vissza | nyomtatás

Kufárok és kurtizánok. A hazai leánykereskedelem virágkora

Szerző: Forrai Judit

A szabadságharc leverése után Haynau Prottmann József rendőrkapitányt bízta meg a rebellis elemek megfékezésével. A politikai rendőrség vezetője – kapcsolatok és ismeretség híján – a pesti alvilággal keresett szövetséget. Jelszava az volt: „A nép csak hadd vígadjon, addig sem szervezkednek, lázadnak." Szabad utat engedett a frivol életnek s a hazárdjátékoknak. Így Budapest szinte rendőri segédlettel zárkózott fel Párizs mögé az éjszakai élet, a mulattatás terén.

Prostitúció
Prottmann utóda, Thaiss Elek főkapitány folytatta a megkezdett utat. A hírhedt pesti mulatókat és tánciskolákat végigjárva ismerkedett meg Fannyval, későbbi feleségével is, aki a fővárosban – szinte hihetetlen – a prostitúció és a leánykereskedelem egyik irányítója lett. Gombamódra szaporodtak a bordélyok, mulatók, táncházak, lokálok. A pesti aranyifjúság nagy lelkesedéssel látogatta a kéjnőtanyák híres kokottjait: Mademoiselle Fifine-t, Jeanette Waldaut, Martha Niemayert, Sofie Grille-t. Az üzlet virágzott, csak időnként zavarta meg egy-egy hírhedtté vált eset. Ilyen volt az, amikor az egyik egyházi vezető családjába tartozó 17 éves hajadon tűnt el a prostitúció útvesztőiben.

A közvélemény megnyugtatására rendeletet adtak ki a bordélyok működéséről. Ettől még a főváros valósággal gyűjtő- és kiállítóhelye lett a különböző kvalitású prostitúciónak. A legközönségesebb szajháktól a mindenütt felbukkanó utcalányokig, az egyszerűbb és díszesebb bordélyok lányaitól az elegáns kurtizánokig mindenből volt választék. A rendőrségi előállítottak pedig a „szakma kiválóságai" helyett jórészt szobalányok, elárusítónők, munkáslányok voltak, akiket táncmulatságból hazajövet csíptek el. A csinos teremtéseket arra kényszerítették, hogy „bevallják" prostituált voltukat. Ha a szerencsétlen megfélemlítve és elkínozva igent mondott, rögtön egy kerítő kezére játszották. Ha pedig „tagadott" és ellenállt, a büntetett prostituáltak közé csukták, akik felvilágosították, hogy legjobb lesz, ha mindent ráhagy a rend őreire, és önként elfogadja a neki szánt szerepet. Különben még sokszor fogja a detektívek korbácsát érezni, és gyakran látja viszont a csavargó nők börtönét.

Leánykereskedelem
A leánykereskedés hihetetlen méreteket öltött. Pest hemzsegett a kerítőktől, s ügynökök hálózták be a vidéket is, hogy a szép lányokat jó állás reményében a fővárosba csalják. Kerítők posztoltak pl. a szülészeti intézetek előtt, hogy a megesebb leányanyákat rábeszéljék, fogadják el behízelgő segítségüket. Budapest a nemzetközi leánykereskedelem egyik fészke lett, a magyar leány – a „hungara" – külföldön is kedvelt és keresett árucikké lépett elő. A világ minden részéből jöttek Pestre a „friss portékáért". Főleg nevelőnők, kasszírnők, pincérlányok soraiból toboroztak a kereskedők, de a jó szerződés reményében színésznők, karénekesnők, artistanők közül is sokan kerültek külföldre.

A leánykereskedelem egyik leggyakoribb úticélja Isztambul volt. Törökországban a háremek ellátására busás haszonnal járó „iparág" fejlődött ki. A szállítmányt Isztambulban egy Han nevű épületbe – vendégházba – vitték, ahol megtörtént az áru piacképessé tétele. Illatozó olajokkal és balzsamokkal kenegették, s török kívánalmak szerint formálták át az európai lányokat. Majd következhetett az alkudozás ceremóniája, s legtöbbször egy-két nap alatt elkelt az áru. Vissza lehetett térni Magyarországra újabb szállítmányért.

A Magyarországon vásárolt lányok további sorsa nem volt egyforma. A török felfogás szerint egy előkelő és hívő török háremébe kerülni valóságos kitüntetésnek számított. De jaj volt annak a háremhölgynek, aki szerelmes lett egy férfiba, és az nem a tulajdonos volt. A szolgálat az érzelmektől független kötelesség, amely egyben a nő életét jelentette. Igazán tragikus sorsa azoknak a lányoknak lett, akik nem kerültek be előkelő háremekbe. Báró Pongrácz így ír róluk útirajzában: „Szerencsétlen teremtmények ezek nagyon, s csak az lehet közülük boldog, aki inkább állat, mint ember."

A leánykereskedelem másik útiránya Trieszten át vezetett. A forgalmas kikötőváros nyilvánosházai is biztos felvevőhelyet jelentettek, de a kikötő fontosabb szerepet játszott a Magyarországról szállított lányok továbbításában. Innen juthattak el a hungarák Egyiptom, India vagy akár Dél-Amerika bordélyaiba is.

Tehetetlen főkapitányok
Thaiss Elek botrányos bukás után távozott a rendőrség éléről. A helyébe lépő Török János megpróbálta a félvilági életet felszámolni, s két év alatt 36 bordélyt záratott be. A leánykereskedelem hálójába került nők feljelentései pedig arra késztették az új kapitányt, hogy a határállomásokat is szigorú ellenőrzés alá vegye. De a leánykereskedelem megfékezésére és egy liberális prostitúcióreform bevezetésére szőtt terveinek valóra váltását hirtelen halála megakadályozta. Utóda, Selley Sándor memorandumban követelte a belügyminisztériumtól a leánykereskedelem körüli törvényességi keretek és a rendőrségi eljárások szabályozását, s azok szigorítását. Kifogásolta a nevetségesen rövid fogva tartást és az alacsony pénzbüntetést. Szóvá tette, hogy az erkölcsrendészeti részleg kis létszáma miatt nem tud kellő eréllyel fellépni a leánykereskedelem és a prostitúció ellen. A memorandum persze a tanulmányozás szintjén maradt a minisztériumban. A leánykereskedelem pedig virágzott tovább.