2017. október 22.

1521. augusztus 13. | Cortez elfoglalja az aztékok fővárosát

Szerző: Tarján M. Tamás

1521. augusztus 13-án foglalta el Fernando Cortez spanyol konkvisztádor az Azték Birodalom fővárosát, a százezres lakosságú Tenochtitlánt. Cortez, aki két évvel korábban mindössze néhány száz katonával szállt partra Veracruznál, ezzel a hódítással szétzúzta az amerikai kontinens egyik legerősebb birodalmát, és megalapította az első újvilági spanyol alkirályságot.

Tenochtitlánt, az Azték Birodalom fővárosát még a 14. század első felében alapították az aztékok, akik – a mai Mexikóváros környékén letelepedve – hamarosan fejlett mezőgazdasági és kézműveskultúrát hoztak létre. A Texcoco-tó szigetére épített Tenochtitlán kétszáz éven belül majdnem 250 000 lakost tömörítő metropolisszá duzzadt, épületeivel, templomaival, piramisaival pedig Velence, Párizs és Konstantinápoly szépségével is versenyre kelt. A főváros az Azték Birodalom legfejlettebb területe volt, modern csatornarendszerrel, vízvezetékkel, és – középkori európai társaihoz képest – páratlan tisztasággal várta az első felfedezőket.

Tenochtitlánból kiindulva aztán az aztékok – a 14. század során – meghódították a mai Mexikó területének jelentős részét; uralmuk alá vonták a környező törzseket és országokat, akik éves adóval – pénzzel és az emberáldozatokhoz szükséges férfiakkal – tartoztak a királynak. Az azték civilizáció fénykora éppen a spanyolok érkezésekor – 1502 óta – uralkodó II. Montezuma király (ur. 1502-1520) idejére esett, de a partra szálló európai hódítók két esztendő alatt romba döntötték a világ egyik legfejlettebb birodalmát.

A „felelős” a szegény sorból felkapaszkodott Fernando Cortez volt, aki a híres Diego Velázquez szolgálatában a parancsnokságig küzdötte fel magát a gyarmati ranglétrán: Cortez 1504-ben érkezett a karibi szigetvilágba, részt vett Kuba meghódításában, és egy ideig Hispaniola központjának, Santiagónak volt az első embere. Az 1518-as esztendő során a sziget kormányzója, Velázquez expedíciót hirdetett a kontinens partvidékének felkutatására, és először Cortezt jelölte ki a feladatra, de később – mivel az sikkasztás gyanújába keveredett – visszavette tőle a tisztséget. A konkvisztádor azonban szinte már a kezében érezte Amerika mesés kincseit, és azokról nem is mondott le egykönnyen; a kormányzói tiltás ellenére megszervezte az expedíciót, és 1519 márciusában 500 konkvisztádorral partra szállt Tabasco tartományban, ahol megalapította Veracruz városát.

Corteznek szerencséje volt, mert egy indián nő, Marina személyében – aki később a szeretője is lett – tolmácsot és segítőtársat szerzett, aki a későbbi tárgyalások során hatalmas hasznot hozott számára. A hiedelemmel ellentétben a pár száz katona és az indiánokat halálra rémítő puskák és lovak önmagukban nem lettek volna elegendőek a milliós birodalom ellen; Cortezék sikerének valódi titka az volt, hogy – Marina révén – ügyesen ki tudták használni az aztékok uralma alatt élő népek szabadságvágyát. 1519 során, miután a spanyolok elindultak a birodalom szívébe, az addig alávetett indián törzsek – például Tlaxcala országa – sorra a konkvisztádorok mellé álltak, így 8 hónap után Cortez és társai már Montezuma előtt állhattak.

Az azték uralkodó – egy régi prófécia nyomán – az érkezőket Quetzalcoatl, egy istenség küldötteinek hitte, ezért nagy becsben bánt a spanyolokkal, ám azok túszul ejtették, majd magukkal hurcolták őt. Miután – Pánfilo de Narváez vezetésével – Hispanioláról büntető expedíció érkezett Cortez elfogására, a hódítók – mindösszesen 80 embert hagyva hátra – visszatértek Veracruzba, ahol a fővezér rábeszélte az érkezőket a csatlakozásra. Időközben azonban az aztékok – királyuk együttműködése dacára – fellázadtak a hódítók ellen, és Cortez visszatérésekor – 1520 júniusában – ostrom alá vették Tenochtitlánt. A harcok során Montezuma is életét vesztette – nem tudni, hogy a spanyolok vagy a lázadó aztékok ölték -e meg –, a konkvisztádoroknak pedig menekülniük kellett a városból, miközben komoly veszteségeket szenvedtek.

Cortezék egy ideig a tlaxcalai indiánoknál találtak menedéket, és szövetségeseiknek köszönhetően 1521 tavaszán Otumba mellett megverték Cuitláhuac király (ur. 1520) seregeit. A nyár folyamán aztán a spanyolok mintegy 800 katonája, 30 000 fős indián harcos támogatásával, ostrom alá vette Tenochtitlánt, és két hónapos küzdelem árán sikerült is azt meghódítania. Miután a város egy szigeten feküdt, Corteznak szárazon és vízen is helyt kellett állnia, az azték harcosok azonban – a létszámbeli és haditechnikai hátrányuk dacára – hosszú ideig sikeresen megvédték ivóvízforrásaikat és az utánpótlási vonalakat is.

A hatalmas metropolis alatt a spanyolok ismét a tlaxcalai harcosoknak köszönhették győzelmüket, ugyanis az indián csónakok blokádja tette lehetővé a város körbezárását és kiéheztetését. Hosszú küzdelem után, 1521. augusztus 13-án Cortez és a konkvisztádorok partra szálltak Latin-Amerika legnagyobb városában, és véres pusztítás közepette meghódították az Azték Birodalom központját. Azon a napon – becslések szerint – több mint 200 000 aztékot gyilkoltak meg az őrjöngő spanyol – és tlaxcalai – katonák, és rövid időn belül Tenochtitlán összes épületét lerombolták. Montezuma székhelyének szinte még az emlékét is eltörölték, az azték metropolis a későbbi években a spanyol alkirályság új fővárosának, Mexikóvárosnak az épületeihez szolgáltatott építőkövet; miután a 19. század során a Texcoco-tavat is lecsapolták, a prekolumbián időkre emlékeztető utolsó jelek is eltűntek, így Tenochtitlán szépsége csupán legenda maradt.