Meghal Boldog Özséb, a pálos rend megalapítója

Szerző: Tarján M. Tamás

Özséb fiatalkoráról viszonylag szegényes ismeretanyaggal rendelkezünk. A hagyomány és P. Gyöngyösi Gergely pálos történetíró szerint 1200 körül, egy előkelő családban látta meg a napvilágot, a szerzetes életéről trilógiát író Tormay Cécile pedig egyenesen a királyi családdal hozta őt rokonságba. Akármi is legyen az igazság, az tény, hogy Özséb érdeklődését nem keltették fel a világi hiúságok, így, miután szülei az esztergomi káptalani iskolába küldték, hamarosan a hithez és a tudományhoz fordult.

A pálos rend alapítóját a későbbi források rendkívüli tudású embernek írták le, aki kánonjogi ismereteinek és szerénységének köszönhetően az évtizedek során kanonoki pozícióba emelkedett. Özséb messze földön híres volt nagylelkűségéről és önzetlenségéről, házában szeretettel fogadta a szegényeket, a tatárjárás borzalmai idején pedig az esztergomi vár védelméből, a betegek ápolásából és a városlakók lelki gondozásából egyaránt derekasan kivette a részét.

Szüleihez hasonlóan vélhetően a klerikus sem volt szegény ember, sőt, jótettei miatt általános megbecsülés övezte őt, Özséb azonban más életforma után vágyakozott: a férfi már fiatal kora óta az Esztergom környékén élő remeték példáját akarta követni, akiknek valószínűleg gyóntatója is volt. A kanonok a város újjáépítésének befejezését követően, 1246-ban aztán lemondott minden tisztségéről, szétosztotta vagyonát, és a mai Kesztölc közelében található Hármas-barlangba költözött, ahol egy fakeresztet állított.

A monda szerint Özséb azután kezdte el maga köré gyűjteni a szerzeteseket, hogy egy látomásában lángnyelveket látott közeledni, melyek az általa letűzött keresztnél egyesültek. A férfi a jelenést isteni üzenetnek vélte, ezért a Pilisben élő remetékkel közösen néhány éven belül – 1250-ben – barlangja közelében meg is alapította első monostorát, melyet a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére épített fel. Özséb tevékenysége ugyanakkor messze nem merült ki a pilisi barátok toborzásában: a kolostoralapítás után a Pécs közelében élő Szent Jakab-hegyen élő remetékhez utazott, akik a nagy tudású szerzetest később elöljárójuknak választották, a két monostor pedig egy rendben egyesült, mely Remete Szent Pált – az első remetét – választotta patrónusának.

Özséb ambícióit mutatja, hogy az 1250-es években társaival átvette a szentjakabi barátok reguláját, majd 1262-ben Rómába is elzarándokolt annak érdekében, hogy a rendalapításhoz elnyerje IV. Orbán pápa hozzájárulását. Jóllehet, a pilisi szerzetest még Aquinói Szent Tamás is pártfogásába vette, az egyházfő végül nem teljesítette Özséb azon kérését, hogy a pálosok átvehessék az Ágoston-rend reguláját, mivel a remeteközösséget ahhoz túlságosan szegénynek találta. Mindazonáltal IV. Orbán mégis jóindulattal fordult a rendfőnök felé, ugyanis Szécsi Pál veszprémi püspököt is felkérte a pálosok életkörülményeinek részletes kivizsgálására. Sajnálatos módon a klerikus vizsgálatának eredménye később szintén negatív eredménnyel zárult.

Özséb tehát 1270. január 20-án úgy hunyta le szemét, hogy a 24 éven át kitartó munkával szervezett pálos rend nem nyert hivatalos elismerést, a remete által elvetetett mag azonban évtizedekkel később mégis kicsírázott. Ebben komoly szerepet játszott, hogy az Árpádok bőkezűen támogatták a pálosok közösségét – IV. Béla (ur. 1235-1270) például piliskeresztúri vadászlakát adományozta a születő rendnek –, így aztán a Károly Róbertet (ur. 1308-1342) pártoló V. Kelemen 1308-ban végre megadta a hőn áhított pápai hozzájárulást. Ezt követően a rend nem csak a Kárpát-medencében, de az adriai tengermelléken, Ausztriában és Lengyelországban is számos rendházat emelt, így például a pálosok nevéhez fűződött a Fekete Madonna ikonját őrző világhírű czestochowai kolostor alapítása is.

A pálos szerzetesek közössége a török kor viharai, majd a rend II. József (ur. 1780-1790) alatti feloszlatása után is fennmaradt, és a múlt századi kommunista diktatúra is hasztalan próbálkozott az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend felőrlésével. Boldog Özséb követőinek közössége napjainkban körülbelül 300 tagot számlál, akiknek nagy része a rend 5 magyarországi és a 11 lengyelországi rendházában él.