2017. december 11.

1471. május 4. | IV. Edward angol király győzelme Tewkesbury mellett

Szerző: Tarján M. Tamás

1471. május 4-én vívták meg a IV. Edward angol király (ur. 1461-1470/1471-1483) vezette York-párti, valamint az Edward herceg és Somerset grófja által irányított Lancaster-párti hadak a tewkesbury-i ütközetet, a „rózsák háborújának” egyik legjelentősebb csatáját.

A két Plantegenet-oldalág között zajló háború 1455-ben tört ki, de az ellenségeskedés magvát már jóval korábban elvetették, más-más ős révén követelve a trónt. A Lancaster-ház 1399-ben, IV. Henrik (ur. 1399-1413) révén szerezte meg a koronát, és miután 1424-ben V. Henrik (ur. 1413-1422) elhunyt Franciaországban, alig egyéves fia, VI. Henrik (ur.1424-1461/1470-1471) kapta meg a koronát. A csecsemő király helyett Bedford hercege kormányzott régensként, aki mellett egyébként számos York-herceg irányította tanácsosként Angliát, őket terhelte a Franciaországtól elszenvedett vereség ódiuma is. A király tanácsadói és felesége, Anjou Margit befolyása alatt nőtt fel, ráadásul elhatalmasodott rajta a vélhetően nagyapjától, VI. Károly francia királytól (ur. 1380-1422) örökölt elmebaj, erre hivatkozva Richárd yorki herceg le akarta őt mondatni a trónról. A konfliktus során megvívott első st. albans-i csatától (1455. május 22.) szokás a hercegi családok rivalizálását rózsák háborújának nevezni, amit a Yorkok és Lancasterek címerében szereplő vörös és fehér virágok ihlettek.

Az első ütközet York hercegének győzelmét hozta, akit azonban az Anjou Margit vezette párt 1459-ben a Ludford Bridge mellett vívott csata után Calais-ba szorított vissza. A következő évben fordult a hadiszerencse, és a Warwick earlje által támogatott Richárd herceg 1460-ban visszatért a szigetországba, Northampton melletti győzelme során pedig VI. Henriket is foglyul ejtette. A királyné és a Lancasterek ezután Észak-Angliában gyűjtöttek hadsereget, melyet Richárd hasztalanul próbált leverni, december elején a Wakefield melletti ütközetben ő maga és Edmund, fia is elesett. A York hercegek közül egyedül Edward maradt küzdelemben, akinek sikerült megakadályozni London visszafoglalását, bár VI. Henrik kicsúszott a kezéből. A herceg végül IV. Edward néven megkoronáztatta magát és Towton melletti győzelmével bebiztosította uralmát; a Lancasterek másodszor is vereséget szenvedtek, 1464-es lázadásuk során pedig Edward újra elfogta és a Towerba záratta Henriket. Az új uralkodó a hatalmat eltávolodott régi barátaitól, köztük a „királycsináló” Warwick earltől is, miután titokban feleségül Elizabeth Woodville-t, egy, a Lancasterekkel rokonságban álló nőt.

A házasság célja valószínűleg a York-Lancaster ellentétek tompítása volt, ezzel a lépéssel viszont Edward csak saját híveit haragította magára, mivel az általuk remélt hivatalokat felesége rokonainak adományozta. Közben Anjou Margit és hívei Franciaországba húzódtak vissza, a királyné VII. Károly francia király (ur. 1422-1461) unokahúgaként XI. Lajos (ur. 1461-1483) támogatását is élvezte. Edwardot vele szemben a francia királlyal rivális Merész Károly burgundi herceg segítette, ennek révén pedig a York-házi király mellett álltak az angol kereskedők is, akik a burgund uralom alatt álló Németalfölddel kereskedve szerezték bevételük nagy részét. Warwick 1470-ben végleg királya ellen fordult és a koronával kecsegtetve rábeszélte öccsét, Clarence hercegét egy puccsra, mely során egy időre börtönbe zárták, majd elűzték a szigetről Edwardot. Clarence-ről azonban kiderült, hogy VI. Henrik mögött áll az öröklésben – voltaképp Warwick rászedte, mert tisztában volt ezzel – ezért csalódottan visszatért bátyja hűségére. A „királycsináló” hadvezér közben rábeszélte Anjou Margitot a visszatérésre, ő maga a Lancaster hadak élén bevonult Londonba és kiszabadította Henriket a Towerből, majd észak felé vonult.

Merész Károly félt egy Lancaster-győzelem esetén létrejövő angol–francia szövetségtől, ennek elkerülésére 50 000 aranyat, fegyvereket és hajóhadat adott Edwardnak, aki 1200 emberével 1471. március 14-én újra partra szállt a szigeten. Az elűzött király csapatait egyesítette Clarence hadaival, majd dél felé nyomult és április 14-én a London közelében fekvő Barnet mellett megverte Warwick earljét, aki maga is elesett az áthatolhatatlan ködben vívott harcban. Barnet után az Edward walesi herceg vezette párt reménye a nyugati tartomány maradt, ahol a Lancesterek felfrissíthették volna erőiket, miközben kiegészültek Margit királyné segédcsapataival. IV. Edward számított erre, és nyugatra vonulva lóháton jelentős előnyt szerzett, szemben a gyalog menetelő Lancasterek haderejével. Május 4-én, a Severn torkolata mellett fekvő Tewkesbury mellett találkozott össze a két haderő és a nap folyamán a király ütközetre kényszerítette fáradt ellenfeleit.

A York-párti hadak létszámban alulmaradtak, de Merész Károly támogatása révén több lőfegyverrel rendelkeztek, ami előnynek bizonyult a bokrokkal, fákkal benőtt területen, ahol a Lancaster sereg nem tudott kibontakozni. Miután a király vezette főszárny visszaverte Somerset grófjának váratlan rohamát, a csata lényegében eldőlt, a walesi herceg csapatai futásnak eredtek, vesztükre, mert a Severn folyó, a terep és IV. Edward lovasainak gyorsasága miatt esély sem nyílt a menekülésre. A döntő vereség után a Lancaster-pártiak közül sokan – köztük Somerset grófja is – a tewkesbury-i apátságban keresett menedéket, ám mivel az nem bizonyult szent helynek, Edward emberei két nap után foglyul ejtették őket. A király a győzelem után a Towerban megfojtatta VI. Henriket, Somerset grófját lefejeztette, sőt, öccsén, az ingatag Clarence hercegen is véres bosszút állt. A Tewkesbury mellett vívott ütközetet IV. Edward haláláig (1483) nyugalmas időszak követte, és a háború eseményeit ismerve meglepő, hogy a rózsák háborújából végül egy távoli Lancaster-rokon, VII. Tudor Henrik (ur. 1485-1509) került ki végső győztesként.