vissza | nyomtatás

Híres nők kislexikona: Vallás

Szerző: Názer Ádám

Assisi Szent Klára
Született: 1194, Assisi, Itália
Meghalt: 1253, Assisi, Itália

Életút: Assisi egyik leggazdagabb és előkelőbb családjában született. Nagy hatással volt rá Assisi Szent Ferenc tevékenysége. Visszautasította a családja által neki szánt férjet. Húga, Ágnes is követte a ferencesek közé. Mélyen vallásos, előírásokkal és imákkal teli életet élt. Családja nehezen békélt meg azzal, hogy nem világi életet él.

Teljesítmény: Az első nő, aki Szent Ferenc mellé szegődött. Apostoli szegénységben élte le az életét. Ő alapította meg a klarissza apácarendet, első kolostoruk a San Damiano volt. Halála után két évvel szentté avatták.

Fatima
Született: 605, Mekka, ma Szaúd-Arábia
Meghalt: 633, Medina, ma Szaúd-Arábia

Életút: Mohamed próféta és Khadidzsa gyermeke. Mohamed legkedvesebb gyermekeként tekintenek rá. Életét meghatározta az iszlám vallás születése. A síita vallás alapítójának, Alinak a felesége. Fiatalon hunyt el. Az összes iszlám hívő tisztelettel gondol rá.

Teljesítmény: Követte apját a többistenhitű arab törzsekkel folytatott harcokban és az üldöztetésben. 622-ben ő is elhagyta Mekkát. Apja halála után vitába kezdett Abu Bakrral a vallási, politikai és anyagi örökségen. Férje révén a síita és szunnita ág szétválásában is szerepe volt.

Khadidzsa
Született:?
Meghalt: 619, Mekka, ma Szaúd-Arábia

Életút: Gazdag arab kereskedőcsalád tagja. Több férje is volt. Özvegyasszonyként találkozott a fiatal Mohameddel, s munkát ajánlott számára. Mohamed karavánkereskedőként dolgozott neki. A munkakapcsolatból házasság lett. Mohamed 25 éves volt, Khadidzsa 40. Hűséges társa volt férjének. Legalább hat gyermeke született Mohameddel kötött házasságából. Fiai nem élték meg a felnőttkort. Élete utolsó éveit visszavonultan élte le.

Teljesítmény: Az első muzulmán hívő. Férje mellett akkor is kitartott, amikor üldözték. Aktívan terjesztette a muzulmán hitet.

Szent Hildegard
Született: 1098, Böckelheim, ma Németország
Meghalt: 1179, Rupertsberg, ma Németország

Életút: Gazdag nemesi család gyermeke. A bencéseknél nevelkedett, s apácaként élte le az életét. Nagyon gyenge fizikumú, de vasakaratú, fegyelmezett nő volt.

Teljesítmény: Ő alapította Rupertsbergen kolostorát. Szellemi vezető. Misztikus látomásai voltak. Számos műfajban és témában alkotott. Több mint 70 zeneművet komponált, verseket írt. Természettudományos és orvosi könyveket is írt. Hatása és műveltsége kiterjedt levelezése miatt már életében csodásnak számított.