|
Nyitástól határnyitásig
Szerző: Kende Péter Elhangzott az Egy Emberibb Világért Alapítvány által szervezett pódiumbeszélgetésen. - Budapest, 2009. május 28.Én - gondolkozva a témán és megköszönve a meghívást - arról fogok elsősorban beszélni, ami ennek a mai délelőttnek a címében benne van. Ami úgy hangzik, hogy "Nyitástól határnyitásig". Én azt szeretném megmutatni, és tulajdonképpen ez lesz ennek a rövid megszólalásnak a fő témája, hogy a határnyitásra az akkori magyar vezetőket egy sokkal általánosabb nyitási politika kényszerítette rá vagy vitte bele. Ebben a vonatkozásban örömmel konstatáltam, hogy Kovács László, aki ennek aktív részese volt, maga is úgy látja, hogy a nyitás nem a külpolitika területén kezdődött. A nyitás valamikor a'60-as évek közepén kezdődött és a '68-as reformmal egy első csúcsponthoz jutott. És aztán ennek a nyitásnak a további fejleményei mintegy logikailag is egyre nehezebbé tették a kormányzás addigi alapelveinek és módszereinek a fenntartását. Mit értek azon, hogy a nyitás belső logikája kényszerítette ki ezeket a külpolitikai változásokat? Mindenki tudja, hogy Helsinkiben Magyarország is kötelezettségeket vállalt. Azonkívül a politikai nyitáshoz Magyarországon hozzátartozott az, hogy egész szűk keretekben, de aztán egy picit, egyre inkább szélesedő keretekben ellenzéki mozgások is lehetővé váltak. Vagy legalábbis a szellemi ellenállás különböző formái lehetővé váltak a 70-es, 80-as évek Magyarországán. Az alapprobléma az volt, hogy a piacgazdasági ambíciók ellentétben voltak a meglévő politikai struktúrákkal és módszerekkel. És állandóan újból visszajött az a tapasztalat, hogy a gazdasági változások nem elég hatékonyak. Mégpedig azért nem elég hatékonyak, mert valami őket politikai és más síkon akadályozza. Tehát énszerintem ebből kell elindulni. Nincsen idő arra, hogy egy rövid fölszólalásban ezt most teljesen kifejtsem. De biztos, hogy valahol ennek a nyitási logikának a mentén kell keresni azt, ami '89-ben történt. Ugye ehhez a nyitáshoz tartozott az is, hogy Magyarországon egyre nehezebben lehetett az állampolgárokat az utazástól eltiltani. Magyarország végül eljutott az útlevélrendszer meglehetősen radikális megváltoztatásáig. Ha arra gondolunk, hogy volt időszak, amikor már a nagy könnyítések után is háromévenként egyszer és csak meghatározott helyre lehetett kiutazni, ehhez képest a '80-as évek vége felé már egy egészen radikális változtatás volt. És ennek - egyebek között - az volt az eredménye, hogy nagyon kevés emberben volt hajlam, hogy illegálisan lépje át a határt. Márpedig az egész vasfüggönyrendszer, amelyről ugyan azt mondották, hogy a külső ellenséget tartja távol, elsősorban arra való volt, hogy a nép ne tudjon kimenni. Ez Magyarországon is így volt, de Kelet-Németországban még inkább így volt. Ha azonban a nép nem is akar kimenni illegálisan az országból, mert legálisan is tud, akkor ez az egész rendszer értelmetlenné vált. Tehát ebben az értelemben is a nyitásnak logikai következménye volt. Aki elolvassa a témáról Oplatka András kitűnő könyvét, meglepődve láthatja, hogy ennek a változásnak az úttörői a határőrségben voltak. A határőrség döbbent rá, hogy annak, amit ők csinálnak, szakmailag nincs értelme, mert legtöbbször madarak és nyulak riasztják őket. Ezért ekkora hadsereget a határon fönntartani nem érdemes. Másfelől a kimenekülők között nagyon kevés magyar állampolgár volt. Új helyzet keletkezett '89 körül, amikor kelet felől menekülők jöttek be, elsősorban Romániából. És ezeknek Magyarországon maradása, illetve továbbmenetele képezett problémát. Na most, amit én el akartam mondani, az tulajdonképpen az, hogy Magyarországnak volt egy nyitási politikája. Ennek volt számos külpolitikai következménye. Ezt a nyitási politikát egy ideig nagyon akadályozta a szovjet kormányzat brezsnyevi és posztbrezsnyevi irányvonala. És azután jött egy váratlan fordulat Gorbacsovval, de hát ez olyan köztudomású, hogy nem akarok róla beszélni. Ez megkönnyítette a magyar nyitási politikát. Ennek volt végül is egyik lecsapódása az, ami '89-ben történt. A német menekülők kérdése azonban eredetileg nem volt ebbe beleszámítva. Ez, hogy úgy mondjam, mellékszálként szaladt bele ebbe az egész problémakomplexusba. Hogy egyszerre csak Magyarország ott találta magát több tízezer, sőt több százezer keletnémettel, akik - fölismerve azt, hogy Magyarország gyenge láncszem azon az erős falon, amelyet a Szovjetunió maga köré kiépített az azt megelőző nem tudom hány évtizedben - most már nemcsak azért jöttek ide nyaralni, hogy találkozzanak nyugat-németországi rokonaikkal. Hanem azért is, mert itt könnyebben lehet átlépni a falon. Ez a probléma kívülről rákényszerítette Magyarországra ezt a döntést, amely igen nehéz döntés volt, és amelyről tudjuk azt, hogy volt egy bizonyos kockázat benne. Ezt a kockázatot Magyarország, az akkori magyar vezetők vállalták. A magyarázatot tehát a politikai logikában keresem. E politikai logika hátterében persze ott voltak Magyarország gazdasági nehézségei, a közszellem változása, a kommunikációs technika változása a világban, amely egyre nehezebbé tette a fönntartását bizonyos tiltásoknak, és végül az a körülmény, hogy már a politikai vezető réteg sem hitt igazán azokban a dogmákban, amelyekre a politikai struktúrák épültek. És talán ez volt a legnagyobb változás, mert ne felejtsük el, hogy a magyar átalakulás néhány alapvetően fontos törvényét még a Németh-kormány idején határozták el, például az egyesületi törvény megváltoztatását, amely a politikai többpártrendszer létrejöttét lehetővé tette. Ennek a hátterében egy nagyon bonyolult szellemi, politikai, hogy úgy mondjuk, logikai folyamat állt. Ezt az eseményt Magyarország nyilvántartja, Németország nagyon erősen nyilvántartja, Ausztria is nyilvántartja, habár nem akkora szenvedéllyel, mint Németország, mert hiszen nem osztrák állampolgárok sorsáról volt szó, hanem német polgárok sorsáról. Akkor a világ többi részében is elég szenzációsnak tűnt ez az esemény, a továbbiakban azonban többé-kevésbé feledésbe merült. Ha megnézzük a '89-91 közötti változásokról készült könyveket, akkor azt látjuk, hogy erről egyre kevesebb szó esik. Alig esik szó. És ennek az az oka, hogy ebben az időben voltak sokkal fontosabb események: maga a gorbacsovi politika, azután az egész lefegyverzési probléma, amely Gorbacsov hatalomra jutásával új fázisba lépett. És a világ inkább arra figyelt, hogy mi lesz a robbanófejekkel és a különböző csapatállomásoztatásokkal, nem figyelt arra, mi történik a magyar határ mentén Aztán itt volt az afganisztáni probléma, a Szovjetunió kényszerű kivonulása onnan, és Lengyelország, amely sokkal inkább magára vonta a figyelmet ebben az időben, mint Magyarország. Mind a mai napig megmaradt az a tudat, hogy tulajdonképpen a '80-81-ben kitört lengyel forradalomnak volt késleltetett következménye az a kerekasztal-megegyezés, amely 1989 nyarán létrehozta Kelet-Európa első nem kommunista kormányát, a Mazowiecki-kormányt. Ez pontosan egy időben történt a magyar eseményekkel. Tehát ebben az értelemben a magyar események egy kicsit fedésbe kerültek, aztán '89 novemberével, amikor a legnagyobb szimbolikus változás történt, a fal lebontása, akkor a németek kivételével majdnem mindenki megfeledkezett arról, hogy ez a lebontás igazából már valamikor május táján Magyarországon megkezdődött és szeptemberben egy nagy darab lehullott belőle. De a szimbolikus eseményeknek éppen ez a tulajdonságuk, hogy elvonják a figyelmet arról, ami megelőzte vagy kísérte őket. |