2017. október 23.

1552. szeptember 9. | A törökök ostrom alá veszik Eger várát

Szerző: Tarján M. Tamás

„- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”
(Részlet az Egri csillagok című regényből)

1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.

I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) és a kiskorú János Zsigmond (ur. 1540-1570) nevében kormányzó Fráter György 1551-ben úgy gondolták, megérett az idő a kettészakított Magyar Királyság újraegyesítésére, így az év során Castaldo tábornok csapatai megszállták Erdélyt. Néhány hónap után azonban Ferdinánd gyanakodni kezdett a barát kiismerhetetlen diplomáciai húzásai miatt, ezért 1551 decemberében meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, és saját kezébe vette a keleti területek kormányzását. A király ezzel a lépéssel hatalmasat hibázott, ugyanis a Porta válaszul büntetőhadjáratot szervezett, melynek vezetésével a szultán Ali pasát bízta meg.

A fősereg 1552 tavaszán útra is kelt Magyarországra, majd júliusban ostrom alá vette Temesvárt, miközben Ahmed budai pasa Szolnok alá vonult. Miután a szóban forgó várakban a védők zömét külföldi zsoldosok adták, hamarosan mindkét kapitány –Temesváron Losonczy István, Szolnokon pedig Nyáry Lőrinc – arra kényszerült, hogy megnyissa a kapukat az ellenség előtt. A két erőd elfoglalása után a pasák Szolnok alatt egyesítették erőiket, augusztus végén pedig megindultak észak felé, hogy a hadjáratot Eger bevételével fejezhessék be.

A Dobó István parancsnoksága alatt álló vár elfoglalása elsősorban azért volt fontos, mert a Felvidék magas csúcsainak előterében ez volt az egyedüli jelentős erőd, mely az észak-magyarországi bányavárosokat őrizte. Eleste nem csak azért lett volna súlyos csapás, mert az oszmánok így megszerezhették volna a magyarországi érclelőhelyeket, hanem azért is, mert Eger mögött jószerével erődítetlen városok feküdtek. Sem Kassa, sem a bányavárosok nem készültek fel egy török támadásra, így aztán a hevesi püspöki székhely elfoglalásával Ali pasáéknak esélyük nyílt volna az egész Felvidék meghódítására.

Ezzel a vár kapitánya, Dobó István is tisztában volt, ezért számos – hatástalan – segélykérő levelet intézett az udvarhoz, és már hetekkel a törökök érkezése előtt felkészült a várható támadásra: munkára fogta a falak mögé menekült környékbelieket, besorozta a parasztokat, de így is alig több mint 2000 katonával rendelkezett. Dobó nehéz helyzetével valószínűleg a pasák is tisztában voltak, ugyanis szeptember 9-én, a vár körülzárása után azonnal levelet küldtek számára, melyben a kapituláció fejében biztonságos elvonulást, a helyiek számára pedig bántatlanságot ígértek.

Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regénye alapján a kapitány „válaszát” bizonyára mindenki jól ismeri: Dobó a pasák üzenetének kézhez vétele után azonnal vasra verette a hírhozót, majd megeskette a védőket, hogy a megadás szót ezentúl még csak ki sem ejtik, és akár életük árán is megakadályozzák Eger elfoglalását. Az oszmánok a maguk „válaszával” végül hét napot vártak, majd – szeptember 16-ától kezdve – két héten át 12 ostromágyú és több száz kisebb löveg a pokol tüzét szabadította rá az egriekre.

Ahmed és Ali pasa terve egyszerű – mondhatni „a szokásos” – volt: először rommá akarták lőni a várat, hogy aztán a ledöntött falak között könnyűszerrel érvényesíthessék legalább hússzoros túlerejüket (bár Gárdonyi több százezres ostromló hadról beszél, a törökök körülbelül negyvenezren lehettek). Ebből a szempontból szerencsés körülmény volt az erődítmény szilárdsága – Eger ugyanis egy népvándorlás kori vár helyére épült –, arról nem is beszélve, hogy az ősz elejére az oszmánok kifogytak készleteikből, így például – ágyúgolyók híján – a tüzérségi támadás később olykor több napon át is szünetelt.

Mindez azonban nem von le semmit Dobóék hősiességéből, hiszen az csakis az ő érdemük volt, hogy Eger a szeptember 28-i, majd az október 4-i török roham után is keresztény kézen maradt. Az utóbbi támadás pedig igencsak válságos időszakban érte a várat, ugyanis aznap – a védők gondatlansága következtében – felrobbant a székesegyházban kialakított lőszerraktár, tehát Dobó és alvezére, Mekcsey István egyszerre kellett megküzdjön a káosszal és a falakra kapaszkodó törökökkel. Miután az 1552-es év ősze már korán fagyokat hozott, az éhségtől szenvedő, járványoktól megtizedelt oszmán sereg ideje vészesen fogyott; éppen ezért október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.

Az utolsó két napban Eger védői már a végkimerülés szélén álltak, és csupán találékonyságuknak és hatalmas akaraterejüknek köszönhették, hogy végül mégis sikerült megtartaniuk a várat: Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot locsoló asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek szinte egy mondabeli korszak gigászi küzdelmét idézik fel, melyet Gárdonyin kívül Tinódi Lantos Sebestyén és – festményen – Székely Bertalan is megörökített.

Miután az október 13-i, sokadik roham is eredménytelenül zárult, a török táborban akkora lett az elégedetlenség, hogy az addig egymással rivalizáló pasák megegyeztek a visszavonulásban, és október 17-én feladták az ostromot. A maroknyi egri védősereg hősies ellenállása – a közvélemény szemében – később felért egy világraszóló diadallal; a győzelem nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen – először a török háborúk során – bebizonyosodott, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek, vagyis az ostrom még nem jelent szükségszerűen vereséget.

Eger helytállása komoly szerepet játszott abban, hogy Szulejmán szultán seregei néhány évig csak kisebb erősségeket próbáltak megvívni, de például ahhoz is hozzájárult, hogy 1556-ban Szigetvár védői ellen mertek – és tudtak – állni a törököknek. A Tinódi Lantos Sebestyén által megénekelt, és Gárdonyi Géza által regényben megörökített egri ostrom a magyar történelem eme szomorú szakaszának legfényesebb pontja lett, mely példát adott a hűségre és a helytállásra, valamint reményt adott a magyaroknak egy addig reménytelennek tűnő küzdelemben.