rubicon
back-button Vissza
1539. február 23.

Szapolyai János és Jagelló Izabella menyegzője

Szerző: Tarján M. Tamás

„…szentséges királyi felsége meg van győződve arról, hogy ez a barátsághoz járuló új kapocs nemcsak mindkét királyi családot, hanem a szomszédos országokat, Magyarországot és Lengyelországot sokkal erősebb szálakkal és csaknem acélkemény kötelékkel fogja összekötni.
(Samuel Maciejowski lengyel kancellár)

1539. február 23-án tartották Budán Szapolyai János magyar király (ur. 1526-1540) és Jagelló Izabella lengyel hercegnő esküvőjét.

Miután II. Lajos (ur. 1516-1526) a tragikus mohácsi csatát követően a Csele-patakba fulladt, a rákosi végzésre hivatkozó Szapolyai János és a Habsburg-Jagelló házassági szerződés nyomán fellépő Ferdinánd osztrák főherceg (ur. 1527-1564) egyaránt magyar királlyá koronáztatta magát. Bár az ország két részre szakadása majdnem másfél évtizeden keresztül polgárháborús viszonyokat eredményezett, hazánk jövője szempontjából mégis biztató volt, hogy Szapolyai nem házasodott meg, így az újraegyesülés pusztán idő kérdésének tűnt. Ezeket a reményeket igazolta az 1538-ban megkötött váradi béke is, melyben János király halála esetén riválisára hagyta a maga országrészét, a történelem azonban hamarosan új fordulatot vett.

Bár valamilyen rejtélyes oknál fogva Szapolyai mindig ódzkodott a házasodástól, hívei 1537 novembere óta megpróbáltak feleséget szerezni számára, egy év alatt pedig sikerült is megtörniük az uralkodó ellenállását. A jelölt I. (Öreg) Zsigmond lengyel király (ur. 1506-1548) leánya, az esküvő idején alig húszesztendős Izabella hercegnő volt – összehasonlításképp: János ekkor már betöltötte 52. életévét –, aki a jelentős korkülönbség ellenére engedelmeskedett szülei akaratának, és 1539 januárjában igent mondott a Krakkóba látogató magyar követeknek.

Lengyelország fővárosában már 1539. január 31-én megtartották a jelképes esküvőt, majd a menyasszony Perényi Péter, Brodarics István váci püspök és Homonnai Drugeth István kíséretében Magyarországra indult, hogy találkozzon harminc esztendővel idősebb férjével. Izabella február 19-én érkezett meg a Csepel-szigetre, ahol János király személyesen fogadta leendő feleségét, négy nappal később, Buda várában pedig az „ifjú pár” hivatalosan is egybekelt. A frigy persze nem csak a remélt utódok, a Szapolyai család fennmaradása miatt bizonyult fontosnak, hanem ezzel együtt a több éve húzódó lengyel–magyar diplomáciai tárgyalásokra is pontot tett.

A megállapodást az I. Zsigmond és Szapolyai által megkötött házassági szerződés rögzítette, mely az anyagi kérdéseken túl – miszerint a lengyel király 70 000 forint értékű hozományt küldött leányával, I. János pedig kétszer ennyi hitbért helyezett letétbe, illetőleg fényes jövedelmet biztosított feleségének – a magyarországi politikai helyzetben is világosan állást foglalt: annak ellenére, hogy a lengyelek úgy tekintettek a frigyre, mint a két uralkodó barátságának zálogára, Zsigmond kifejezetten kérte, hogy a házasságot Habsburg Ferdinánd is hagyja jóvá, vagyis nem kívánt belebonyolódni a Szent Koronáért folytatott küzdelembe.

A Habsburg uralkodó vélhetően bele is egyezett János és Izabella házasságába, az 1539. március 2-án megkoronázott királyné személye azonban a későbbiekben még komoly bonyodalmakat okozott számára. Bár a frigy alig tartott tovább egy esztendőnél, Szapolyainak két héttel halála előtt, 1540 nyarán fiúgyermeke született, ez pedig a váradi békével felvázolt jövőképet egy pillanat alatt romba döntötte. Miután ugyanis I. János elhunyt, Fráter György nyomására a Szapolyai-párt az uralkodó csecsemő fiát, János Zsigmondot (választott királyként ur. 1540-1570) választotta meg Magyarország új királyának, ez a döntés pedig állandósította hazánk kettészakítottságát.

A gyermek király trónra ültetése ezzel együtt kiváló lehetőséget teremtett I. Szulejmán oszmán szultánnak (ur. 1520-1566) arra, hogy a szája íze szerint alakítsa hazánk belügyeit, és Buda 1541. évi elfoglalásával biztosítsa befolyását a három részre szakadt királyságban. Az 1539. február 23-án megtartott esküvő tehát meghatározta a magyar történelem következő két évszázadának eseményeit: e házasság kulcsszerepet játszott a keleti királyság továbbélésében, majd a vazallus Erdélyi Fejedelemség megszületésében, ahol a következő években az özvegy királyné ádáz harcot vívott Fráter Györggyel a főhatalom megszerzéséért.