Corvin János vereséget szenved a csontmezei csatában

Szerző: Tarján M. Tamás

„Corvinus barátai is, alkalmat találva a meggazdagodásra, szanaszét raboltak, hogy inkább maguknak használjanak, mint az ellenfélnek és a pogány tömegnek, így hát Corvinust e napon súlyos vereség érte, és több mint százezer aranyat veszített. Tragikus győzelem született ekkor, hiszen nem más, hanem magyar vér ömlött, és az államkincstár egyéni kapzsiságból széthordatván, a közösségnek többé nem hajtott hasznot.”

(Részlet Antonio Bonfininak A magyar történelem tizedei című művéből)

1490. július 4-én ütköztek meg Corvin János, valamint az özvegy Beatrix királynét támogató Kinizsi Pál és Báthori István seregei a Tolna megyében található Csontmezőn. A csata Hunyadi Mátyás király (ur. 1458-1490) fiának vereségével végződött, aminek eredményeként kénytelen volt lemondani trónigényéről.

Mátyás három hónappal a csata előtt, április 6-én fejezte be életét, elhunytával pedig a fáradságos munkával felépített birodalom egy csapásra a szétesés szélére került. Az uralkodó Edelpeck Borbála polgárleánytól született természetes fiát, Corvin Jánost szánta örökösének, ám a 17 esztendős fiatalember politikusi képességeinek hiánya és a befolyásos riválisok fellépése miatt lényegében esélytelenül indult a május 17-ére meghirdetett királyválasztó országgyűlésen. Mátyás hiába eskette meg többször is Magyarország főméltóságait, hogy támogatni fogják fiát, hiába halmozta el címekkel, birtok- és váradományokkal Corvin Jánost, a herceg öröklésének biztosítékai édesapja halálával azonnal elvesztek.

A fiatalembernek 1490 tavaszán olyan erős trónkövetelőkkel kellett szembenéznie, mint Habsburg Miksa római király (császárként ur. 1493-1519), III. Frigyes német-római császár (ur. 1440-1493) fia, Jagelló Ulászló (ur. 1490-1516), Mátyás korábbi csehországi riválisa, valamint Jagelló János Albert lengyel herceg (királyként ur. 1492-1501), az ottani korona későbbi örököse. Corvin János e hatalmas ellenfelekkel szemben mostohaanyjára, Aragóniai Beatrixra sem számíthatott, ugyanis az ambiciózus özvegy szintén a hatalom megszerzésére törekedett, és ebből a célból Ulászlónak házasságot is ajánlott. A herceg mindössze néhány nemesi pártfogójára, például az általa kiszabadított Váradi Péter kalocsai érsekre, Erneszt Zsigmond pécsi püspökre, Újlaki Lőrincre és Beriszló Bertalanra támaszkodhatott, ám ezek a szövetségesek nem érhettek fel Európa legbefolyásosabb uralkodóival.

Corvin János saját jelentéktelenségéről már a május 17-én megnyitott rákosi országgyűlésen megbizonyosodhatott, a megjelent küldöttek ugyanis lényegében a két Jagelló-jelölt személyével – legelőször János Albert megkoronázásával – kapcsolatban folytattak érdemi vitát, igaz, Miksa is elért annyit, hogy a Mátyás által meghódított örökös tartományok visszakerültek a Habsburgok kezébe. Velük szemben a politikában járatlan herceg csak vereségeket könyvelhetett el: a tekintélyes pártfogók nélkül álló fiatalembert az ország előkelői mindenekelőtt rútul becsapták, ugyanis június 13-án aláírattak vele egy szerződést, amelynek révén gyakorlatilag kizárták őt a versengésből.

A furfangosan megfogalmazott egyezményben Corvin János vállalta, hogy az országgyűlés többségének kívánságára hajlandó lemondani a koronáról a bosnyák királyi címért és a horvát-szlavón bánságért cserében. Ennél is fontosabb volt, hogy a szerződés értelmében a herceg számos kulcsfontosságú erőd és birtok tulajdonjogát is elveszítette, vagy váltságdíj fejében a leendő királynak adta, magyarán elkótyavetyélte Mátyástól kapott hatalmát. Néhány nappal az egyezmény megkötése után Corvin nemesi támogatói – köztük Újlaki, Beriszló és Erneszt püspök – jelentős sereggel vonultak be Budára, az erőviszonyok változása pedig meggondolásra késztette a fiatal herceget.

Mátyás fia pártfogóinak bátorítására semmisnek nyilvánította a június 13-án aláírt szerződést, és mintegy 7000 katonájával dél felé indult, hogy ütőképes sereget toborozzon. A fiatalember a Szent Korona mellett a kincstár javainak jelentős részét is magával vitte, így aztán riválisainak egyszeriben két oka is támadt Corvin előkészületeinek megakadályozására. Báthori István, Kinizsi Pál, illetőleg Beatrix nehézlovassága hamarosan üldözőbe vette a herceget, akit július 4-én, a Tolna megyében található Csontmezőnél értek utol. Mátyás egykori hadvezéreinek nem is kellett túlságosan igyekezniük, ugyanis Corvin János az utazás során ismét meggondolta magát, ám pártfogói zsarolással végül megakadályozták, hogy a fiatalember visszatérjen Budára.

Így érkezett el 1490. július 4-e, amely napon a Sárvíz partján Báthori és Kinizsi csapatai felfedezték Corvin János közel azonos létszámú seregét. A rövid ütközetre a Szabaton falu határában fekvő Csontmezőn került sor, ahol Mátyás egykori vezérei tapasztalatuk révén könnyedén győzedelmeskedtek a halott király fia felett. Miután a Beatrix királyné pártján álló had visszaszorította a hercegi csapatokat, Újlakiék tanácsosabbnak látták, ha kimenekítik Corvin Jánost a csatatérről, amivel lényegében fel is adták az ütközetet. A fiatalember példája nyomán hamarosan a zömében jobbágyokból álló sereg is futásnak eredt, Corvinnak pedig az volt az egyedüli szerencséje, hogy a győztesek fontosabbnak ítélték a megszerzett társzekerek kifosztását a vesztesek üldözésénél.

A csontmezei fiaskó hírére néhány napon belül a herceg pártján álló Ráskay Balázs is megnyitotta Buda várának kapuit, vagyis Mátyás fia az összes aduját elveszítette a trónért folytatott küzdelemben. Sovány vigasz lehetett számára, hogy végül János Albert és Habsburg Miksa is hasonló sorsra jutott, miután július 15-én az országgyűlés meghozta döntését: Beatrix hathatós támogatásával – és egyúttal a királyné eltávolításának reményében – Jagelló Ulászló tehette fejére a Szent Koronát, melyet ironikus módon éppen Corvin János vitt előtte a szeptember 18-i fehérvári szertartás során.