rubicon
back-button Vissza
1515. szeptember 22.

Kleve-i Anna angol királyné születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„God send me well to keep – Istenem, őrizz meg engem a nehézségekben!”
(Kleve-i Anna mottója)

1515. szeptember 22-én született Kleve-i Anna angol királyné, VIII. Henrik (ur. 1509-1547) negyedik felesége, aki mindössze fél évig élt házasságban a nőcsábász uralkodóval, ám válása után haláláig a londoni udvar kegyeltje maradt.

Kleve-i Anna előtt a zűrzavaros magánéletéről ismert VIII. Henrik már három nőt is oltár elé vezetett: első felesége Aragóniai Katalin volt, akivel elsősorban hatalmi politikai okokból lépett frigyre, míg Boleyn Anna, majd Jane Seymour esetében egyértelműen az érzelmek befolyásolták döntését. Mint ismeretes, a király első alkalommal még hosszadalmas válási procedúrára kényszerült, második házasságának azonban már a hóhér bárdja vetett véget, harmadik felesége pedig 1537 októberében, gyermekágyi lázban hunyt el.

A kortársak szerint Henriket mélyen megrázta Jane Seymour – a későbbi VI. Edward (ur. 1547-1553) édesanyjának – elvesztése, amit az is bizonyít, hogy több mint két esztendőn át gyászolta az asszonyt, és egészen 1540 januárjáig nem kötött újabb házasságot. Mindazonáltal külpolitikai szempontból könnyelmű döntés lett volna, ha az angol király lemond a nősüléssel együtt járó diplomáciai lehetőségekről; ezekre a reformáció útjára lépő szigetországnak ekkoriban amúgy is égető szüksége volt, ugyanis a Habsburg-Valois vetélkedés – ami az itáliai háborúkban bukkant a felszínre – az 1530-as évek végén, a nizzai béke aláírásával ideiglenesen nyugvóponthoz érkezett.

Ennek eredményeként Angliát az elszigetelődés veszélye fenyegette, így Thomas Cromwell kancellár elsősorban politikai indíttatásból kezdett bele Henrik új feleségének a felkutatásába. A király bizalmasának választása végül a Rajna mentén húzódó Jülich-Kleve-Berg államalakulat hercegi dinasztiájára esett, ugyanis az itteni uralkodó, a gazdag jelzővel illetett Vilmos (ur. 1539-1592) trónra lépése után területi vitába keveredett V. Károly német-római császárral (ur. 1519-1556), ráadásul a fejedelem ugyancsak a protestantizmus híveinek táborába tartozott. E két okból kifolyólag a német államocska ideális szövetségesnek tűnt VIII. Henrik számára, így Cromwell 1538-ban Vilmoshoz küldte a londoni udvar egyik legtehetségesebb festőjét, ifjabb Hans Holbeint azzal a megbízatással, hogy készítsen portrét a herceg két hajadon húgáról, Annáról és Amáliáról.

A festmények alapján a király az idősebbik, akkor 24 esztendős hercegnőt választotta feleségének, akit gyermekként eljegyeztek ugyan a későbbi I. Ferenc lotaringiai herceggel (ur. 1544-1545), de a szerződést 1535-ben érvénytelenítették, ezért a frigynek nem lehetett akadálya. A két uralkodó 1539 őszén megegyezett a házasságról, így Anna hamarosan útra is kelt Angliába, ám a személyes találkozás után VIII. Henrik gyorsan kiábrándult leendő feleségéből.

A kortársak a király csalódottságát elsősorban azzal magyarázták, hogy menyasszonya külseje nem nyerte el a tetszését, de a kedvezőtlen megítélésben az is szerepet játszhatott, hogy a hercegnő nem a londoni udvar úrnőinél megszokott – és félig-meddig elvárt – nevelésben részesült. Henrik előző feleségeitől eltérően Annát főként háztartási ismeretekre oktatták, és bár írni-olvasni megtanult, a németen kívül más nyelven nem beszélt. Emellett akadnak olyanok is, akik úgy vélik, hogy a pár viszonya amiatt vált hűvössé, hogy az első találkozáskor, egy álarcos bikaviadalon Henrik menyasszonyához lopózott, és megcsókolta őt, a hercegnő azonban – miután alakjáról nem ismerte fel leendő férjét – szitkozódva ellökte magától a királyt.

Akármi is legyen az igazság, az tény, hogy az 1540 januárjában megkötött házasságot végül soha nem hálták el, és Thomas Cromwell kancellár apparátusa már az első naptól fogva arra törekedett, hogy valamilyen módon érvénytelenítse a frigyet. Ehhez a szexuális kapcsolat hiányán kívül még Kleve-i Anna korábbi eljegyzése szolgáltathatott ürügyet, a királyné pedig meg sem próbált akadályokat gördíteni Henrik törekvései elé; az okos asszony elsősorban ennek köszönhette, hogy a válás után is az uralkodó kegyében maradt. A feleség együttműködésével a házasságot 1540. július 9-én annullálták, a királynak ugyanakkor szemlátomást nem szegte kedvét a sikertelen kísérlet, hiszen ebben az időszakban már egy ifjú udvarhölgy, Catherine Howard kegyeit kereste, akit 19 nappal válása után oltárhoz is vezetett.

E gyors váltás ellenére VIII. Henrik Kleve-i Annával is igyekezett méltányos módon bánni, ezért a megalázó procedúra után valósággal elhalmozta őt adományaival: az asszony, aki élete végéig jó barátságot ápolt az uralkodóval, egyfajta kárpótlásként a „király szeretett húga” megszólítást kapta, és többek között a Richmond-palotát és a Boleyn családtól korábban elkobzott Hever-kastélyt is megszerezte. Az egykori királyné a házasság megsemmisítése után beletörődött helyzetébe, és csupán egyetlen alkalommal, Catherine Howard lefejezését követően tett egy erőtlen kísérletet arra, hogy visszatérhessen Henrik oldalára.

Az asszony az uralkodó halála után ugyan költözködni kényszerült, a kapott adományokat azonban VI. Edward és I. (Véres) Mária (ur. 1553-1558) alatt is megtarthatta, sőt, a katolikus királynő koronázásán reprezentálhatta is magát. Gyakorlatilag ez a ceremónia volt Kleve-i Anna utolsó nyilvános szereplése: élete hátralévő részét Mária engedélyével a Chelsea-uradalmon töltötte, ahol – utolsóként VIII. Henrik asszonyai közül – 1557 nyarán, 41 évesen hunyt el.