2017. szeptember 26.

1440. szeptember 13. | Elfogatóparancsot adnak ki „Kékszakáll” ellen

Szerző: Tarján M. Tamás 

„Megérkeztünk. Íme lássad: Ez a Kékszakállú vára. Nem tündököl, mint atyádé. Judit, jössz-e még utánam?” (Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára)

1440. szeptember 13-án adta ki a nantes-i püspök az elfogatóparancsot a később „Kékszakáll” néven elhíresült francia nemes úr, Gilles de Rais ellen. A Bartók Béla operájából is jól ismert Kékszakáll a vádak szerint fekete mágiát űzött, szadista sátáni szertartások során pedig több száz gyermeket gyilkolt meg; állítólagos tetteiért később máglyára is jutott.

Az előkelő Montmorency-Laval családból származó Gilles de Rais a Nantes közelében fekvő Machecoul várában élt. Ő volt a térség egyik leggazdagabb arisztokratája, aki az 1420-as évek elején a breton harcokban, majd később a százéves háború küzdelmeiben is kitüntette magát. A később „Kékszakállú” néven elhíresült férfi 1425 után állt VII. Károly (ur. 1422-1461) szolgálatába, a dauphin oldalán pedig kegyetlenségével és hősiességével egyaránt kitűnt; a britek elleni küzdelem során szemtanúja volt Jeanne d'Arc felemelkedésének – harcolt Orléans-nál, és egy ideig a parasztlány biztonságára is felügyelt –, majd bukásának is.

Az 1430-as évek elején aztán Gilles de Rais úgy döntött, felhagy a háborúskodással, és az általa összeharácsolt vagyonnal hazatért Machecoulba, ahol rendkívül fényűző módon élt. A nemes úr az évek során gazdagon díszített kápolnát emelt, legendás könyvtárat és számos gyűjteményt alapított, eközben viszont olyan színvonalon költekezett, amit nem engedhetett meg magának. Ez persze nem maradt következmények nélkül, a rokonok idővel egyenesen a királyi és pápai tekintély segítségét kérték Gilles de Rais ellen, ám nem értek el eredményt. Az adósság idővel be is temette a nemes urat, aki – vallomása szerint – ezután fordult az okkultizmus irányába.

A „Kékszakállú” életének utolsó két évét csak az 1440 szeptemberében, Nantes-ban kezdődő per vallomásai alapján ismerjük; ezek egyáltalán nem biztos, hogy a valóságot fedik, mindenesetre a középkor egyik leghíresebb botrányához vezettek. A tanúk szerint Gilles de Rais 1438-ban fordult a fekete mágia felé, amikor meghívta magához a nagy hírű alkimistát, Francois Prelatit. A férfi aztán végig segédkezet nyújtott neki a rémtettekben: Prelati és de Rais hamarosan megidéztek egy démont, Barront, akinek a kívánságára hamarosan gyermekek és kamaszok százait áldozták fel, miközben megbecstelenítették, és embertelenül megkínozták őket. A vallomások szerint 1438-tól Machecoul – a „Kékszakállú” eredeti vára – misztikus és horrorisztikus események színhelye lett, ahol a vérfagyasztó szeánszok során állítólag maga a Sátán is megjelent.

A pokoli praktikák végül azután keltették fel az egyház figyelmét, hogy Gilles de Rais 1440 májusában megbecstelenített egy templomot, és elrabolt egy klerikust, így bírósági eljárás indult ellene. A periratok szerint a nantes-i püspök által lefolytatott nyomozás során derült fény a Machecoulban zajló pokoli üzelmekre, miután egyre-másra jelentkeztek azok a szülők, akiknek gyermekei korábban a nemes úr kastélyában tűntek el. Egyes források azt is tudni vélik, hogy a vizsgálat során Gilles de Rais birtokain holttestek tucatjai – egyesek szerint százai – kerültek elő, melyek végül megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot szolgáltattak – amennyiben valóban ott voltak.

Annyi mindenesetre biztos, hogy Nantes püspöke 1440. szeptember 13-án parancsot adott ki a rossz hírű arisztokrata beidézésére, a férfi pedig – Prelatival együtt – két nap múlva őrizetbe került. A periratok tanúsága szerint Gilles de Rais az eljárás során nem tagadta az ellene felhozott vádakat, így aztán egy hónapos vizsgálatot követően, 1440. október 26-án felakasztották, majd holttestét máglyán elégették. Társa, Prelati élete végéig tömlöcbe került. Machecoul vára de Rais halála után Franciaország egyik leghátborzongatóbb épülete lett, bár a középkori toposzokra támaszkodó vádakat sosem sikerült egyértelműen bizonyítani. A tudományos körök véleménye ma is megoszlik a férfi bűnösségével kapcsolatban, hiszen az ismert tanúvallomások java része mendemondákra és látomásokra épül, a beismerő vallomást pedig minden bizonnyal kínzással csikarták ki.

A kor embere azonban nem volt ennyire racionális, sőt, de Rais állítólagos(?) rémtetteit egy másik francia férfi gyilkosságaival is kiegészítették, aki hat feleségével végzett; a két sorozatgyilkos egybegyúrt alakja lett aztán a rettegett „Kékszakáll”, aki többek között Bartók Béla egyik leghíresebb operájának is a főhőse lett. Hasonlóan más, ugyanilyen kegyetlenségekkel vádolt személyekhez – például a „vámpírnak” tartott Báthory Erzsébethez –, az igazságot Gilles de Rais esetében sem ismerjük, ugyanakkor abban biztosak lehetünk, hogy a machecouli rémtörténeteket terjesztő és tovább színező mesemondókat éppen ez izgatta a legkevésbé.