2017. október 22.

1552. július 9. | Szondi György hősi halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1552. július 9-én halt hősi halált Szondi György, Drégely kapitánya, aki 146 katonájával védte várát Hádim Ali budai pasa 12 000 fős oszmán seregével szemben. A háromnapos ostrom után ugyan a nógrádi erődítmény elesett, az utolsó emberéig küzdő Szondi azonban a török háborúk egyik legvitézebb harcosaként örökre beírta magát a történelemkönyvekbe.

Szondi György életéről viszonylag kevés információval rendelkezünk: születési helyét és idejét csak találgathatjuk, családjával kapcsolatosan pedig egyetlen testvéréről, Jakabról van tudomásunk, aki feltehetőleg mezővárosi polgár volt. A Szondi ifjúkorát kutatók számára az is ismeretes, hogy a végvári vitéz eredetileg a Suhó nevet viselte – így adja magát a feltételezés, hogy a Szondi név a nyugat-bácskai Szond mezővárosból képzett vezetéknév lehetett. A kapitány már igen fiatalon Révay Ferenc nádorhelyettes szolgálatába állt, és annak szklabinyai udvarában nőtt fel. Révay oldalán részt vett a végzetes mohácsi ütközetben, majd a végvári harcokban tűnt ki vitézségével, ezért Várdai Pál esztergomi prímás az 1540-es években kinevezte őt a drégelyi uradalom élére. Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, és a későbbi esztendők során megszerezték Visegrádot, Esztergomot és Nógrádot is, az uradalom nemsokára kiemelt fontosságú végvári erősség lett. Szondi György vára azonban alkalmatlan volt erre a szerepre, magas tornyaival, vékony falaival inkább megmaradt prímási vadászkastélynak – eredetileg ugyanis az volt – melynek védelmét az erődítmény fekvése is még inkább nehezítette.

Az 1547-ig folytatott török hadjáratok során Nógrád vármegye legfontosabb erődjei mind a budai pasa kezére kerültek, ennek folytán Drégely maradt az egyetlen erősség, mely a gazdag bányavárosokat megoltalmazhatta a török betörésektől. Ezzel Szondi is tisztában volt, nem véletlen, hogy az 1540-es évek végén több levelet írt Ferdinándhoz, Várdai érsekhez és Erazmus von Teuffel felvidéki főkapitányhoz is, ám minimális eredményt ért el. A prímás 1549-ben bekövetkező halála után aztán Drégely már csak a pozsonyi Magyar Kamara jóindulatára hagyatkozhatott, az uralkodó azonban nem tudott megfelelő támogatást biztosítani Szondi számára. Az évek során a nyitrai püspök volt az egyetlen, aki a vár megerődítésére munkásokat küldött, Teuffel és Selmecbánya pedig összesen 65 zsoldost adott a kapitánynak, így Ali pasa érkezésének előestéjén a vár teljes személyzete 146 főre emelkedett.

Miután – az 1551 decemberében meggyilkolt – Fráter György 1551-ben I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) kezére játszotta Erdélyt, és a szultán erőit Temesvárnál és Lippánál is visszaverte, a Drinápolyban kötött ingatag békének vége szakadt, és Szulejmán újabb hadsereget küldött Magyarország ellen. A Konstantinápolyból induló hódítók fővezére Ahmed pasa, a nagyvezír volt – ő foglalta el aztán Temesvárt, majd Szolnokot – miközben egy másik, nagyjából 12 000 fős, hódoltsági hadtesttel pedig Hádim Ali budai pasa lendült támadásba. Miután Ali seregei tavasszal elfoglalták Veszprémet, Szondi megkezdte a felkészülést az ostromra, mert tisztában volt vele, hogy az oszmánok e nyerő pozícióban megpróbálnak majd bejutni a bányavárosokba. Az előkészületek azonban szerencsétlenül zajlottak, a nyár elején ugyanis villámcsapás érte a várat, és felrobbantotta a puskapor és a muníció jó részét, így a mintegy 150 védő esélyei tovább romlottak. A kapitány újabb elkeseredett levelezés révén próbált támogatást szerezni, de 1552. július 6-án végül egyedül kellett szembenéznie Ali pasa seregével; Teuffel főkapitány a bányavárosok környékén állomásozott, de nem segített a drégelyieknek.

A 12 000 emberrel és faltörő ágyúkkal érkező Ali próbálta ugyan rábeszélni a megadásra Szondit, de a kapitány a helyzet reménytelensége ellenére hajthatatlan volt. Így az oszmán tüzérség egynapos rombolása következett, mely során Drégely vékony falai és tornyai súlyos sérüléseket szenvedtek. A budai pasa ekkor indította meg első rohamát a szétlőtt erősség ellen, de meglepetésére Szondi és maroknyi csapata visszaverte az elbizakodott támadókat, és jelentős veszteségeket okozott az oszmánoknak. Ekkor újabb bombázás következett, mely már a kastély termeiben is súlyos kárt tett, és gyakorlatilag romhalmazt hagyott a vár helyén. Július 9-e eseményei Arany János híres balladája, a Szondi két apródja nyomán pedig már szinte mindenki számára ismeretesek: Ali ezen a napon Mártont, a szomszédos Oroszi papját küldte el a kapitányhoz, hogy rábeszélje a megadásra, de Szondi másodszor is hajthatatlannak bizonyult.

A ballada – és a források – szerint ekkor rábízta két fiatal apródját a pasa jóindulatára, maga pedig a végső rohamra készült, és egyetlen dolgot kért ellenfelétől: a tisztességes temetést. Ezután megsemmisített minden értéket a várban, lovait megölte, és várta a támadást, mely kisvártatva megindult. Az oszmánok elözönlötték az aprócska várat, és utolsó emberig levágták a védőket, köztük a kapitányt, Szondi Györgyöt is. Az ütközet után Ali a vitéz levágott fejét díszszemlére tetette, de azután állta a szavát, és tiszteletteljes temetést biztosított ellenfele számára, aki bátorságával az oszmánok megbecsülését is elnyerte. Szondi sírhelyén ma egy hatalmas szarkofág emlékeztet a kapitány hősi önfeláldozására, akinek hírnevét az irodalom mellett a képzőművészet számos alkotása – például a Kodály köröndön álló szobor – is megörökítette.