2017. szeptember 21.

1229. szeptember 13. | A kurultaj Ögödejt választja a mongolok nagykánjává

Szerző: Tarján M. Tamás

„Én, a Kán, az égi király küldötte, akinek hatalom adatott a földön a nekem meghódolókat felemelni és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midőn már harmincadik ízben küldöttem követeket hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeket és válaszlevelet sem küldesz nekem. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magad, mégis jobb és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem.”
(Részlet Ögödej nagykán IV. Béla magyar királynak küldött leveléből)

1229. szeptember 13-án döntött a kurultaj Dzsingisz kán (ur. 1206-1227) harmadik fiának, Ögödejnek (ur. 1229-1241) a megválasztásáról, aki 12 évig tartó uralkodása alatt újabb területekkel gyarapította, illetőleg konszolidálta a mongolok világbirodalmát.

Ögödei nagykán

Ögödej 1185 körül, az akkor még Temüdzsin nevet viselő Dzsingisz kánnak és a világhódító kedvenc feleségének, Börtének a fiaként látta meg a napvilágot a végtelen mongol pusztaságon. A későbbi uralkodó szinte gyermekkorától fogva részt vett apja katonai vállalkozásaiban, és tevékeny szerepet vállalt a 13. század első évtizedeiben megszülető nomád világbirodalom felépítésében. Ögödej 1211-ben, a kínai Jin-dinasztia ellen vezette első hadjáratát, majd két évvel később seregei meghódították Ordoszt, 1219-ben pedig Dzsingisz kán hvárezmi háborújába is bekapcsolódott. A perzsák elleni küzdelem során a férfi két bátyjával, Dzsocsival és Csagatájjal közösen irányította a rábízott csapatokat – Otrar és Ürgencs városának elfoglalása, majd elpusztítása például az ő nevükhöz kötődött –, ám az idősebb testvérek állandó vitái miatt a nagykán hamarosan a legifjabbik fivért bízta meg a fővezérséggel.

Az 1219-20. évi háborúban szerzett tapasztalatok egyúttal arra sarkallták Dzsingisz kánt, hogy a kellőképpen gyakorlatiasnak és simulékonynak bizonyuló Ögödejt jelölje ki utódjául, aki megválasztásához édesapja halála után két évvel, 1229. szeptember 13-án nyerte el a kurultaj hozzájárulását. Jóllehet, európai szemmel nézve az interregnum időszaka meglehetősen hosszúra nyúlt, a kánválasztás nem idézett elő belső zűrzavart: ez nem csak abból tűnik ki, hogy maga Csagatáj is Ögödej jelölését támogatta, hanem abból is látható, hogy a régensi feladatokat két éven át a legkisebb testvér, Tolui látta el.

Ögödej 12 évig ült a mongol világbirodalom trónján. Országlását úgy jellemezhetjük a legtökéletesebben, hogy a férfi tehetség tekintetében elmaradt Dzsingisz kántól, viszont soha nem is ringatta magát abban a hitben, hogy apjával egyenrangú volna. Az új nagykánt végtelen gyakorlatiasság és realizmus jellemezte: tisztában volt képességeinek korlátaival, ám éppen azáltal sikerült gyarapítania birodalmát, hogy a háborúzás és a kormányzás dolgában ügyes kézzel kiválasztott stratégáira és tisztviselőire támaszkodott. Jóllehet, Ögödej nevéhez is fűződtek hadi sikerek – a nagykán vezette például a kínai Jin-dinasztia bukását eredményező 1234. évi hadjáratot, és ő vetett véget a koreai felkelésnek is –, a közel-keleti hadszíntéren már Csormakán, a sztyeppén pedig Dzsocsi fia, az általunk is jól ismert Batu irányította a mongol katonai vállalkozásokat.

Vezéreinek köszönhetően Ögödej konszolidálni tudta perzsiai uralmát, 1240-re birodalmához csatolta a kaukázusi királyságokat, leigázta az orosz fejedelemségeket, sőt, pusztító hordája utóbb Közép-Európát is végigdúlta. Mint ismeretes, a nagykán 1241 decemberében bekövetkező halálakor Batu csapatai éppen Magyarországot pusztították, és sokan úgy vélik, hogy hazánkat – és Európát – Ögödej elhunyta mentette meg egy még súlyosabb katasztrófától. Akadnak olyanok is, akik azt vallják, hogy az 1242. évi váratlan kivonulás csupán taktikai manőver volt egy újabb invázió előtt, ám ennek végrehajtására már sohasem került sor.

Ögödej uralkodása ugyanakkor nem elsősorban a hódítások, hanem a Mongol Birodalmat konszolidáló intézkedések miatt bizonyult jelentősnek, amely reformokat az a szándék inspirálta, hogy valamilyen módon egybegyúrják a kontinens ezerszínű kultúráját. A nagykán nevéhez fűződő rendeletek jelentős része a kínai származású Yelü Csúcai fejéből pattant ki, aki többek között arra is rávette urát, hogy a féktelen pusztítás helyett inkább fordítsa a maga javára a leigázott népek – elsősorban a kínaiak – találmányait és intézményeit. Minisztere tanácsára Ögödej megkímélte a Jin-dinasztiától elfoglalt területeket, és a kínai adórendszer, illetőleg az ottani közigazgatási modell meghonosításával megteremtette a Mongol Birodalom politikai intézményeinek alapjait.

A nagykán hitvallását az 1235 után felépülő új főváros, Karakorum tükrözte a leghívebben, ahol a színpompás paloták tövében a keresztény Európa, a muszlim Közel-Kelet, a konfuciánus Kína és a buddhista Belső-Ázsia kultúrája és gazdagsága találkozott; a páratlan fényűzéséről híres székhely ugyanakkor Ögödej politikájának árnyoldalairól, a felelőtlen pazarlásról és a szenvedélyek mértéktelen hajhászásáról is tanúskodott. A nagykán az 1230-as évek közepére belefásult a birodalom kormányzásával együtt járó lelki megpróbáltatásokba, és a mértéktelen alkoholfogyasztásba menekült, aminek következtében 1241 decemberében, körülbelül 55 esztendős korában életét vesztette. A trónt legidősebb fia, Güyük (ur. 1246-1248) örökölte meg, az új nagykán megválasztásáig azonban – régensként – Ögödej felesége, Töregene kormányozta a mongolok világbirodalmát.