rubicon
back-button Vissza
1057. augusztus 15.

Macbeth skót király halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Oroszlán szívű légy s kevély! Ne bánd:
Ki zúg? ki átkoz? kardot rád kiránt?
Macbeth legyőzve nem lesz, míg csak a
Birnámi erdő nem mozdul maga…”
(Shakespeare: Macbeth – Szász Károly fordítása)

1057. augusztus 15-én, a Malcolm Canmore ellen vívott lumphanani csatában veszítette életét Macbeth skót király (ur. 1040-1057), akinek emlékét a kiváló angol drámaíró, William Shakespeare tette halhatatlanná.

Mac Bethad mac Findláich, akinek nevét Shakespeare tragédiája Macbeth alakban őrizte meg az utókor számára, az 1000-es évek elején látta meg a napvilágot. A férfi előkelő család gyermeke volt: édesapja, Findláich Moray uraként – mormaer – az Alba Királyság, tehát Skócia leghatalmasabb méltóságai közé tartozott, édesanyja pedig rokonságban állt az uralkodóházzal. Mindennek ellenére Macbethnek sanyarú ifjúkor jutott osztályrészül, ugyanis hatalomvágyó unokatestvérei – Malcolm és Gillacomgain – meggyilkolták apját, így a család menekülni kényszerült Moray vidékéről.

A tartomány új feje, Malcolm 1029-ig uralkodott, majd három évvel később a másik bitorló, Gillacomgain is távozott a földi világból, miután 50 harcosával bennégett egy házban; a történészek Macbethet sejtik a baleset mögött, aki ily módon bosszút állhatott édesapja meggyilkolásáért, és egyúttal a Moray feletti irányítást is visszaszerezte. A férfi ezután házasságot kötött Gillacomgain özvegyével, Gruoch-kal, amire elsősorban az szolgáltathat magyarázatot, hogy az asszony távoli rokonságban állt III. Kenneth királlyal (ur. 997-1005), így az ambiciózus mormaer a jövőben eséllyel pályázhatott a skót koronára. Macbeth feleségének egyébként korábban már született egy gyermeke, Lulach (ur. 1057-1058), akit a későbbi uralkodó a saját fiaként nevelt fel, és halála előtt örökösévé tett.

Két évvel azután, hogy Macbeth visszafoglalta családja birtokait, jelentős politikai változások zajlottak le az Alba Királyságban: az idős II. Malcolm (ur. 1005-1034) befejezte életét, a trónt pedig unokája, I. Duncan (ur. 1034-1040) foglalta el, aki Shakespeare tragédiájának szereplőjével ellentétben fiatalon szerezte meg a hatalmat. Moray ura maga is kinyilvánította igényét a koronára, és kelletlenül fogadta a zsenge kora miatt sokak által alkalmatlannak tartott király megválasztását, ám idővel – látszólag – beletörődött helyzetébe. Duncan hat évet töltött a skót trónon, országlásának utolsó szakaszában azonban számos megalázó vereséget szenvedett, így tekintélye lassan szertefoszlott.

Az 1039. évi katasztrofális durhami hadjárat után Macbeth felkelést indított az uralkodó ellen, és 1040 augusztusában, Elgin közelében le is győzte riválisát. Duncan maga is életét vesztette a csatában, így a főhatalom Moray urára szállt. Shakespeare hősével ellentétben tehát az igazi Macbeth nem egy agg király ellen elkövetett orgyilkosság révén, hanem „férfias küzdelemben”, nyílt csatában szerezte meg a trónt, melyet az ország előkelőinek túlnyomó része valószínűleg amúgy is neki szánt. Ebből eredően a skótok nem tekintették bitorlónak új királyukat, sőt, a korszakból fennmaradt forrástöredékek meglehetősen pozitívan értékelték Macbeth uralmát.

Shakespeare világhírű tragédiájában hataloméhes és tehetségtelen uralkodónak festette le főhősét, az igazi Macbeth 17 éves országlása azonban stabilitást és viszonylagos nyugalmat hozott Skócia számára. A királyi hatalom szilárdságát jól mutatja, hogy ez idő alatt csupán egyetlen alkalommal, 1045-ben robbant ki felkelés a „bitorló” ellen, melyet a néhai I. Duncan édesapja, Crinan dunkeldi apát vezetett. A belső ellenségnél jóval nagyobb gondot okozott Macbeth számára Siward northumbriai gróf fenyegetése, aki 1040 után befogadta Duncan családját, és a későbbiekben hathatós támogatást nyújtott a halott király fiának, Malcolmnak – a későbbi III. Malcolmnak (ur. 1058-1093) – a skót korona megszerzésében. Siward két alkalommal, 1046-ban és 1054-ben is hadjáratot indított északi szomszédja ellen, az első támadás során azonban Macbeth véres harcok árán még vissza tudta verni ellenfelét.

A második háború azután robbant ki, hogy a király 1052-ben normann zsoldosokat fogadott be országába, akik azelőtt Hitvalló Edward angol uralkodó (ur. 1042-1066) szolgálatában álltak. Ez a lépés új casus bellit szolgáltatott a northumbriai gróf számára, így 1054-ben Malcolm pártfogói ismét erős sereggel hatoltak be Skócia területére. Az újabb invázióval szemben Macbeth már tehetetlennek bizonyult: súlyos vereségeket szenvedett el Siward hadaitól, és hamarosan Moray területére szorult vissza, ahol 1057. augusztus 15-én, a lumphanani csatában halálos sebet szerzett. Olyanok is akadnak, akik azt állítják, hogy Macbethet a skót királyok hagyományos koronázási székhelyén, Scone-ban gyilkolták meg, ám a többség abban egyetért, hogy a végzetes csapást Malcolm mérte az uralkodóra. I. Duncan halála után 17 évvel tehát a fiú megbosszulta apja halálát, majd néhány hónappal később – Lulach legyőzését követően – a koronát is megszerezte.

Az „igazi Macbeth” sorsát látva érthetővé válik, hogy Shakespeare miért választotta hősének a kalandos életű skót uralkodót, a világirodalom egyik legtehetségesebb alkotója azonban a történelmi tényekkel meglehetősen szabadon bánt. Tragédiája nyomán a király a hataloméhes bitorló szimbólumaként vonult be a köztudatba, holott országlása alatt – 1050. évi római zarándoklatával – sokat tett a keresztény vallás pozícióinak megszilárdulásáért és – a normann lovagok befogadásával – a feudális berendezkedés meghonosodásáért.