2017. október 23.

1453. május 29. | Konstantinápoly az oszmánok kezére kerül

Szerző: Tarján M. Tamás

1453. május 29-én foglalta el II. Mehmed oszmán szultán Konstantinápolyt, ezzel megszűnt az ezeréves Bizánci Birodalom, a keleti kereszténység legfőbb központja.

Miután 1451-ben az ambiciózus, 19 esztendős II. Mehmed (ur. 1451-1481) került az Oszmán Birodalom élére, a fiatal uralkodótól várt enyhülés helyett a hanyatló Bizánc egy újabb háborúra kellett felkészüljön. Az egykori Keletrómai Birodalom, a Mediterráneum régi ura már csak a gigantikus fővárost és a Boszporusz és a Dardanellák szorosainak néhány erődítményét tartotta a kezében, melyek révén ellátását biztosíthatta. Hogy elfoglalhassa Konstantinápolyt, a fiatal oszmán uralkodó 1452 elején erődöt építtetett a Boszporusz északi bejáratához, és egy 120 hajóból álló flottát szereltetett fel, ezzel elvágta a város utánpótlását, és lehetőséget teremtett Bizánc roppant falainak ostromára.

Az utolsó császár, XI. Konstantin (ur. 1449-1453) 1452 decemberében segélykérő levelet írt IV. Miklós pápának, ám az európai politikai helyzet – az éppen befejeződő százéves háború, a német széttagoltság, Magyarország 1448-as rigómezei veresége – nem tette lehetővé egy keresztes háború indítását, bár az ortodox birodalom még az utolsó pillanatokban is Hunyadi felmentő seregeiben reménykedett. Az ostrom idejére csupán néhány utánpótlást szállító pápai gálya, velencei és genovai hajók, valamint Giovanni Giustiniani 700 fős különítménye érkezett a város védelmére. A Bizánci Birodalom 9000 védővel és 20 kilométer hosszú falrendszerrel nézett farkasszemet II. Mehmed 70 000 főre tehető oszmán hadaival.

Az ostrom a tengeren és a Theodosius által emeltetett falak mentén párhuzamosan kezdődött meg. Előbbi helyen Szulejmán Bej parancsnoksága alatt az oszmán hajók próbálták megsemmisíteni a bizánci flottát, ami április végére sikerült is. Ezután a török seregek már ostrom alá vették az Aranyszarv-öböl erődjeit, ezáltal pedig szétdarabolták a várost védő csapatokat. Az oszmánok technikai fölényt is képviseltek a védőkkel szemben, mivel a 7-10 000 főre tehető janicsár hadtest ekkor már kézi lőfegyverrel rendelkezett, egy – állítólag magyar nemzetiségű – Orbán nevű ágyúöntő révén pedig II. Mehmed olyan ágyúkat birtokolt, melyek komoly kárt tettek a falakban. A bizánciaknak is voltak lőfegyvereik, de ezek még arra is elégtelennek bizonyultak, hogy az ostromló flottát elsüllyesszék.

Annak ellenére, hogy az oszmánok április végére már jelentős sikereket mutattak fel, II. Mehmed alvezérei – Candarlal Hali pasa nagyvezír, Zaganosz pasa, valamint Akszameddin – továbbra is bizalmatlanul szemlélték az eseményeket, az ostromló seregben mindennapos volt a dezertálás, érdekes módon a törökök is Magyarország beavatkozásától tartottak. A szultán április 28-án békét ajánlott XI. Konstantin számára, majd a visszautasítás után négy hét ostrom következett, mely során a szultán ágyúi vitték a főszerepet.

Május 26-án II. Mehmed újabb követséget küldött a városba, és Konstantinápolyért cserében a Peloponnészoszt ajánlotta fel, de az utolsó bizánci császár azonban nem hagyta cserben népét. Május 28-án, a végső ostrom előtt a város falain litániát tartottak, a Hagia Sophiában keresztény misét mondtak – mint kiderült, a legutolsót – a császár pedig a vár védői között, a Szent Romanosz kapunál töltötte az éjszakát. Másnap hajnalban indult meg a végső roham, ami a bizánciak számára végzetesen alakult: a legendás Giustiniani életét vesztette, és a zűrzavarban emberei nyitva hagyták a város egyik kisebb kapuját – a Kerkoportát – ahol a törökök bejutottak a városba. Ezzel egy időben, a frontális támadás során XI. Konstantin is hősi halált halt, ezután pedig Mehmed csapatai elfoglalták a várost, és hatalmas vérengzést rendeztek. A gyilkolás állítólag olyan méreteket öltött, hogy a mecsetté átalakított Hagia Sophiából később három napon át hordták ki a hullákat.

Az uralmát rablással és terrorral nyitó szultán ugyanakkor hosszú távon toleráns uralkodónak mutatkozott. Miután megszilárdította hatalmát, visszahívta az ostrom előtt és alatt elmenekülő polgárokat, a túlélő lakosok tulajdonát visszaadta, és különlegesen türelmesnek mutatkozott azok vallása és életformája iránt. II. Mehmed birodalma új fővárosában, Konstantinápolyban hamarosan jelentős építkezésekbe kezdett –  az Aranymecset kialakítása, a Héttorony építtetése – melyeket utódai is bőkezűen finanszíroztak. Bizánc bukása hatalmas csapás volt a keresztény világ számára, elsősorban szimbolikus okokból, másodsorban pedig azért, mert Európa legnagyobb városa korábban hatalmas erőket kötött le, és ezek most már Európát, közvetlenül pedig Magyarországot fenyegették. Mehmed Bizánc elfoglalása után – a római császárok örökösének nyilvánítva magát – már Nándorfehérvár, Buda és Bécs elfoglalását tervezte, igaz, az első kísérlet során Hunyadi János még sikerrel állta útját.