vissza | nyomtatás

A második merénylő, aki II. János Pál pápa életére tört

Mehmet Ali Agca 2010. január 19-én szabadult törökországi börtönéből. Majd 30 évvel azután hagyhatta el a börtönt, hogy 1981. május 13-án a római Szent Péter téren súlyosan megsebesítette a pápát.

A spanyol szerzetes, Juan Maria Fernandez y Krohn szinte napra pontosan egy évvel később, 1982. május 12-én tört a pápa életére. A portugáliai zarándokhelyen, Fatimában egy éles bajonettel támadta meg II. János Pál pápát. A pápa testőrsége azonnal leteperte a zavarodott férfit. Portugáliában állították bíróság elé, és rendkívül csekély, hat év börtönbüntetéssel megúszta. Igaz, a Vatikán csak a pápa halála után hozta nyilvánosságra, hogy a főpap valóban megsebesült második ellene irányuló merénylet következtében is. A fanatikus katolikus szerzetes azzal indokolta tettét, hogy II. János Pál pápa szovjet ügynök, és intézkedései a kommunista hatóságok sugallatára születtek meg.

Juan Maria Fernandez y Krohn mindösszesen három évet töltött börtönben, majd Belgiumba költözött. Felhagyott a szerzetesi élettel, és védőügyvédként dolgozott. Többször összetűzésbe került a törvénnyel. A bírósági tárgyalótermekben sokszor botrányosan viselkedett.

1996-ban megpróbálta felgyújtani az ETA baszk terrorszervezet politikai szárnyának egyik irodáját. 2000-ben ismét jelentős feltűnést keltett, amikor a biztonsági zónán belül I. János Károly spanyol királyt próbálta megközelíteni Brüsszelben. Utalva a király öccsét, Alfonzt - kamaszkorukban - ért halálos fegyverbalesetre, gyilkossággal vádolta meg az uralkodót. Ezért a tettéért négy évre ítélték. Ma Belgiumban él.