2017. december 11.

1305. december 6. | Ottó magyar király koronázása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Valóban csodálatos, és el nem hallgatható csoda! Mert mit is értsek azon, hogy a korona leesett – ha nem azt, hogy az a herceg nem viselhette élete végéig ezt a koronát […] És mit jelent az, hogy senki sem találta meg, csak azok, akik vitték – ha nem azt, hogy Pannonia nem veszítheti el angyal adta koronáját.”
(Részlet a Képes Krónikából)

1305. december 6-án koronázták meg Fehérváron Wittelsbach Ottó magyar királyt (ur. 1305-1307), aki IV. Béla (ur. 1235-1270) unokájaként formált jogot a Szent Koronára. Ottó másfél esztendőn keresztül ült hazánk trónján, országlása pedig nem volt sikertörténet, hiszen egyfelől a mind nagyobb hatalomra szert tevő oligarchák korlátozták hatalmát, másfelől pedig egyre inkább elszigetelődött Károly Róberttel (ur. 1308-1342) és annak támogatóival szemben.

Ottó 1261-ben, XIII. Henrik bajor herceg (ur. 1253-1290) – I. Henrik néven alsó-bajorországi herceg – és Árpád-házi Erzsébet hercegnő gyermekeként látta meg a napvilágot. Miután édesapja még 1255-ben megosztotta birtokait fivérével, a későbbi magyar király csak Alsó-Bajorországot örökölte meg, de Henrik akaratából eredően később ott is közösen kellett uralkodnia két öccsével. Ottó a magyar trón megszerzése előtt meglehetősen csapongó külpolitikát folytatott, hiszen kezdetben Nassaui Adolf német királyt (ur. 1292-1298) támogatta a Bajorországot elszigetelő Habsburg Albert (ur. 1298-1308) ellenében, miután azonban a császári trónért vívott háborúban az utóbbi fél győzedelmeskedett, a herceg is oldalváltásra kényszerült.

Wittelsbach Ottót 1301-ben már Albert szövetségeseként látjuk viszont, e köteléknél fogva pedig a bajor uralkodó a magyar trónért folytatott küzdelembe is belesodródott, nevezetesen részt vett a II. Vencel cseh király (ur. 1278-1305) ellen – Károly Róbert trónra juttatása érdekében – indított 1304-es hadjáratban. Albert császár hadi vállalkozása aztán nem járt sikerrel, ennek következtében pedig Ottó átpártolt az ellenfél oldalára. Így került közel a magyar koronához is, ugyanis a cseh király egy évvel később elhunyt, gyermeke, az addig Magyarországon tartózkodó Vencel (ur. 1301-1305) – Csehországban III. Vencel – pedig öröksége átvétele után Brünnben lemondott a magyar trónról. A Premysl uralkodó ugyanakkor a várakozásokkal ellentétben nem Károly Róbertnek, hanem szövetségesének, Ottónak adta át a Szent Koronát, aki 1305-ben – kalandos módon – meg is érkezett Magyarországra.

A Képes Krónikában azt olvashatjuk, hogy Albert – az Anjou-jelölt támogatása érdekében – 1305 őszén lezárta a birodalmán keresztül vezető országutakat, ezért Ottó kénytelen volt álruhában útra kelni, a feltűnés elkerülése érdekében pedig a Szent Koronát is egy nagyobb csobolyóba rejtette. Az út során aztán az ivóedény leesett, ezzel együtt pedig az uralkodói ékszer is elveszett, a bajor herceg azonban szerencsés módon később mégis megtalálta azt. A Krónika szerint a koronára időközben angyalok vigyáztak, természetesen nem azért, hogy Ottónak kedvezzenek, hanem hogy az utána trónra lépő Károly Róbert és annak utódai később majd legitim királyokként uralkodhassanak. Nem tudni, hogy a történetnek mennyi valóságtartalma van, mindenesetre sokan úgy vélik, hogy a Szent Korona tetején található kereszt ferdesége erre a balesetre vezethető vissza, az 1305. december 6-án megkoronázott uralkodó regnálása pedig volt annyira balszerencsés, hogy ez a kedvezőtlen előjel logikusan illeszkedjék a Krónikában megörökített történethez.

Az új király ingatag helyzetét jól jellemzi, hogy Fehérváron a veszprémi és csanádi püspökök végezték a koronázási szertartást, Ottó pedig fontosnak érezte, hogy – a koronázóváros után – a Szent Koronával a fején Budát is bejárja, és így demonstrálja, hogy az országnak van már törvényes uralkodója. Ez a koronás fő ugyanakkor meglehetősen erőtlen volt, hiszen támogatóinak csekély létszáma következtében csak Magyarország egy kis szeletére terjedt ki uralma, ráadásul azzal is szembe kellett néznie, hogy riválisát, Károly Róbertet nem csak Albert császár támogatta, de mellette állt az Avignonban székelő V. Kelemen pápa is, aki hamarosan kiátkozta az Ottó koronázását végző püspököket, illetve a király összes pártfogóját.

Az uralkodó tehát gyakorlatilag teljesen ki volt szolgáltatva az ország nagy hatalmú oligarcháinak, akik közül az egyik leghatalmasabbal, Kán László vajdával 1307-es erdélyi látogatása során megpróbált szövetséget kötni. Ottó utazásának célja feltehetően a tartományúr leányának megkérése volt, László azonban nem bizonyult túl udvarias házigazdának, ugyanis fogságba vetette királyát, és megfosztotta őt a Szent Koronától is, amit egészen 1309-ig magánál tartott.

Wittelsbach Ottó csak több hónap után, tetemes váltságdíj ígérete fejében hagyhatta el börtönét, koronája nélkül, megalázottan azonban nem tudott egyebet tenni, mint hazatérni Alsó-Bajorországba, ahol ötévnyi uralkodás után, 1312-ben fejezte be életét.