Csák Máté megtámadja Buda várát

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem képes az ész felfogni, a szó elmondani, a szív átérezni, toll leírni az ocsmány tetteket, megbecsülni az okozott károkat, melyeket e gonosz ember, ki nem hisz a mennybeli Istenben, nem tiszteli a világi törvényeket, nem fél a pokolbeli kínos büntetéstől, kevélységében és megátalkodottságában elkövetett…”
(A nyitrai püspök Csák Mátéról)

1311. június 25-én támadt Budára portyázó seregeivel Csák Máté trencséni nagyúr, a korabeli Magyarország legerősebb oligarchája. Csák vélhetően Károly Róbert (ur. 1308-1342) elfogásával akarta tovább gyarapítani hatalmát, ám vakmerő kísérlete kudarcot vallott, igaz, a fenyegetés hatására a király Temesvárra helyezte át udvartartását.

Csák Máté, aki a gestairodalomban is megjelenő, Árpáddal rokonságba hozott Szabolcs vezérig vezette vissza családfáját, már öröksége révén jelentős befolyással rendelkezett a Felvidéken, ugyanis nagybátyja gyermektelensége folytán az ő kezében egyesültek a család birtokai. A majdani kiskirály III. András (ur. 1290-1301) trónra lépésekor Bars, Komárom, Pozsony és Nyitra vármegyében is kiterjedt uradalmakkal büszkélkedhetett, az utolsó Árpád-házi király országlása alatt és azután kiteljesedő zűrzavarban pedig a Felvidék teljes nyugati felét uralma alá hajtotta. A fent felvázolt „karrier” első jelentősebb állomását 1291-re tehetjük, amikor Csák Máté részt vett a Habsburg Albert osztrák herceg (ur. 1282-1298, német királyként 1298-1308) ellen vívott háborúban, majd a következő esztendőben visszafoglalta a Kőszegiektől Pozsony és Detrekő várát.

A király a pozsonyi ispánsággal és főlovászmesteri címmel jutalmazta a felvidéki főúr szolgálatait, 1296-ban pedig nádorrá nevezte ki Csák Mátét, ám annak nyughatatlan, erőszakos jelleme miatt ez a szépen ívelő pálya hamarosan derékba tört. Csák már 1293-ban felháborodást keltett, amikor erőszakkal megszállta a trencséni Ugróc várát, négy évvel később azonban András is szembefordult vele, miután elfoglalta Trencsént és feldúlta a pannonhalmi bencések birtokait. A király 1297-ben minden tisztségétől megfosztotta az engedetlen főurat, az azonban később sem törődött sokat az uralkodó parancsaival: változatlanul folytatta erőszakos foglalásait a Felvidéken, és súlyos veszteségeket okozott a Hont-Pázmány nemzetségnek.

III. András rendelkezésének dacára Csák Máté továbbra is nádornak címeztette magát, miután pedig az utolsó Árpád-házi uralkodó befejezte életét, gyakorlatilag önálló államot hozott létre az államon belül, melyet a 19. századi szlovák nacionalizmus képviselői előszeretettel tekintettek az „ősi Szlovákiának.” Itt kell megemlítenünk, hogy ez a kijelentés nem bír valóságalappal, hiszen egyrészt Csák – és az általa birtokolt területek népességének többsége – magyar volt, másrészt pedig ő maga sohasem vágyott a koronára; épp ellenkezőleg, oligarchaként arra törekedett, hogy Magyarország decentralizált és gyenge maradjon.

Csák céljai egyébiránt az interregnum idején folytatott politikájából is kristálytisztán felismerhetőek. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a főúr lényegében kihasználta a királyok gyengeségét: segítséget ígért számukra, cserében pedig törvényesíttette korábbi rablásait, majd alkalmasint átpártolt egy másik aspiránshoz, ha abból több adományt bírt kicsikarni. Ennek megfelelően Csák Máté 1301-ben támogatta Vencel (ur. 1301-1305) megkoronázását, ám miután elérte célját, és az új király jóvoltából Trencsén és Nyitra is az ölébe hullott, cserben hagyta a Premysl uralkodót. Mint ismeretes, a fiatalember 1305-ben visszatért Csehországba, hogy elhunyt édesapja örökébe lépjen; Csáknak kapóra jött az alkalom, és – hivatalosan Károly Róbert nevében –  megszállta Visegrádot, a következő évben pedig Zólyom területét is uralma alá hajtotta.

Mivel a bajor Ottó (ur. 1305-1307) nem rendelkezett valódi hatalommal, a felvidéki kiskirály figyelme ekkor már az Anjou uralkodójelöltre irányult, akit hasonló taktikával igyekezett rászedni, mint korábban a cseh Vencelt. Jóllehet, Csák nyilatkozatai szerint Károly Róbert pártján állt, az 1307 októberében tartott királyválasztó országgyűlésen már nem volt hajlandó megjelenni, a fiatalember támogatására Magyarországra érkező Gentilis bíborost pedig egyre merészebb követelésekkel ostromolta. A felvidéki oligarcha hatalmáról híven tanúskodik, hogy az 1308 novemberében összeülő új országgyűlés csak azután választotta királlyá Károly Róbertet, hogy a pápai legátus megállapodott Csák Mátéval; a kékesi egyezményben foglalt kompromisszum ára a tárnokmesteri pozíció volt, ám ez sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az oligarcha megjelenjen a gyűlésen, vagy az új király 1310. évi koronázásán.

Miként a történetírók is megjegyzik, Csák Máté a Gentilistől kiharcolt adományok megszerzésével csak dölyfösebbé és magabiztosabbá vált a királlyal szemben, így például 1310-től már az ő birtokait is rendszeresen feldúlta. A főúr ellenséges fellépése arra sarkallta Károly Róbertet, hogy visszavegye, és Németújvári Miklósnak adományozza a tárnokmesteri címet, amivel rendkívüli módon felbőszítette a felvidéki oligarchát. Csák 1311 tavaszán Visegrád várába tette át székhelyét, és zsoldosaival rendre Buda környékét fosztogatta, majd június 25-én egészen a város kapujáig nyomult előre seregével. A kiskirály minden bizonnyal a Károly Róbert megfélemlítésére indított akció idején állt hatalma csúcspontján, hiszen a támadás következtében a király Temesvárra helyezte át udvartartását.

A vakmerő portya persze nem maradt retorzió nélkül: Gentilis hamarosan kiátkozta Csák Mátét, ezzel azonban hosszú távon az egyházat sújtotta, ugyanis az oligarcha bosszúból később az esztergomi érsekség és a nyitrai püspökség birtokait is feldúlta. Az átok – számos korábbi intézkedéshez hasonlóan – hatástalan maradt, Csák ugyanis zsoldosai segítségével képes volt megtartani pozícióit a Felvidéken, sőt, 1311 végén szövetségre lépett az Abákkal, akik Kassa ügyében kerültek szembe Károly Róberttel. A konfliktus fegyveres harcba torkollott, Aba Amadé fiai azonban hiába élvezték Csák Máté támogatását, az 1312-es rozgonyi csatában döntő vereséget szenvedtek.

Sokan ebben a kudarcban látják Csák Máté pályafutásának fordulópontját, ám a trencséni nagyúr az Abák bukása után is nagyságrendekkel szilárdabb pozíciókkal rendelkezett, mint bármely másik oligarcha. A tény, hogy Csák 1315-ben háborút indított Luxemburgi János cseh király (ur. 1310-1346) ellen, nem azt látszik megerősíteni, hogy hatalma hanyatlásnak indult, igaz, a nyugati hadműveletek során elveszítette Visegrád várát. Jóllehet, – néhány másik erősség mellett – Károly Róbert 1317-ben Komáromot is visszafoglalta tőle, Csák Máté felett végül csak a halál tudott győzedelmeskedni, 1321 tavaszán.