|
2012. február 09.
|
|
|
Alkotmány
A római köztársaság államszervezete | részletek
Szerző: Földi András
A római köztársaság intézményei a modern alkotmányokban már nem találhatóak meg, mégsem vesztették el aktualitásukat. A köztársasági korban a római polgár nem alattvaló, hanem a res publica tagja, akinek az állammal szembeni kötelezettségei éppúgy maguktól értetődőek, mint az, hogy az államnak is tiszteletben kell tartania... A szocialista állam | részletek
Szerző: Bihari Mihály
A marxizmus–leninizmus elmélete az államról és a kommunista pártról, keletkezésük idején kétségtelenül nagy hatású tételek voltak. A kommunista pártok azonban hatalomra kerülésük után szinte minden elméleti tételt és állítást félretettek. Annak a hatalmi rendszernek, melyet a diktatórikus szocialista társadalmak... Wekerle Sándor - A válságmenedzser | részletek
Szerző: Szabó Dániel
Ő volt az első magyar politikus, aki mindenféle nemesi cím nélkül nyerte el a miniszterelnöki posztot, s egyedül ő került három alkalommal is a kormány élére. Valóságos jolly joker volt, miniszterelnöki megbízatására mindháromszor válságszituációban került sor: először 1892 novemberében, miután elődjét, Szapáry Gyula... Imrédy Béla csodás forradalma | részletek
Szerző: Sipos Péter
Barátai és ismerősei, ha hízelegni akartak neki, Savonarola hasonmásaként emlegették. S a vézna, görnyedt törzsön ülő hatalmas koponya, a démonikus, sárgásan sápadt arc, a sötét, hideg és gőgtől villogó szemek, a sasorr valóban emlékeztettek a máglyán elpusztult firenzei szerzetes-diktátorra. Az aszketikus külső mögött... Bethlen István miniszterelnöksége | részletek
Szerző: Romsics Ignác
Gróf Bethlen István a 20. századi magyar politika egyik legjelentősebb s a konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás utolsó nagy alakja volt.
A régi erdélyi nemesi családból származó politikus neve 1917-18-ban merült fel először miniszterelnök-jelöltként, s ténylegesen 1920 nyarán kapott megbízatást a kormányalakításra. Kísérlete...
vissza | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | tovább
|
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) |
Alkotmány (58) |
Horthy-kor (42) |
Közjogi (31) |
Államtörténet (30) |
Európa (29) |
Béke (24) |
Habsburg (21) |
Középkor (18) |
Prostitúció (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Gender (14) |
Erdély (13) |
Trianon (13) |
1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) |
Horthy-kor (42) |
Államtörténet (30) |
Alkotmány (58) |
Prostitúció (18) |
Habsburg (21) |
Európa (29) |
Közjogi (31) |
Középkor (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Trianon (13) |
Osztrák–Magyar Monarchia (9) |
Gender (14) |
Béke (24) |
Németország (10) |
|
|
Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt. |