Magellán életét veszti a Fülöp-szigeteken

Szerző: Tarján M. Tamás

1521. április 27-én vesztette életét a fülöp-szigeteki Maktan szigetén, a bennszülöttek ellen folytatott küzdelem során Magellán, a Földet először körülhajózó expedíció vezetője.

A portugálul Fernao Magelhas nevet viselő hajós 1480 körül született Porto városában, egy nemesi családban, amely hamarosan beajánlotta II. János (ur. 1481-1495) majd I. Mánuel (ur. 1495-1521) apródjai közé. Magellán a földrajzi felfedezéseknek korának megfelelően, tengeri szolgálatra került, egyszerű közkatonaként több indiai expedíció tagja volt. 1506-ban harcolt a cannarone-i tengeri ütközetben, amely megalapozta Portugália uralmát a térségben, 1509-ben pedig részt vett a malakkai expedícióban. A malájok cselvetése miatt Malakkánál a portugál flotta csapdába esett, és Magellán személyes vitézségére is szükség volt a szerencsés megmeneküléshez. Ezután tiszti rangot kapott, 1512-ben pedig visszatért Portugáliába, de a királyi udvarban nem értékelték szolgálatait, csupán azok listára került fel, akiket a nyomorba jutás esetén a portugál kincstár alamizsnával támogatott. Magellán 1513-ban csatlakozott a marokkói hadjárathoz, itt is tiszti rang nélkül szolgált, a harcokban meg is sebesült, felettesei azonban sikkasztással gyanúsították meg. Miután a tengerész visszatért Portugáliába, Mánuel király elé járult kihallgatásra, aki nem tartott igényt a szolgálataira.

Magellán Spanyolországba ment, Sevillában telepedett le, ahol megházasodott és hamarosan a helyi kereskedelmi társaságnál keresett támogatókat egy általa tervezett expedícióhoz. A tengerész célja végső soron a Föld körülhajózása volt, amit nem rekordkísérletként, hanem nagyon is gyakorlati céllal akart végrehajtani. Magellán célja a nyugati átjáró megtalálása volt, melyen Amerika felé hajózva valóban el lehet jutni Indiába, illetve a tőle keletre fekvő fűszertermő vidékekre. A hajós később azzal nyerte el I. Károly király (1519-től V. Károly német-római császár) támogatását, hogy kiszámolta, az 1494-es tordesillasi szerződés alapján ezek a szigetek Spanyolországot illetik meg. Magellán útiterve nem volt új, tekintve, hogy Kolumbusz hasonló céllal indította 1492-es expedícióját, és negyedik expedíciója során már ő is az indiai átjárót kereste a Mexikói-öbölben.

Magellán Kolumbuszhoz képest villámgyorsan, fél év alatt megszerezte Károly támogatását, 1518 márciusában már kezében volt a megbízó szerződés, és bár Sevillában nagy ellenállás övezte útját, 1519. szeptember 20-án mégis elindult élete legnagyobb útjára öt hajójával (Concepción, Trinidad, Santiago, Victoria, San Antonio). A tengerész a parancsnoki hídon sem volt népszerű, állítólag rendkívül mogorva módon bánt tengerészeivel, de ami a fő, nagy szigort tanúsított a parancsait vonakodva teljesítőkkel szemben. Magellán útját még Portugáliában szervezte meg, személyesen lépett kapcsolatba a brazil partokat feltérképező hajósokkal, számos útinaplót elolvasott és használta azokat a portolano-térképeket, melyek a kor kartográfiájának csúcsát jelentették. Az expedíció sikere Johann Schröner térképén alapult, amely közvetlenül Brazíliától délre ábrázolta a kontinensek közötti átjárót. Magellán ennek megfelelően hajózott, amikor azonban elérte a hatalmas öblöt, csalódnia kellett, mert átjáró helyett a Rio de La Plata-t találta meg, a Paraná és Uruguay folyók gigantikus torkolatát. A felfedező ekkor tovább hajózott dél felé, átvizsgálva minden jelentős öblöt a későbbi Argentína partjainál, így világossá vált tengerészei előtt, hogy a kapitány és az általa használt térkép tévedett.

Magellán 1520. március 31-én érte el a San Julian-öblöt, ahol téli szállásra rendezkedett be csapataival, és leverte az ellene szerveződő lázadást. Ekkor már csak egy választása maradt, az út folytatása, kudarca esetén ugyanis a lázadók kivégeztetése egyértelműen gyilkosságnak minősült volna, tehát Magellánnak az élete függött a sikertől – és az később az életébe is került. Hosszú téli szállás után a hajók augusztus 18-án indultak viszontagságos útjukra, mely során az átjáró keresése során a Victoria sziklának csapódva elsüllyedt, a később Magellánról elnevezett szoros megtalálása után, 1520 novemberében a San Antonio pedig visszaszökött Spanyolországba. Magellán tehát három hajóval, a San Antonio dezertálása révén pedig kevés élelemmel vágott neki a Csendes-óceánnak, melynek méreteiről nem sok fogalma volt, egy hónap után úgy vélte, elhagyta már Japánt is, pedig az út alig harmadát tette még meg.

A megmaradt három hajó legénysége hihetetlen nélkülözésen ment keresztül, elfogyasztották állítólag a vitorlák összekötésére szolgáló szíjakat is, miközben a fedélzeten kitört a skorbut. Magellán az általa felfedezett Fülöp-szigeteket már csak 170 fővel érte el, 1521. március 6-án véve birtokba a területet a spanyol korona nevében. A hajós úgy vélte, a Fűszer-szigeteknél ért révbe, a számítási hibák révén azonban tíz szélességi fokkal északabbra vetett horgonyt. Magellán a szigetvilágban hajózva békésen viselkedett a helyi törzsek vezetőivel, mindegyikkel szerződést kötött, köztük április 7-én a legjelentősebb rádzsával, Cebu szigetének uralkodójával is.

Humabon, a sziget ura behódolt a hallomásból már ismert európai hajósok előtt, Magellán pedig nem csak azt érte el, hogy kedvező áron vásárolhatott aranyat, hanem ellátmányt és fűszereket is szerzett, valamint keresztény hitre térítette a rádzsát és Cebu királyi családját is. A felfedezőt a sikerek túlságosan magabiztossá tették, minden szigetet a spanyol király hűségére akart téríteni, és Maktan szigetének ellenszegülő rádzsáját katonai erővel akarta megfenyíteni. Az elbizakodott hajóst mind tisztjei mind Cebu rádzsája hasztalanul próbálták a tragikus végkimenetelű hadjáratról lebeszélni, amelyre Magellán mindössze hatvan embert vitt magával Maktanra. A spanyolok technikai fölénye mellett a várható százszoros túlerő nem is okozott volna gondot, a sziget buja növényzete azonban kiegyenlítette, sőt átbillentette a spanyol fölényt, Magellán 1521. április 27-i expedíciója ezért csúfos vereséget szenvedett, mely a hajós életébe került. A maktani vereség után az egykori expedíció tagjai közül már csak 115-en maradtak életben, akik az indonéz szigetvilágban kalózkodásba fogtak, majd viszontagságos úton hazafelé indultak. A Concepciónt legénység híján felgyújtották, majd Tidore szigetén a Trinidad legénysége is hátramaradt, így Juan Sebastian Elcano és hatvan embere indult el 1522 februárjában Timor szigetéről.

A Victoria sikerét kockáztatta, hogy a portugálok meg akarták hiúsítani Magellán útját, hajóit és legénységét többször próbálták meg elfogni. Mivel Afrika partjai Portugália befolyása alatt álltak, ezért az expedíciónak kikötés nélkül kellett eljutnia Indonéziától Spanyolországig, ami példa nélküli volt korábban. Az újabb nélkülözéseket átélő legénység 1522. szeptember 6-án ért partot a Guadalquivir torkolatában, először hajózva körül a világot. A később legendás hajóssá váló Magellánt egy ideig az expedíció sikere sem tette népszerűvé, a hazatérő hajósok és a két éve visszatért egykori dezertőrök ugyanis próbálták őt minél jelentéktelenebb színben feltüntetni, hajónaplóját elégették, kézjegye csupán egyetlen dokumentumon maradt meg. A történelem – és Antonio Pigafetta, a hajós életrajzírója – végül igazságot tett, és a hajós zsenialitását az mutatja meg leginkább, hogy egy Magellánéhoz hasonló utat több, mint fél évszázaddal később tett meg Sir Francis Drake angol tengerész.