|
Női fortélyok. Születésszabályozás a görög világban
Szerző: Gradvohl Edina A történelemben sok minden változik, de a nők szerepe a szülésben, a gyermekek nevelésében legalább kétezer-ötszáz évig szinte változatlan maradt, és csak az elmúlt évszázad járt e téren jelentős átalakulásokkal. Nemcsak a születésszabályozás módszereit ismerték és alkalmazták a görög asszonyok, hanem e tudomány első szakértői is körükből kerültek ki. Az ókori bábák és orvosnők tudását a nagy hírű férfi orvosok, Hippokratész, Galénosz és Szóranosz is eltanulták. Az asszonyok az ókori világban is két dologért tettek meg mindent: azért, hogy legyen gyermekük, és azért, hogy ne legyen. Természetesen abban a korban azzal az ismeretanyaggal próbálták megoldani a mai napig komoly vitákat kiváltó problémákat, amellyel akkor és ott rendelkeztek. Ezek az ismeretek részben egybeestek a mieinkkel, részben viszont nagyon is különböztek tőlük. Egyik legkorábbi forrásunk a Kr. e. 5. században élt Hippokratésztól, az ókor legnagyobb orvosától származik. Írásaiból pontosan kiolvasható, hogy a teherbe esést a családtervezés szempontjából jó dolognak tartja, a magzatelhajtást azonban egyenesen tiltja, és orvosi esküjében is így fogalmaz:
De vajon mi az a pesszosz, és mit is tartalmaztak ezek a mérgek? Tényleg megbízhatóan „működtek” vagy pedig semmiféle kimutatható hatással sem rendelkeztek? A pesszosz nem más, mint zsíros, esetleg vattaszerű anyagból készült hüvelykúp, amelybe különböző növények, gyümölcsök, fűszerek, állati eredetű és ásványi anyagok keverékét, főzetét tették, vagy eleve azokból készítették. Az összetétel attól függött, hogy az asszony teherbe szeretett volna esni vagy pedig már megfogant magzatát kívánta elhajtani. Hippokratész ekként mutatta be a magzatelhajtó szer helyes használatát: „Miután a terhes asszony két napot böjtölt, dagasszál kovásztalan kenyeret közönséges magrugó levével, és ezt helyezze fel [magának a terhes asszony, mint hüvelykúpot]. Patkánymagból mintegy két maréknyit oldjál fel mézes vízben, majd add inni […] Tengeri skorpióepét csavarj gyapjúba, és szárítsd meg árnyékos helyen, majd helyezze fel. Közönséges magrugó magvát és égetett kagylóhéjat oldjál fel nyúlszőrt tartalmazó borban, majd gyapjúba téve helyezze fel.” A felsorolt alapanyagok közül néhányat külön kiemelnék, hiszen ezek jelentős részét mind a mai napig használják, ha nem is ugyanabból a célból. Talán a leggyakrabban a fokhagymát, gránátalmát, zsázsát, rutát, babérlevelet, közönséges magrugót, erdei ibolyát, fehér violát, mézet, olívaolajat és óbort említik forrásaink. Érdekes, hogy a felsorolt növények közül egyeseket mind a teherbe esés elősegítésénél, mind pedig a magzatelhajtásnál használták. Ilyen például a fokhagyma.
Női receptek 1. „Törd össze a friss gránátalma héjának belső részét, keverd el vízzel, és helyezd fel.” 2. „Törj szét két rész gránátalmahéjat és egy rész gubacsot, formálj belőlük kis hüvelykúpokat, és ezt a havi vérzés megszűnte után helyezd fel.” 3. „Nedves timsót és gránátalma héjának a belsejét oldd fel vízben, és gyapjúra téve helyezd fel.” 4. „Éretlen gubacsot, gránátalma héjának a belsejét és gyömbért, mindegyikből két drakhma mennyiséget, gyúrj össze borral, majd bükköny nagyságú golyókat formálj belőle, aztán fedett, árnyékos helyen szárítsd meg, és add oda, hogy közösülés előtt pesszoszba téve helyezze fel.” 5. „Gránátalmahéjat azonos mennyiségű mézga és rózsaolaj elegyével helyezz fel.” Kísérletei során Riddle patkányokat és tengerimalacokat használt, de kísérlete egyáltalán nem bizonyította a gránátalmahéj hatásosságát, hiszen például a tengerimalacok 100%-os védettsége a nem kívánt terhesség ellen nem értékelhető statisztikailag, minthogy a kísérletet mindössze 4 páron(!) végezte el. Az ókori görögöknél az az elképzelés uralkodott, hogy a nő belülről leginkább egy csőhöz hasonlít, ez a „hippokratészi” cső, amely a hüvelytől a szájnyílásig egy egyenes vonallal összeköthető. Ha az asszony beteg, akkor ebben a csőben valahol elzáródás alakulhatott ki, s ez okozhatja a bajt. A cél az volt, hogy az elzáródást megszüntessék, és a nő ismét egészséges legyen. Ez az elmélet lehetőséget adott arra is, hogy a fogamzóképességet megállapítsák. Ha ugyanis a nőben nincs elzáródás, akkor a sperma egyenesen az anyaméhhez ér, és a nő megfogan. A fogamzóképesség megállapítására fokhagymagerezdet kellett a nő hüvelyébe helyezni, és ha szájában érezte annak ízét, akkor a „cső” átjárható, vagyis az asszony képes volt a fogamzásra. Kétséges, mennyire működött mindez, de az eljárásból annyi jól látszik, hogy a fokhagymának már az ókorban is rendkívül fontos szerepet tulajdonítottak a gyógyászatban. A magzatelhajtásnál más anyagokkal keverve alkalmazták a fokhagymát. Mai tudásunk szerint a fokhagymának, összetevői alapján, abortív hatása van. Ha alaposabban megvizsgáljuk az abortusz hippokratészi tiltását, megállapíthatjuk, hogy az kifejezetten a mérgek és a pesszosz alkalmazására vonatkozik, más módszerek használatát nem zárja ki. Éppen Hippokratész az, aki egyik művében leírja, hogy egy énekesnő, aki nem akart teherbe esni, úgy védekezett, hogy addig ugrált, amíg a közösülés után az ondó ki nem folyt belőle. Hippokratész kérésére egyszer megmutatta neki, hogyan csinálja, és amikor hétszer felugrott, látta, hogy „egy hatnapos pete” folyik ki belőle. Bár a történet egy prostituáltról szól, annyi kiviláglik belőle, hogy Hippokratész nem ellenezte ezt a módszert. A késlekedő menstruáció megindítására Hippokratész is javasol olyan szereket, amelyek már az ő korában is nagy múltra tekintettek vissza. (Az pedig csak értelmezés kérdése, hogy késlekedő menstruációval vagy korai terhességgel állunk-e szemben.)
Hippokratésztól kezdve Szóranoszig minden ókori orvos készített ilyen „csodaszereket”. A Hippokratész és Szóranosz között eltelt 700 év ellenére nem nagyon változtak a keverékek alapanyagai. Talán a legfőbb különbség az, hogy Szóranosz a receptek összetevőinél már nem alkalmaz például kecskeürüléket. Fontos megemlíteni, hogy a különböző növények túlnyomó többségéről a mai farmakobotanikai kutatás is igazolta, hogy igenis rendelkeznek abortív vagy esetleg fogamzásgátló hatással.
A bábák mestersége Mindkét kérdésre egy a válasz. A feladatot, ha nem lépett fel komplikáció, akkor nem más, mint a bába végezte el. Az ókori világban már különbséget tettek az orvosok, az orvosnők és a bábák között. Sokáig csak orvosok és bábák tevékenykedtek, de mint a legtöbb szakmában, úgy az orvosi mesterségben is fokozatosan helyet kértek a nők. Az első számunkra is ismert orvosnőt, akiről felirat is fennmaradt, Phanosztraténak hívták. Ő nemcsak orvos, hanem bába is volt. A Kr. e. 4. századból származó feliratot az attikai Menidiben találták, s ma az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik. A sírkő képmezejében az ülő Phanosztratét látjuk, amint kezet fog egy előtte álló nővel, bár a szakirodalom vitatja, hogy melyik nőalak lehet az orvosnő. Bonyolítja a helyzetet, hogy az ülő alak feje fölött valóban Phanosztraté neve olvasható, de az álló alak feje fölött is jó láthatók a következő betűk: Phanoszt… Az attikai hagyománynak mindenesetre jobban megfelel a halott ülő alakként történő ábrázolása. A szék alatt egy kisgyermeket látunk, amint jellegzetes athéni bilin ül. A cserépből készült, nagyjából homokóra alakú bili alja nyitott volt, így a kertben egyszerűen odébb lehetett helyezni, ha a gyermek már elvégezte a dolgát. A ilyen típusú biliket vázafestményekről is ismerjük, sőt egy példány előkerült az athéni agóráról. Ilyen ábrázolást szoborról vagy domborműről nem ismertünk. A bilin ülő kisgyermek arra hívja fel a figyelmet, hogy az orvosnők feladata nemcsak az anyák vagy felnőtt nők, hanem a gyermekek gyógyítása is lehetett. Nagyon érdekes a sírkövön olvasható felirat.
Phanosztraté, mint látjuk, bába (maia) volt, de orvosi végzettséggel is rendelkezett. Az elsők egyike lehetett e téren, mivel orvosi címét hímnemű alakban adja meg a felirat (iatrosz). Még két évszázadnak kellett eltelni ahhoz, hogy az orvosnők is megkapják a saját címüket nőnemben (iatreiné). A felirat tanúsága szerint a Kr. e. 4. század a legkorábbi olyan időpont, amelyről biztosan lehet állítani, hogy már létezett orvosnőképzés Hellászban. Hyginus meséje szerint az első orvosnő, Hagnodiké még férfiruhába öltözött, hogy elsajátíthassa az orvostudományt. A történettel több probléma van. Lehetetlen, hogy Athénban Hagnodiké hősies gesztusa előtt egyáltalán ne lettek volna bábák, függetlenül attól, hogy mikorra is datáljuk ezt a mesét. A legismertebb athéni bába, Phainareté, Szókratész anyja ugyanis a Kr. e. 5. század első felében élt. Igaz, az ő nevét és létét is megkérdőjelezik azon az alapon, hogy Hippokratész anyját is Phainaretének nevezték a hagyomány szerint, aki szintén bába volt, és hírneves fia tőle tanulta el a nőgyógyászat mesterségét. A mese datálásában Hagnodiké tanárának, Hérophilosznak a neve segít nekünk. Hérophilosz valóban neves nőgyógyász volt, a Kr. e. 4. században élt Alexandriában, és írt egy könyvet a szülészetről, feltehetőleg a bábák számára. Arról azonban nem tudunk, hogy bármikor is tanított volna Athénban. Újabb problémát jelent, hogy létezett-e valaha Athénban olyan törvény, amely tiltotta volna, hogy a nők és a rabszolgák elsajátíthassák az orvostudományt. Ennek ellentmond az, hogy az ókorból számos felszabadított rabszolgát ismerünk, aki orvosként tevékenykedett. Természetesen volt különbség és bizonyos fajta munkamegosztás az orvosok és az orvosnők között. A legfontosabb eltérés a két csoport feladatköre között abban állt, hogy míg az orvosok mindenkit, gyermeket, felnőtt nőt és férfit egyaránt gyógyíthattak, addig az orvosnők csak asszonyokat és talán gyermekeket. A magzatelhajtást, mivel a hippokratészi orvosi eskü tiltotta, egyik csoport sem gyakorolhatta, csak abban az esetben, ha a terhesség az asszony életét veszélyeztette. Mind minden korban, az antikvitásban is megtalálták az emberek annak a módját, hogy a törvényt kijátsszák. Az abortuszt ugyanis nem tiltották, csak éppen azok nem hajthatták végre, akik a legszakképzettebbek voltak e téren. Létezett azonban egy olyan csoport, amely bátran nevezhető a szülés, szülesztés legkiválóbb szakértőjének: a bábáké. A magzatelhajtást bábák végezték, hiszen őket az orvosi eskü nem kötötte. A bábák feladatát elsőként Platón írja le a Theaitétosz című dialógusában:
Platón szerint tehát a bábák feladata a szülésben való segítség és a magzatelhajtás. A bábákat több néven is említik a források. A maia kifejezés először Homérosz Odüsszeiájában szerepel, ahol Eurükleiát nevezik így, aki öregasszony, de dajka is. Mint ilyen, feltehetőleg segédkezett Odüsszeusz születésénél is, de erről az eposz nem tesz említést. A bábák egyik fontos feladata volt a köldökzsinór elvágása, amire utal a bábák omphalotomosként (köldökzsinór-elvágó) való említése is. A Hippokratészi Corpus egyik írása iétreuuszaként említi a szülésnél segédkező nőket. Bár ez a kifejezés az iatrosz (orvos) szóból származik, egyértelmű, hogy itt nem orvosnőről, hanem bábáról van szó. Más a helyzet a iatromaia kifejezéssel. Egy kilikiai görög felirat egy Sztephanisz nevű iatromaiát említ, amit bábának fordíthatunk. A bábák eleinte idősebb asszonyoktól tanulták el mesterségüket. A már idézett források alapján úgy tűnik, hogy a rendszeres, tudományos bábaképzés a Kr. e. 4. században indult el, párhuzamosan az orvosnőképzéssel. Az első bábaképző tankönyv az alexandriai Hérophilosz nevéhez főződik, de ez sajnos elveszett. Fennmaradt azonban az epheszoszi Szóranosz tankönyve, amely két fejezetben is foglalkozik azzal, kiből válhat jó bába. Szóranosz erkölcsi és fizikai követelményei a mai napig helytállóak. Ami pedig a bábajelöltek műveltségével szemben támasztott elvárásokat illeti, a bábákban láthatjuk a nőképzés, nőnevelés első kiemelkedő képviselőit. Ennek a rétegnek a tanulmányozása nemcsak az orvostörténet, hanem az antik társadalomtörténet egyik fontos fejezetét is új információkkal gazdagítja. ¨
|