A Magna Charta kiadása

Szerző: Tarján M. Tamás

1215. június 15-én, a Temze mellett fekvő Runnymede-nél hitelesítette pecsétjével I. (Földnélküli) János angol király (ur. 1199-1216) a Magna Chartát, az angol jogrendszer egyik alapdokumentumát.

Az 1199-ben – Oroszlánszívű Richárdot követően – trónra lépő János uralma nem volt éppen sikertörténet Anglia számára: másfél évtized alatt az uralkodó elvesztette franciaországi birtokai java részét, háborúi finanszírozására gyakran emelte az adókat, és állandó konfliktusban állt az ország leghatalmasabb báróival, akik kudarcai miatt lenézték őt, önkényeskedéseit pedig nem tűrték. Az erélytelen politikája miatt „puhakardú” jelzővel „megtisztelt” Jánost egy ízben, 1213-ban még III. Ince pápa is kiközösítette. Miután az angol király 1214-ben Bouvines mellett újabb megalázó vereséget szenvedett a francia II. Fülöp Ágosttól (ur. 1180-1223) – és ezzel elvesztette valamennyi, a Loire-tól északra fekvő birtokát – Stephen Langton canterburyi érsek vezetésével újabb összeesküvés szerveződött János uralma ellen.

Ez még nem számított rendkívüli eseménynek, ugyanis Hódító Vilmos (ur. 1066-1087) óta nem volt olyan királya a szigetországnak, akinek ne kellett volna lázadókkal szembenézni. Ugyanakkor János esete mégis újdonságot hozott: nem volt másik, komolyan számításba vehető jelölt a trónra. A király öccsének fia, Breton Artúr még az 1204-es hadjárat során tűnt el – egyesek szerint János megölette – másik Plantagenet-jelölt pedig Oroszlán Lajos francia herceg – a későbbi VIII. Lajos király – lehetett volna, de az ő országával Anglia már három évtizede hadban állt, ezért behívása nem tűnt bölcs lépésnek. Így aztán a tanácstalan bárók 1215 januárjában jobb híján Jánoshoz fordultak, és követelték tőle az I. Henrik által kiadott korábbi szabadságlevél megerősítését.

A király egyre habozott, miközben a Langton érsek vezette bárók 1215 júniusára megalkották saját szabadságlevél-tervezetüket, melyet a főurak londoni bevonulása után János is elfogadni kényszerült. 1215. június 15-én, a Temze folyó partján fekvő Runnymede-nél aztán pecsétjével hitelesítette a 63 cikkelyből álló oklevelet, melyben biztosította a katolikus egyház kiváltságait és függetlenségét, garantálta a szabadok jogait – tudniillik, hogy szabad embert bírói vizsgálat nélkül nem büntethetnek – ezenfelül számos pontban beleegyezett a királyi hatalom korlátozásába. Ilyen kitétel volt például az, hogy János csak hűbéresei egyetértésével vethet ki hadiadót, és kizárólag Anglia szokásjogát ismerő személyt nevezhet ki seriffnek és bírónak. A legfontosabb azonban a szabadságlevél 61. cikkelye volt, melyben a király felhatalmazott 25 előkelőt, hogy amennyiben a chartában foglaltakkal ellentétes módon uralkodna, azok joggal lázadhassanak ellene, vegyék zár alá vagyonát, és száműzzék az ország trónjáról.

Miután ezek a rendelkezések – különösen a híres 61. cikkely – rendkívüli hasonlatosságot mutattak a hét évvel később, 1222-ben kiadott magyar Aranybullában foglaltakkal, a magyar történészek számára idejekorán felvetődött, hogy az angol szabadságlevél hatással lehetett II. András oklevelére. A tudomány – Eckhardt Ferenc kutatásai nyomán – ma már azon az állásponton áll, hogy a hasonlóság a két születő rendi monarchia közös problémáiból, és nem a két dokumentum konkrét kapcsolatából származhat.

Bár a Charta a későbbi századokban a jog különös becsben tartott forrásává vált, a maga korában teljes kudarcra volt ítélve, ugyanis képtelen volt rendezni a bárók és az uralkodó konfliktusát. Mindössze három hónap telt el, és az elégedetlen főurak nagy része ismét fellázadt János ellen, miután rászánták magukat Lajos francia herceg behívására. Két évig tartó polgárháború kezdődött, melyben azonban az angolok többsége az 1216 októberében elhalálozó királyt, majd annak fiát, a kilenc évesen trónra lépő III. Henriket (ur. 1216-1272) támogatta. A küzdelem során 1216-ban  megújították – és 42 cikkelyesre csökkentették – a szabadságlevelet, miközben számos, az uralkodót korlátozó rendelkezést – például a 61. cikkelyt – töröltek belőle. Miután Henrik pártja legyőzte a lázadó bárókat, 1217-ben ismét megújították a János által kiadott oklevelet, melyet ettől kezdve neveztek Magna Charta Libertatumnak, azaz Nagy Szabadságlevélnek.

A Charta hatását aztán az utókor jócskán eltúlozta, hiszen rengetegen úgy értékelték, mint egy „rendszert váltó”, parlamentarizmust bevezető, egy – a későbbi szerzők által megálmodott – korai demokratikus társadalmat létrehozó kiváltságlevelet. A valóság ezzel szemben az, hogy a Magna Charta egyáltalán nem változtatta meg Anglia politikai rendszerét, gyakori újításai – például 1225-ben és 1297-ben – ellenére sem vált az uralkodói hatalom gátjává, egészen a 17. századig. E dokumentum jelentősége sokkal inkább abban rejlett, hogy nyilvánvalóvá tette: még a királyt is korlátozzák a felette álló törvények, amivel pedig nagyban hozzájárult a Stuartok abszolutista kísérletének megakadályozásához. A Charta évszázadokkal később, az angol polgári forradalom idején éreztette igazán hatását, majd az amerikai gyarmatosítás révén otthagyta nyomát a későbbi Egyesült Államok alkotmányában is.