Kinizsi Pál halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Kinizsi Pál mindkét felől fegyvert kötött vala fel és mint egy oroszlán oly fene vala az viadalban. Valamely felé fordul vala, mind levágja a törököket és rakva vala mind a két keze vérrel. ”
(Leírás Kinizsi Pálról a kenyérmezei csatából)  

1494. november 24-én — egyes történészek szerint november 24-én – hunyt el Kinizsi Pál, Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) legendás hadvezére, aki a monda szerint rendkívüli testi erejével keltette fel a király figyelmét. Kinizsi vakmerősége, herkulesi reje, és győztes ütközetei nyomán később népi legendák hősévé vált, ugyanakkor nem csak kiváló katona és hadvezér, de bőkezű várúr is volt, aki két évtized alatt felvirágoztatta Nagyvázsonyt és környékét. 

Bár Kinizsi pályájának elejét a nép ajkán kelt legendák megörökítették, hiteles források híján ezeket az adatokat igencsak óvatosan kell kezelnünk. A hős feltehetőleg az 1430-as években született, szűkebb pátriája azonban ismeretlen, ennek nyomán máig több település verseng azért, hogy Kinizsi Pált saját szülöttjének mondhassa: Nagyvázsonynál, Biharban és a Bánátban egyaránt előszeretettel mutogatják azt a malmot, ahol a rendkívüli erővel bíró molnárlegény állítólag malomkövön szolgálta fel a frissítőt Mátyás király – más mondák szerint Magyar Balázs – számára. Kinizsi a történet szerint ezzel a tettével bizonyult méltónak arra, hogy a király katonája legyen. 

Nem tudjuk, így történt-e, annyi bizonyos, hogy a krónikaírók egyszerű származású molnárlegényként említik – ez jelenthetett paraszti, de kisnemesi ősöket is. Az tény, hogy 1468-ban, Morvaországban már annál a Magyar Balázsnál szolgált, aki később – 1480 körül – leányát, Benignát hozzá adta feleségül. Kinizsi ekkorra a hadvezérek közé emelkedett, ugyanis a két cseh hadjárat – 1468, 1471 – után a lengyelek ellen vívott 1474-es boroszlói háborúban is kitüntette magát, három évvel később pedig már saját serege élén vezetett várostromot Alsó-Ausztriában. Az erejéről messze földön híres katona tehát rászolgált későbbi legendás hírnevére, hőstetteit pedig Mátyás gazdag adományokkal honorálta: az uralkodó 1472-ben Kinizsinek ajándékozta Nagyvázsonyt – a hozzá tartozó birtokokkal együtt –, a hadvezér esküvője után pedig „hozományként” Somló várát is átadta. 

Kinizsi Pál uradalmában legalább olyan jelentős vezetőnek bizonyult, mint a csatamezőn, ugyanis erőfeszítései nyomán Nagyvázsony és környéke a 15. század végén ugrásszerű fejlődésnek indult. A fekete sereg rettegett katonája nem csak a kezébe került váron végzett komoly erődítési munkálatokat, de a pálosok számára épített kolostorral és templommal a kulturális élet vérkeringésébe is bekapcsolta birtokát. Nagyvázsony Kinizsi alatt lett az a kiterjedt komplexum, melynek romjai ma népszerű turistalátványosságnak számítanak. 

A félelmetes erejű katona aztán a csehek és osztrákok után 1478-tól az oszmánok ellen hadakozhatott, Mátyás ugyanis ebben az esztendőben Temesvár urának és alsó-magyarországi főkapitánynak tette meg hadvezérét. Kinizsi legnagyobb haditette az 1479. évi kenyérmezei csatában aratott győzelme volt, amikor Báthory István erdélyi vajda segítségére sietve megsemmisítette az Erdélyre törő török hadat. Feljegyezték, hogy az ellenség  akkor fogta menekülésre, amikor megpillantották a mindkét kezében karddal kaszaboló Kinizsit. A győzelmet ünneplő vezér alakja ikonikussá vált, amint egy ellenésges katona holttestével a fogai között járt örömtáncot.

Kinizsi a következő évben seregével Krusevácig nyomult előre az oszmánok által megszállt Szerbiában, majd a későbbiekben Szendrőnél többször is győzelmet aratott a törökök ellen, miután pedig Mátyás és I. Bajazid szultán (ur. 1481-1512) 1483-ban tíz évre szóló békeszerződést kötött, a határ menti oszmán portyák megakadályozása lett a fő feladata. 

1490-ben meghalt Hunyadi Mátyás, Kinizsi pedig főkapitányként egyszeriben jelentős politikai befolyáshoz jutott, amit nem az elhunyt uralkodó kérése szerint – tehát Corvin János javára –, hanem II. Ulászló (ur. 1490-1516) trónra juttatása érdekében használt fel; ő vezette azt a hadsereget, amely a Tolna megyei Csontmezőn legyőzte a dél felé vonuló János herceg csapatait. Kinizsi akkor sem lehetett könnyű helyzetben, amikor a fosztogatásig süllyedt, egykor dicső fekete sereg maradványait – 1492 nyarán – épp neki kellett szétverni a Száva mellett. 

Kinizsi Pál – aki II. Ulászló szolgálatában az országbírói tisztségig jutott – politikai orientációja ellenére nem szűnt meg Magyarország érdekében munkálkodni: a Mátyás halála utáni zűrzavarban oroszlánrészt vállalt a trónkövetelő Miksa római király – későbbi császár (ur. 1493-1519) – kiűzésében, a végeken pedig nem csak martalóccá züllött egykori katonái, de az oszmánok ellen is bátran táborba szállt. Kinizsi számos alkalommal tört be Szerbiába, 1494 során pedig megakadályozta, hogy egyes áruló tisztek átadják a törököknek Nándorfehérvárt, majd szörnyű kínzásokkal teremtett rendet. A bátorságáról és kegyetlenségéről egyaránt messze földön híres katona 1492-ben szélütést kapott, azonban hordszéken, félig bénán is a törökök ellen vonult. 

Kinizsi 1494 őszén már megrendült egészségi állapotban vette ostrom alá a Duna-parti Szendrő várát, melynek vívása közben, 1494. novemberében, Szent-Kelemen faluban befejezte küzdelmes pályafutását. A törökverő hőst Nagyvázsonyban, az erődítmény kápolnájában helyezték végső nyugalomra. Tisztelete – majdhogynem kultusza – idővel az egész országban elterjedt: egy olyan korban, mikor a Kinizsi által százszor megvert ellenség felülkerekedett Magyarországon, a nép emlékezete nosztalgikus érzéssel őrizte meg azt a hőst, aki szinte egymaga elegendő volt ahhoz, hogy távol tartsa az ellenséget határainktól.