rubicon
back-button Vissza
1456. november 23.

V. László megesküszik, hogy nem áll bosszút Cillei Ulrikért

Szerző: Tarján M. Tamás

„Jertek, a Felség vár, hogy adja esküjét:
Esküje hogyha véd, nincs ármány, nincs veszély!”
(Részlet Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából)

1456. november 23-án tett fogadalmat az ifjú V. László király (ur. 1453-1457) Temesváron, hogy megbocsát Hunyadi Lászlónak, és soha nem áll bosszút a Nándorfehérváron meggyilkolt Cillei Ulrik haláláért. Mint ismeretes, az uralkodó végül nem tartotta be a kikényszerített esküt, és négy hónappal később Hunyadi János idősebbik fiának feje a porba hullott.

Jóllehet, 1456 nyarán a „törökverő” Hunyadi, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János hősiességének köszönhetően Nándorfehérvár és Magyarország megmenekült az oszmán fenyegetéstől, az erdélyi vajda elhunytával hazánk egy pillanat alatt káoszba süllyedt. Hunyadi János halála nem csupán azért jelentett tragikus veszteséget, mert nélküle szertefoszlottak a balkáni keresztes hadjáratról szőtt ábrándok, hanem azért is, mert megrendült az az egyensúlyi állapot, ami a Garai-Cillei-liga és a Hunyadi-Szilágyi-liga között fennállt. Mint ismeretes, a Cillei Ulrik és Garai László nádor vezette főnemesi szövetség hatalma döntően abból származott, hogy befolyása alatt tartotta az ifjú V. Lászlót – aki nem csupán Cillei rokona volt, de egyúttal a gróf gyámsága alatt is állt –, Hunyadi János pedig egykori gubernátori megbízatásának köszönhette erejét, hiszen számos királyi várat és birtokot később is megtartott.

A törökverő hadvezér halála után szinte azonnal vita robbant ki a korábban önkényesen lefoglalt javak és erősségek tulajdonjogát illetően, melyben a Garai-Cillei-liga igyekezett döntő csapást mérni megrendült riválisára. A szóban forgó ingóságok között természetesen a déli végvárrendszer kulcsa, Nándorfehérvár számított a legfontosabbnak, amely erősség a török felett aratott diadal után Hunyadi László – az új családfő – nagybátyja, Szilágyi Mihály birtokában volt, és amelyet a veszély elmúltával a király magának követelt. Akarata érvényesítése érdekében V. László egy keresztes haddal 1456 szeptemberében a Délvidékre vonult, és Futakra országgyűlést hívott össze.

Ez a tanácskozás baljós előjelekkel indult a Hunyadi-Szilágyi-szövetség számára, ugyanis az uralkodó – a liga várakozásaival ellentétben – nem a „törökverő” hadvezér örökösét, Hunyadi Lászlót, hanem saját nagybátyját és gyámját, Cillei Ulrikot nevezte ki új országos főkapitánynak. Bár az ifjú családfő tekintélyes seregével igyekezett erőt demonstrálni Futakon, az országgyűlésen kénytelen volt engedni V. László követeléseinek: lemondott a Hunyadiak által lefoglalt királyi várakról és birtokokról, ezért cserében pedig csupán annyit nyert, hogy mentesült az elszámolási kötelezettség alól. A tanácskozás után, október 8-án az uralkodó meg is jelent seregével Nándorfehérvár alatt, Hunyadi azonban csupán V. Lászlónak és Cilleinek adott bebocsátást az erősségbe, ahol az események később tragikus fordulatot vettek. Mint ismeretes, a gróf és a fiatal családfő a tárgyalások során szóváltásba keveredett egymással, a vita pedig tettlegességig fajult, és az összecsapás végén Cillei Ulrik felkoncolva maradt a padlón.

Jóllehet, az országos főkapitány halála az V. László körül tömörülő főúri szövetségnek is érzékeny veszteséget jelentett, a gyilkosság a Hunyadi-Szilágyi-liga számára súlyosabb csapásnak bizonyult, hiszen azáltal abba a gyanúba keveredett, hogy a főhatalom kisajátítására tör. A véres incidens hatására Hunyadi János több egykori szövetségese – köztük Ujlaki Miklós – is elpártolt a törökverő vezér fiától, aki a szorongatott helyzetben lévő – gyakorlatilag őrizetben tartott – V. Lászlótól hiába nyerte vissza korábban átadott birtokait és a temesi, illetőleg a trencséni ispánságot, ezzel egy időben rengeteg ellenséget szerzett. Ezzel a liga vezetői is tisztában voltak, ezért 1456. november 23-án, Temesváron írásos esküt csikartak ki az uralkodótól arra vonatkozóan, hogy Cillei Ulrik haláláért semmilyen retorzió nem éri majd a családot. V. Lászlónak természetesen nem volt lehetősége ellentmondani őrzőinek, hamarosan azonban fordult a kocka, ugyanis az elpártolt Ujlaki egy általa toborzott sereg élén elérte a király szabadon bocsátását.

Az esztendő végére színleg helyreállt a béke, a mélyben lappangó feszültség azonban hamarosan ismét egy polgárháború szélére sodorta az országot. 1457 márciusában V. László – egy keresztes hadjárat előkészítésének ürügyén – Budára hívta Hunyadi Lászlót, az ifjú családfőt és a liga befolyásos támogatóit azonban nem a haditanács, hanem egy felségárulási per várta. A rendkívül gyors bírósági eljárás után az idősebbik Hunyadi-fiú feje a porba hullott, Mátyás a király foglyaként Bécsbe, majd Prágába került, másokat – például Vitéz Jánost, vagy Kanizsai Lászlót – pedig rövid időre tömlöcbe zártak. Az V. László körül csoportosuló főúri szövetség tehát látszólag súlyos vereséget mért vetélytársára, ám a fiatal uralkodó novemberben bekövetkező halála váratlanul új helyzetet teremtett: ekkor a ligák a rivalizálás helyett a kiegyezést választották, hogy aztán – Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) személyében – egy olyan királyt emeljenek trónra, aki utóbb megtörte hatalmukat.