Meghal Boldog Özséb, a pálos rend megalapítója

Szerző: Porogi András

„Özséb testvér, az istenfélő ember, a remeteség kiváló kedvelője, a hármas barlang közelében, ahol hat társával lakott a forrás mellett a Szent Kereszt tiszteletére […] megalapította a Rend Főmonostorát. Itt erényekben és vallásosságban gazdag, életszentségben feltűnő, testileg sápadt és lesoványodott állapotban, de minden dologban alázatos, józan és szerény életet élt.” 

(Gyöngyösi Gergely: Pálos remete testvérek életrajzai. 1530 körül)

1270. január 20-án tért meg Teremtőjéhez Boldog Özséb, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos rend megalapítója. Halálának időpontját, miként életének csaknem minden fontos eseményét a Gyöngyösi Gergely által 1530 körül írt pálos életrajzgyűjtemény őrizte meg. Tekintettel arra, hogy a rend alapításával foglalkozó források csak közvetettek és bizonytalanok, illetve Gyöngyösi életrajza kétszázötven évvel az alapító halálát követően született, vannak, akik kétségbe vonják az életrajz hitelességét, sőt akad, aki Özséb létezését is. A legvalószínűbb mégis az, hogy Gyöngyösi az alapításra és az első tartományfőnökre vonatkozó pálos hagyományt foglalta írásba, felhasználva oklevelek adatait és azóta elveszett forrásokat. 

Özséb – a latin szövegekben Eusebius – valamikor az 1200-as évek elején születhetett Esztergomban. Már gyermekkorában istenfélő életet élt, a játék helyett „éjjel és nappal jámbor imádságokkal könyörgött”. Egyházi pályára lépett, és szülővárosában maradva vészelte át a tatárdúlást, illetve 1241-42 telén az esztergomi vár ostromát. Mint írástudó és jogban járatos  személy az 1250-es években prebendáriusként – egy kanonok helyetteseként – szolgált, majd valószínűleg maga is esztergomi kanonokká lett. Gyakran keresték fel a Pilisben élő remeték, hogy az általuk készített vesszőkosaraikat élelmiszerre cseréljék nála. Özséb mindenkit szeretettel fogadott, megkedvelte, és később gyakorta meglátogatta a remetéket a Pilis erdeiben, míg végül maga is „elhatározta, hogy elhagyja a világot, otthonát, vagyonát, önmagát és övéit, hogy nagy alázatossággal az Úr táborában harcolhasson”.  

Társaival Esztergom közelébe, a Pilis hegyei közé költözött, ahol szállásuk elé nagy fakeresztet állított. Egy éjjel látomása támadt: a fák között apró lángocskák futottak az erdei kereszt felé, ahol végül nagy lángoszloppá egyesültek. Özséb elhivatásként értelmezte a jelenséget; úgy vélte, neki kell egyesítenie az ország több pontján élő remete testvéreket. A mai Pilisszántó közelében kis templomot és monostort épített és felkereste a Mecsekben, valamint a Balaton környékén élő remete közösségeket, hogy egyesítse őket Szent Ágoston regulája szerint.  Mivel ezt csak a pápa engedélyezhette, Özséb állítólag elment IV. Orbánhoz, és az ügy támogatójának megnyerte Aquinoi Szent Tamást is. Jóllehet a pápai engedélyt csak utódainak sikerült elnyerniük, a remeteközösség Szent Kereszt testvérei néven Özséb tartományfőnök vezetésével az 1260-as években már működött. 

Özséb nem érte meg, hogy az általa alapított rend felvegye Remete Szent Pál nevét. Ez csak a 14. században következett be, ekkor váltotta fel a Szent Kereszt testvéreinek szürke kámzsáját a pálosok fehér ruhája. Özséb alapítását áldás kísérte, a rend a 14-15. században növekedésnek és virágzásnak indult, sorra jöttek létre országszerte és külföldön is a rendházak. Ám a következő századokban a pálosok magyarországi működését három nagy törés akadályozta: az oszmán hódítás, II. József, majd pedig a kommunisták szerzetesrendeket betiltó rendeletei. Ezek miatt a rend központja a lengyelországi Częstochowába került; ma a külföldiek mellett négy magyarországi rendháza van a pálosoknak. Jóllehet Özsébet az egyház hivatalosan sosem avatta boldoggá, ám Magyarországon érdemei miatt régóta boldogként tisztelik, és a 21. században a Szentszék is engedélyezte Boldog Özséb megünneplését.