vissza | nyomtatás

HELSINKI / Mannerheim Múzeum

A XX. századi finn történelem legnagyobb nemzeti hőse, Gustaf Mannerheim báró 1864-ben született német származású főnemesi családban. A Finn Nagyhercegség ekkor orosz fennhatóság alatt állt, s ez Mannerheim életére is döntő befolyással volt. A katonai iskolából fegyelmi okok miatt kicsapták. Az orosz hadsereghez szegődött. 1887 és 89 között orosz hadiiskola diákja volt, majd egy lovas egységhez osztották be. Majd 30 évig szolgálta a cári Oroszországot. Harcolt az orosz-japán háborúban. 1907-ben több ezer kilométeres, Belső-Ázsiát feltérképező expedíciót vezetett. Az első világháborúban az osztrák–magyar fronton véghezvitt hőstetteiért megkapta a Szent György-rendet, a legmagasabb orosz kitüntetést.

A bolsevik hatalomátvétel hatására hazatért Finnországba. Bábáskodott Finnország függetlenségének kivívásakor, ő vezette a fehéreket egy rövid polgárháborúban, a köztársaság híve. 1919-ben indult az elnökválasztáson, de alulmaradt és ezután visszavonult.

A 20-as években beutazta a világot. 1931-től ismét vezető katonai tisztséget töltött be. 1939-től ő irányította a finn csapatokat a szovjetek elleni ún. téli háborúban. 1942-ben születésnapján Hitler is meglátogatta, de Mannerheim ügyes taktikusként visszautasította Hitler követeléseit. 1944-ben Finnország katonai erőfeszítésekkel és diplomáciai húzások sorozatával elkerülte a szovjet megszállást. Mannerheim Finnország elnöke lett, 1946-ban visszavonult. 1951 januárjában halt meg. Hősnek kijáró állami pompával temették el.

Múzeuma Helsinki egyik tengerparti részén található. A XIX. századi kúriában 1924-től haláláig élt a „finnek marsallja”. A kiállítás nagy része a Mannerheim által hátrahagyott eredeti állapotot mutatja be, emellett számos, a katona és államférfi fordulatos és kalandos életéhez köthető tárgy tekinthető meg. A Mannerheim Múzeum a Kallionniantie 14. szám alatt található Helsinkiben. Megközelíthető a 3T és 3B jelzésű villamossal.