2017. november 18.

1242. január 27. | Árpád-házi Szent Margit hercegnő születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselé, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításáért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.”
(Részlet Szent Margit legendájából)

1242. január 27-én született Klissza várában Árpád-házi Szent Margit hercegnő, IV. Béla (ur. 1235-1270) leánygyermeke, akit a király a mongol veszedelem elhárításának reményében Istennek ajánlott fel. Margit ennek következtében a Domonkos Rend tagjai között nevelkedett, fogadalmát pedig felnőttként is megtartotta, és rövid életét a Nyulak szigetén felépített kolostorban töltötte.

Margit születését Magyarország történetében addig példátlan katasztrófa előzte meg, ugyanis 1241. április 11-én a Belső-Ázsiából előretörő mongolok Muhi mellett megsemmisítő vereséget mértek IV. Béla seregeire. Laszkarisz Mária bizánci hercegnő, a leány édesanyja Margittal a szíve alatt végigjárta mindazon megpróbáltatásokat, melyek férjét sújtották: a királlyal volt, mikor Bécsben Harcias Frigyes (ur. 1230-1246) kizsarolta tőle a nyugati vármegyéket, mellette állt, mikor a Dunántúlon az ellenállást próbálta megszervezni, de Bélával tartott akkor is, amikor Kádán hordája átkelt a befagyott Dunán, és az uralkodó elfogására indult. A dalmáciai menekülés közben beteltek Mária hónapjai, így Margit az Adriai-tenger partján található Klisszában látta meg a napvilágot.

A hercegnő családjának helyzete ekkor látszólag teljesen reménytelen volt: az országot Batu kán hordái kényük-kedvük szerint dúlták, a keresztény államok pedig tétlenül figyelték Béla király tragikus sorsát. A magyar uralkodó támogatók híján, végső kétségbeesésében az égiekhez fordult, és ünnepélyes fogadalmat tett, hogy amennyiben Isten megszabadítja Magyarországot a „tatároktól”, Margitot az ő szolgálatába adja. Alig telt el két hónap, és a mongolok – valószínűleg Ögödej nagykán (ur. 1229-1241) halála, a közelgő kurultaj miatt – kivonultak hazánkból, Béla pedig meg is tartotta ígéretét: leánya három esztendős korától a veszprémi domonkosoknál nevelkedett, majd édesapja később Buda közelében, a Nyulak szigetén – a mai Margit-szigeten – építtetett számára kolostort.

Bár egy 12 esztendős leánynál joggal vonhatnánk kétségbe, hogy saját szándéka szerint lépett az önsanyargatás útjára, Szent Margit későbbi élete során többször is tanúbizonyságot tett arról, hogy a zárda falai között, „Krisztus jegyeseként” kívánja leélni életét. Édesapja, Béla ugyan két alkalommal is házassági ajánlattal kereste meg leányát, Margit azonban sem a lengyel uralkodó, sem a cseh II. Ottokár (ur. 1253-1278) – az Árpádok később nagy ellenfele – kérésére nem volt hajlandó lemondani az apácaéletről, sőt, az utóbbi király bókjai után állítólag azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz messze földön híres szépségében. A királynéi korona helyett a leány az egyszerű életben lelte gyönyörűségét: rendtársainak szigorúan megtiltotta, hogy származása szerint bánjanak vele, miközben a kemény munkában, a betegek ápolásában és a buzgó imádságban egyaránt példát mutatott számukra.

Margit a Nyulak szigetén a fegyelem és az önmegtartóztatás mintaképe lett, legendájában pedig azt olvashatjuk, hogy állhatatossága jutalmául Istentől számos emberfeletti képességet is kapott, így például gyakran megjósolta az eljövendő eseményeket. Rendtársai vallomása szerint így volt ez halálával is, ami nem sokkal 28. születésnapja előtt, 1270. január 18-án következett be. Margit, aki szerénységével és tisztaságával általános tiszteletet vívott ki magának Magyarországon, halála után is számos csodajelet mutatott, így például holtteste három héten át ép maradt, és a legenda szerint rózsaillatot árasztott.

A hercegnő halála után Magyarországra látogató pápai bizottság vizsgálata nyomán Margitot már 1276-ban boldoggá nyilvánították, kanonizációja azonban egészen a modern korig váratott magára. Jóllehet, az évszázadok során több királyunk is kérte Rómától a szentté avatási eljárás megindítását, egészen 1789-ig kellett várni arra, míg Margit tiszteletét engedélyezték, kanonizációjára pedig csak 1943-ban, XII. Pius pápa jóvoltából került sor. Árpád-házi Szent Margit személye köré ugyanakkor a hivatalos elismerés késlekedésének dacára is szentnek kijáró kultusz épült; nem véletlen, hogy Ráskay Lea már a 16. század elején lejegyezte legendáját, amit Gárdonyi Géza később Isten rabjai című regényében dolgozott fel.