|
Híres nők kislexikona: Művészet
Szerző: Názer Ádám
Baker, Josephine Életút: Nagyvárosi gettóban nőtt fel. Nem sokat tanult, már gyerekként dolgozott, majd az utcán táncolt. New Yorkba költözött és a Broadway revüjeiben táncolt. Szólótáncosként híres lett babánszoknyás erotikus számával. Az igazi áttörést a 30-as években Franciaországba érte el. Énekesnőként is befutott. A háború alatt együttmőködött a francia ellenállással. 4 férje volt, de gyereke nem született. Az 50-es években szivárvány gyermekeknek nevezett 12 különböző származású gyereket fogadott örökbe. Hatalmas megbecsültségnek örvendett világszerte. Teljesítmény: Világhírő táncos, majd még ismertebb díva és énekesnő. Első fekete nő, aki mozifilmben főszerepet kapott. Kémkedett és iratokat csempészett a háború alatt. Első fekete nőként megkapta a legmagasabb, francia háborús kitüntetést. Támogatta a polgárjogi mozgalmat. Egyetlen nőként szónokolt 1963 augusztusában a Washingtonban megtartott tüntetésen.
Bernhardt, Sarah Életút: Zsidó katolikus családból származott. Anyja kurtizán volt. III. Napóleon féltestvére elhatározta, hogy színésznőt nevel a fiatal lányból. Állami ösztöndíjat kapott, majd szerződést a Comedie Francaise-hez. Különc életet élt, sokszor férfi szerepeket játszott. Egy gyermeke születet, nem a férjétől, aki kábítószer-túladagolásban halt meg. Csinos külseje és ragyogó orgánuma elbővölte a férfiakat. 1915-ben fertőzés miatt amputálni kellett egyik lábát. Elszegényedve halt meg. Teljesítmény: Korának női idolja volt. Hatalmas rajongótábora volt, rengeteg szerepben bizonyította tehetségét. A francia–porosz háború alatt az Odeon Színházban hadikórházat vezetett. Turnéi során bejárta a világot. Némafilmekben is szerepelt. A legnagyobb színpadi színésznőként tisztelik
Dietrich, Marlene Életút: Porosz tiszti családból származott. Apját 1907-ben, nevelőapját az első világháborúban vesztette el. Hegedülni tanult, több nyelven beszélt. Néma filmekben és táncrevükben szerepelt a húszas években. 1930-ban a Kék angyal c. film főszerepe az első átütő sikere. A Paramount hollywoodi stúdióhoz szerződött. Biszexuális kapcsolatokat tartott fent. Családja Németországba maradt. 1939-től amerikai állampolgár. Világháború alatt az amerikai katonákat szórakoztatja a fronton. Megkapja a francia Becsületrendet. Énekesnőként is sikeres. Háború után Franciaországba telepedett. 1960-as évektől visszavonultan él Párizsban. Itt halt meg, végakarat szerint Berlinbe temették el. Teljesítmény: A XX. század egyik legnagyobb filmszínésznője. Játékát és életét is legendás szépség és rejtélyesség lengte be. 30-as években a mozi legnagyobb sztárja. A nácik éveken keresztül ostromolták ajánlataikkal, hogy támogassa Hitler kultúrpolitikáját és vállaljon filmszerepet Németországban. ő ezt visszautasította, sőt a szövetséges katonák összes európai frontján fellépett.
Duncan, Isadora Életút: Majd száz évig 1878-at tartották születési dátumának, amikor előkerült keresztelőlevele, amely alapján a pontos dátum 1877 lett. Tisztes szegénységbe élte gyerekkorát zenetanárnő anyjával és négy testvérével. Már gyerekként táncórákat adott. Színészettel is próbálkozott. 1900-tól a balettet frissen értelmező faiatl lány nagy sikereket aratott. Európai turnéra indult, s mezítláb piruettező lábai előtt hevert Berlin, London és München, Athén és Szentpétervár. Magyarországon 1902-ben mutatkozott be az Uránia Színházban. Berlinben alapította meg hírneves tánciskoláját, ahol anyjával és nővérével együtt foglalkozott tanítványaival. Első férje a díszlettervező Edward Gordon Craig, akitől kislánya született, majd második férje Paris Singer, a varrógépek mágnása volt, akit szintén gyermekkel ajándékozott meg. 1913-ban súlyos tragédia érte, mindkét gyermeke a Szajnába gurult egy autóval és szörnyethaltak. Később leszbikus kapcsolata volt Mercedes de Acosta írónővel. Isadora 1922-ben a franciaországi szovjet nagykövet meghívására Moszkvába utazott, ahol egy gyermekbalett-intézet létrehozására kérték fel. Harmadik férje Szergej Jeszenyin költő lett. Házasságuk boldogtalan volt. Nem sokkal később, 1925-ben az egyébként is depressziós Jeszenyin öngyilkos lett. Terveit a szovjet pártvezetés nem támogatta. Visszaköltözött Franciaországba, Itt halt meg egy fatális autóbalesetben, sálja fojtotta meg ami az automobil kerekének egyik küllőjébe akadt. Teljesítmény: A balett egyik megújítója. Halaltanul népszerő 1900-tól 1920-as évekig. Szakított az akadémikus balettel s a korábbi szokással szemben komolyzenére táncolt. A British Múzeumban tanulmányozta az okóri szobrokat és azok alapján új stílust teremtett. Szabad stílusa világszerte a modern táncmővészet alapjául szolgált.
Garbo, Greta Életút: Greta Gustaffson néven született szegénységbe a svéd fővárosba. Áruházi eladóként figyeltek fel hangjára és szépségére. Kis szerepeket kapott és a Svéd Királyi Dráma Színházba tanult. Berlinben némafilmekben futott be. Itt ismerte meg Marlene Dietrichet. 1925-ben egy rendező adta neki a Garbo nevet, ugyanebben az évben a MGM stúdióhoz szerződött. A húszas évek sztárja. Sikeres lesz a hangos filmekben is. A végzet asszonyait játszotta a vásznon, és az életben is. Mercedes de Acosta írónővel élt kapcsolatban. Hangja és titokzatossága lett védjegye. A háború lerombolta karrierjét, mert filmjei rendre sikeresebb voltak Európában, mint a tengerentúlon. 1942 után visszavonult new yorki lakásába. Soha többé nem szerepelt filmben. Egyre magányosabban élt, saját kívánsága szerint. Ez az elszigeteltség csak növelte misztikumát. Alig néhány emberrel tartotta a kapcsolatot haláláig. Teljesítmény: A húszas, harmincas évek filmcsillaga. Sikerült az ami keveseknek, a néma- és a hangos filmekben is sztár volt. 1955-ben életmő oscart kapott, amit nem vett át. |