Mátyás király 700 000 arany fejében felajánlja hódításait a Habsburgoknak

Szerző: Tarján M. Tamás

„…S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.”
(Kölcsey Ferenc: Himnusz)

1489. június 6-án, a Miksa római király követeivel folytatott tárgyalások során Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) 700 000 arany fejében ajánlatot tett a Habsburgoknak az osztrák örökös tartományok meghódított részeinek visszaadására. A dinasztia már-már hagyományos pénztelensége, Miksa és III. Frigyes császár (ur. 1440-1493) ellentéte és az utóbbi uralkodó halogató taktikája miatt a cserére végül nem került sor, ám az erre vonatkozó tervek is árnyalják a Mátyás halálakor fennálló állapotokról alkotott képünket.

A Habsburgok és a Hunyadi Mátyás korabeli Magyarország viszonya több ponton is ellentmondásos volt: 1463 előtt királyunknak ádáz harcot kellett vívnia, majd tekintélyes pénzösszeget kellett áldoznia annak érdekében, hogy uralmát legitimálja és a Szent Koronát megszerezze, mi több, a bécsújhelyi szerződés a császári dinasztia öröklésére is komoly esélyt adott. A kompromisszumot követően aztán Mátyás támogatást nyújtott Frigyesnek Podjebrád György cseh király (ur. 1458-1471) támadása idején, sőt, hadjáratot is indított a Habsburgok pártján egykori apósa ellen. A császár ugyanakkor nem tudta folyósítani „fogadott fiának” az általa megígért pénzösszeget, ráadásul amikor Hunyadi győzelmeit már veszedelmesnek ítélte, elpártolt tőle, így például nem ismerte el cseh királyi címét.

Az uralkodó Frigyes pálfordulására az örökös tartományokban szervezkedő főurak támogatásával válaszolt. Mátyás az 1471. évi Baumkirchen-féle lázadást, majd Ulrich von Grafeneck lánzséri várúr összeesküvését is pártolta, igaz, az utóbbi mozgalom időpontjában már a császár is arra készült, hogy szövetségre lép Magyarország ellen a Jagellókkal. A felek viszonyát az 1470-es években a kölcsönös gyanakvás jellemezte, amit tovább növelt, hogy Beckensloer János esztergomi érsek átpártolt III. Frigyes oldalára. Mátyás ezzel szorult helyzetbe került, ugyanis a szökött klerikus anyagi támogatásával a császár semlegesíteni tudta főúri ellenzékét, amivel az összes ütőkártyát kivette ellenlábasa kezéből. Hunyadi egyetlen esélye a nyílt háború maradt, amit 1476–77 fordulóján erőteljes propagandával készített elő.

Tekintve, hogy Beckensloer János forrásai sem voltak elegendőek a Habsburgok akut adósságainak enyhítésére, Mátyás ausztriai hadjárata jelentős magyar sikert hozott. Bár Frigyes előzőleg megnyerte magának Jagelló Ulászlót (cseh királyként ur. 1471-1516), a Hunyadival rivális cseh királyt, az uralkodó rövid időn belül visszavonult a hadszíntérről, így a fekete sereg a Bécs környéki erősségeket is könnyűszerrel meghódította és a császárváros ostromára készült. Ez alkalommal a pápai beavatkozás még gyors békét eredményezett, Mátyás pedig a gmunden-korneuburgi békében – papíron – jelentős sikereket könyvelhetett el: egyfelől Frigyes őt ismerte el a cseh korona jogos birtokosának, másfelől pedig a lázadóknak kegyelmet, ellenfelének pedig 100 000 arany kárpótlást ígért. Hunyadi felesége rokonsága, tehát a Nápolyi Királyság érdekében is igyekezett közbenjárni, így például elérte, hogy sógora szerezze meg a milánói hercegséget. Mondanunk sem kell, hogy a fegyvernyugvás nem bizonyult tartósnak, hiszen Frigyes nem csak a jóvátétel kifizetésével késlekedett, de utóbb Milánó kérdésében sem váltotta be ígéretét.

Erre válaszul a király megint csak a császár ellenzékéhez – ezúttal a salzburgi érsekhez – fordult, illetőleg a Habsburgok nyugati ellenfeleivel, Franciaországgal és a svájci tartományokkal lépett szövetségre. Rohr érsek 1479-ben magyar katonaságot hívott be birtokai védelmére, aminek eredményeként a határ menti Fürstenfeld, Radkersburg és Ptuj is Mátyás kezére került. Hunyadi azután sem adta vissza ezeket a városokat, hogy Frigyes Beckensloert helyezte a salzburgi érsekség élére. A vitatott területeken már 1481 őszén összecsaptak a két uralkodó csapatai, Mátyás király pedig – az ígért 100 000 tallér elmaradására hivatkozva – 1482 tavaszán hadat is üzent a császárnak.

Ez a háború a magyar népi emlékezetben később dicsőséges hódításként maradt meg, ami sok szempontból meg is felel a valóságnak, hiszen Mátyás a következő években többek között Hainburg (1482), Bécs (1485) és Bécsújhely (1487) városát is sikerrel ostromolta, illetőleg jelentős területeket szerzett az osztrák és stájer tartományokban. Az éremnek azonban két oldala van: az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fekete sereg eredményei sajnálatos módon nem értek fel egy nyílt ütközetben kivívott győzelemmel – ilyenre ugyanis sohasem került sor –, és az is tény, hogy a császári trónról álmodó magyar király hadi sikereivel elidegenítette magától a birodalmi rendeket. Mátyás hiába mért megalázó vereséget a Habsburgokra, ha az erejétől megrettenő választófejedelmek 1486-ban végül abba is beleegyeztek, hogy Frigyes a Német Aranybulla megszegésével koronáztassa római királlyá – kvázi örökösévé – fiát, Miksát (ur. 1493-1519).

A magyar uralkodó hiába aratott fényes győzelmeket, ha egymaga állt Európában, hiszen nápolyi származású feleségén keresztül nem számíthatott komoly támogatókra, sőt, törvényes örököse sem született. A dél-itáliai királysággal fennálló kapcsolat ellenben rengeteg gondot okozott Mátyásnak, hiszen belesodorta őt a félsziget politikai küzdelmeibe, ezáltal pedig régi szövetségeseivel, a pápasággal és Velencével is konfliktusba bonyolódott. A térképek tehát hiába tanúskodnak arról, hogy a magyar birodalom kiterjedése 1490-ben volt a legnagyobb, mindeközben a király egyre távolabb került céljai megvalósításától. Mátyásnak egyre kevesebb esélye maradt arra, hogy elnyerje a császári koronát, vagy bármilyen más módon – például egy katonai szövetség keretében – segítséget szerezzen nyugatról az Oszmán Birodalom elleni háborúhoz.

Mindennek tetejében Mátyást az 1480-as évek végén már a köszvény is kínozta, betegeskedése pedig előtérbe helyezte azt a problémát, hogy ki örökölje Magyarország trónját az uralkodó halála után. Hunyadi jelöltje természetes fia, Corvin János volt, akinek elismertetése érdekében hajlandó volt akár minden addigi sikerét feláldozni; Miksa hajlott is a megegyezésre, aminek következtében szembekerült édesapjával, a császárral. A római király 1489 tavaszán a bajor herceg vezetésével követeket küldött Budára, akik az akkor már érvényben lévő fegyverszünetből békeszerződést próbáltak kovácsolni. Mátyás szintén békére törekedett, ezért 1489. június 6-án felajánlotta, hogy 700 000 aranyért és Corvin János örökösödési jogának elismeréséért cserében hajlandó lemondani összes ausztriai hódításáról. A tárgyalások azzal zárultak, hogy szeptember közepén Miksa és Mátyás személyesen köt majd egyezséget Linzben, ám a magyar király betegsége miatt erre a találkozóra sohasem került sor. A békéből így csak elnyújtott fegyverszünet lett, ráadásul Frigyes is igyekezett megakadályozni a kompromisszumot; a rossz nyelvek szerint abban bízott, hogy ellenfele halálával a remélt birtokok – és esetleg a Szent Korona is – ingyen az ölébe hullanak majd, várakozása pedig úgy sem bizonyult alaptalannak, hogy 1489 végén Mátyás állapotában feltűnő javulás mutatkozott.

Magyarország pozíciói ugyanakkor nem javultak, amit leginkább az mutat meg, hogy Mátyás egyre-másra ostromolta békeajánlataival Frigyest és Miksát: előbb Corvin Jánost próbálta meg kiházasítani egy Habsburg hercegnővel, majd 1489 őszén felajánlotta, hogy természetes fia horvát és bosnyák királyságának elismerése esetén a magyar rendek hűségesküt tesznek a császárnak, és Hunyadi halála után a dinasztia szerzi meg a magyar trónt. Mindez azt mutatja, hogy a király tisztában volt Corvin János öröklésének akadályaival, egyúttal pedig azt is tudta, hogy az általa felépített államalakulat meglehetősen sérülékeny. Hunyadi Mátyás tehát 1490 virágvasárnapján nem egy tetőpontján álló birodalmat, hanem egy rengeteg dilemma és nehézség által terhelt királyságot hagyott az utókorra, ez azonban semmit nem von le egyik legkiválóbb uralkodónk érdemeiből.