2017. szeptember 20.

1504. szeptember 8. | Michelangelo Dávid-szobrának leleplezése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Csak le kell kaparnom a nyers falakat, hogy másoknak is megmutassam azt a csodálatos jelenést, amit az én szemeim már látnak."
(Michelangelo)

1504. szeptember 8-án leplezték le Firenzében Dávid világhírű szobrát, melyet az itáliai reneszánsz egyik legnagyobb alkotója, Michelangelo faragott ki, hároméves kitartó munkával.

Dávid szobrának története egészen a 15. század elejéig nyúlik vissza, amikor a város elöljárói elhatározták, hogy a Santa Maria del Fiore-katedrálisban tizenkét szobrot állíttatnak, melyek mindegyike egy-egy jelentős ószövetségi alakot mintázott volna. Az első alkotást, mely Józsuét ábrázolta, Donatello már az 1410-es években elkészítette, a másodikkal – ez viszont már Herkules lett volna – pedig fél évszázaddal később Agostino di Ducciót bízták meg. Mivel a mester egy esztendő után – 1464-ben – félbehagyta a munkát, a szobornak szánt márványtömb hosszú évtizedeken át a szabad ég alatt hevert, miközben a firenzeiek hasztalan próbáltak vállalkozó szellemű művészeket találni a monstrum kifaragásához.

A Gigásznak nevezett, több mint öt méter magas tömb megformázására egészen 1501-ig kellett várni, amikor az Arno-parti város már a sokadik pályázatot hirdette meg; bár a munkával eredetileg egy tapasztaltabb művészt – például Leonardo da Vincit – akartak megbízni, a mindössze 26 esztendős Michelangelo végül rávette a firenzeieket, hogy inkább őt fogadják fel. A pályakezdő művész egy Dávidot ábrázoló gigantikus szobor tervével érkezett Firenzébe, mely némiképp hasonlított Donatello és Verrocchio korábbi alkotásaihoz. Miután az ószövetségi király különleges helyet foglalt el a toszkán város ikonográfiájában, az elöljárók elfogadták a fiatal szobrász terveit, így 1501 szeptemberében megkezdődhetett a munka.

Michelangelo aztán három esztendő alatt világhírű műalkotást varázsolt a gigantikus márványtömbből, melyet annak idején még Agostino kezdett el faragni. A Góliát elleni küzdelemre készülő Dávid több mint 5 méteres szobra 1504 szeptemberére készült el teljesen. A monstrumot eredetileg Firenze katedrálisának tetejére szánták, de a terv kivitelezhetetlensége miatt a városi tanács tagjai – és a meghívott művészek, például Leonardo da Vinci – utóbb a Palazzo della Signoria mellett döntöttek; az eredeti ötlet tarthatatlan voltát mutatja, hogy a szobor a Michelangelo műhelyéhez viszonyított fél mérföldes távolságot így is négy nap alatt tudta csak megtenni. Dávidot, aki már abban a korban is a kicsiny Firenze függetlenségért folytatott harcát szimbolizálta, jelképes módon úgy állították fel, hogy arca Róma, az itáliai hegemóniára törekvő pápaság székhelyének irányába nézzen.

A Dávid-szobor, mellyel a fiatal Michelangelo az egész világnak bebizonyította páratlan tehetségét, művészettörténeti szempontból is új kort jelképezett, mivel a szigorú konvenciókhoz ragaszkodó középkor helyett már a humanista szellemiségű reneszánsz stílusjegyeit mutatta. Először is – Donatello és Verocchio alkotásával ellentétben – Michelangelo Dávidja egy teljesen mezítelen férfialakot mintázott, amivel a művész a maga korában sokakban mély megdöbbenést keltett; Michelangelo ezzel az ábrázolásmóddal egyszerre „üzent hadat” a középkor visszafogott gyakorlatának, és idézte fel az ókor tökéletességre törekvő stílusjegyeit.

A Góliát ellen készülő Dávid ugyanakkor megálmodója páratlan megfigyelőképességéről is híven tanúskodott, hiszen az alkotó mesteri módon jelenítette meg azokat a külső jegyeket, melyek hitelessé és elevenné tették a megörökített pillanatot. Az arcvonások, Dávid testtartása, izmainak feszessége olyan páratlan ábrázolási képességről tanúskodtak, amiről napjainkig könyvtárnyi szakirodalom született; nem véletlen, hogy a világhírű szobor rövid időn belül Firenze legismertebb jelképe lett. A műalkotás mintegy megtestesítette azt a rendíthetetlen szándékot, hogy a város vezetői készek bármilyen hatalmas ellenséggel szemben megvédeni a toszkán város függetlenségét.

Dávid szobrát ugyanakkor az időjárás viszontagságai miatt számos sérülés és károsodás érte: 1512-ben, nyolc évvel a műalkotás felállítása után villámcsapás sújtotta a közeli Palazzo Vecchio épületét, és vélhetően megrongálta az épület előtt álló szobor talapzatát is. A 16. század során dúló belharcok során aztán Dávid karja is eltörött, és csak I. Cosimo de' Medici herceg (ur. 1539-1574) gondoskodásának köszönhetően került vissza rendes helyére. Itália hanyatlásával Firenzében a viszonylagos nyugalom évszázadai következtek, így a későbbiek során Dávid szobrában csak a gondatlan restaurátorok által használt tisztítóanyagok tettek némi kárt. 1873-ban végül a firenzei városvezetés úgy döntött, hogy a későbbi megpróbáltatások elől a Galeria della Academia épületébe menekíti a műalkotást; a világhírű Dávid-szobor mindmáig itt tekinthető meg, eredeti helyén, a Palazzo Vecchióval szemben napjainkban már egy másolat idézi fel a 16. századi városkép hangulatát.