Imre magyar király halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1204. november 30-án hunyt el Imre magyar király (ur. 1196-1204), III. Béla (ur. 1172-1196) idősebbik fia, aki nyolc esztendeig ült hazánk trónján. Az uralkodó országlása elsősorban az öccse, András által támasztott trónviszályról vált nevezetessé, mely Imre, majd gyermeke, III. László (ur. 1204-1205) korai halála miatt végül az ifjabbik testvér győzelmével zárult.

Imre azon kevés Árpád-házi királyaink egyike, akinek a Szent Koronát már édesapja életében – 1182-ben – a fejére helyezték. A történészek a mindössze nyolc esztendős herceg korai koronázását azzal magyarázzák, hogy III. Béla ily módon próbálta meggátolni fivére, a trónkövetelő Géza mesterkedéseit, mindazonáltal a „turáni átkot” neki sem sikerült megtörnie. Béla ugyanis, aki 1196-ban – mindössze 48 évesen – befejezte földi életét, kisebbik fiát, Andrást hiába próbálta „lekötni” a még általa tervezett keresztes hadjárat áthagyományozásával, elgondolása rövid időn belül kudarcot vallott. Imre öccse a kezébe került hatalmat és pénzösszeget a szentföldi háború helyett arra használta fel, hogy bátyját a hatalom megosztására kényszerítse, vagyis hamarosan zsoldossereget toborzott, 1197-ben, a szlavóniai Macseknél pedig vereséget is mért fivérére.

Az uralkodó a fiaskó következtében arra kényszerült, hogy a szlavóniai és dalmát területekből dukátust alakítson ki András herceg számára, ezzel azonban a két fivér viszonya csak tovább romlott. 1199 során – ekkor már a főhatalomért – újabb polgárháború robbant ki Imre és öccse között, mely a Somogy megyei Rádnál ezúttal a báty javára dőlt el; András ezután VI. Lipót osztrák herceghez (ur. 1198-1230) menekült, III. Ince pápa azonban tekintélyénél fogva végül rendet teremtett Magyarországon. A következő esztendőben az öcs hazatérhetett, visszakapta dukátusát, a stabilizálódó belső viszonyoknak köszönhetően pedig Imre megmutathatta uralkodói és politikusi kvalitásait.

Árpád-házi királyunk rövid országlása során elsősorban a külpolitikában ért el sikereket: 1200 után eredményesen avatkozott be a szerbiai Nemanja István (ur. 1196-1228) és Vukán trónviszályába, egy alkalommal pedig hadjáratot vezetett Bulgáriába. Imre alatt Magyarország komoly befolyásra tett szert a Balkán-félszigeten, amit az is megmutatott, hogy az uralkodó – miközben Boszniában a bogumil eretnekek térítésében is jelentős sikereket könyvelhetett el – a bolgár és szerb királyi címet is felvette titulusai közé. A király emellett – az előbbi fél pártján – IV. Ottónak (ur. 1208-1215) és Sváb Fülöpnek (ur. 1198-1208) a német-római császári koronáért folytatott küzdelmébe is beavatkozott.

Imre talán egyedüli súlyos veresége a végül Magyarország nélkül meginduló IV. keresztes hadjárathoz kötődött, ennek során ugyanis a Velencébe érkező lovagokat a dózse – a szállítási díj elengedése fejében – saját külpolitikai céljaihoz használta fel. A köztársaság a Monteferratói Bonifác vezette hadat először Dalmáciában vetette be, így aztán Imre – és egyébként maga III. Ince pápa is – 1202 őszén megdöbbenten láthatta, ahogy a Szentföldre induló harcosok ostrom alá veszik Velence egyik legnagyobb vetélytársát, Zárát. A sikeres várvívás után a keresztesek kegyetlenül felprédáltak a gazdag kereskedővárost, majd folytatták útjukat Konstantinápolyig, mely metropolis később hasonló sorsra jutott.

A külpolitikai kudarcok után nem sokkal a belviszály is felélénkült, Imre ugyanis mindenáron el akarta ismertetni öccsével fia, László öröklését. Miután András uralkodói álmai ezzel teljesen szertefoszlottak, a herceg 1203-ban sokadik alkalommal is fellázadt a törvényes uralkodó ellen, Varasdon gyülekező seregét azonban a történet szerint Imre úgy tette ártalmatlanná, hogy fegyvertelenül bevonult testvére táborába. Miután a királyra senki nem mert kezet emelni, András ismét vereséget szenvedett, majd egy időre börtönbe is került, igaz, hívei nemsokára kiszabadították. Minden valószínűség szerint a herceg ismételten megpróbálkozott volna a trón megszerzésével, az események azonban az ő „kezére játszottak”, ugyanis 1204 során mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Imre súlyos betegségben szenved. A király innentől kezdve már arra törekedett, hogy megegyezzen Andrással, ezért 1204 augusztusában megkoronázott gyermekét öccse gyámsága alá adta. Az uralkodó végül november 30-án fejezte be földi életét.

Imre halála zűrzavaros állapotokat eredményezett, aminek következtében Aragóniai Konstancia gyermekével együtt hamarosan Bécsbe távozott, ahol III. László hamarosan meghalt. András herceg tehát végül elérte a célját, 1205-re megszerezte a magyar trónt, Imre özvegye pedig később a középkor egyik legnagyobb formátumú uralkodójának, II. Frigyes német-római császárnak (ur. 1212-1250) a felesége lett.