I. (Véres) Mária megszerzi az angol trónt

Szerző: Tarján M. Tamás

„Veritas temporis filia”, azaz „Az igazság az idő leánya”
(I. Mária angol királynő mottója)

1553. július 19-én szerezte meg az angol koronát Tudor Mária, VIII. Henrik idősebbik leánya, miután sikeresen megbuktatta a kilenc nappal korábban trónra emelt Lady Jane Greyt. A szigetország első saját jogon uralkodó királynője – aki az utókortól a „véres” jelzőt kapta – elsősorban rekatolizációs törekvéseivel és a protestánsok kegyetlen üldözésével írta be nevét a történelemkönyvekbe, másfelől azonban az Angliát később felvirágoztató reformok egy része is az ő rövid országlása alatt született meg.

Tudor Mária (ur. 1553-1558), aki a házassági botrányairól hírhedt VIII. Henrik angol király (ur. 1509-1547) és első felesége, Aragóniai Katalin egyetlen felnőttkort megért gyermeke volt, 1516-ban látta meg a napvilágot. A későbbi királynő nevelésére szülei komoly gondot fordítottak: Máriát a neves spanyol humanista gondolkodó, Juan Luis Vives tanácsai nyomán taníttatták, így a leány fiatalon elsajátította a latin, spanyol és francia nyelvet, illetőleg élénk érdeklődést mutatott a zene iránt. VIII. Henrik korabeli nyilatkozataiból – melyek javarészt a Londonban szolgáló diplomaták tollából maradtak fenn az utókor számára – kitűnik, hogy az uralkodó bolondulásig szerette leányát, és büszke volt annak szellemi képességeire, de az is a király mély érzéseiről tanúskodik, hogy Máriát 1525-ben a walesi hercegének megfelelő jogkörrel ruházta fel, és Ludlowban saját udvart rendeztetett be számára. Henrik külpolitikai terveiben is fontos szerepet szánt gyermekének, akit az 1520-as években V. Károly német-római császárral (ur. 1519-1556), illetőleg I. Ferenc (ur. 1515-1547) két fiával is eljegyzett, ám végül e jelöltek egyike sem vezette oltár elé az angol hercegnőt.

Mária frigyének tervezgetése közben ugyanakkor szülei házassága végzetes válságba került. Henriket mélységesen csalódottá tette, hogy Aragóniai Katalin nem tudott fiúörököst a világra hozni, ezért az 1520-as évek második felétől igyekezett megtalálni a módját annak, hogy feleségét elhagyhassa. Mint ismeretes, VII. Kelemen pápa – akit döntésében a Katalinnal rokonságban álló V. Károly hadainak itáliai jelenléte is „segített” – megtagadta a szent kötelék felbontását, VIII. Henrik azonban mégis elérte célját oly módon, hogy kivonta az anglikán egyházat Róma fősége alól, és az általa kinevezett canterbury-i érsek, Thomas Cranmer segítségével érvénytelenítette házasságát. Az évekig tartó fájdalmas procedúra – a lelki megrázkódtatásokon túl – Mária udvari helyzetét is érzékenyen érintette: miután Henrik 1531-ben elbocsátotta első asszonyát, a gyakran betegeskedő hercegnőt eltiltották édesanyjától, a frigy felbontását követően (1533. január) pedig apja ki is zárta gyermekét az öröklési rendből. Helyét néhány hónap múlva Boleyn Anna újszülött leánya, Erzsébet foglalta el, akinek udvartartásában – VIII. Henrik utasítására – „Lady Marynek” is szolgálatot kellett vállalnia.

Három esztendővel később aztán Boleyn Anna is kegyvesztetté vált, ő azonban – egy koncepciós eljárás végén – az életével fizetett azért, mert nem tudott fiút szülni Henriknek; a második feleség kivégzése után Erzsébet is osztozott nővére sorsában, ám a király harmadik asszonyának, Jane Seymournak a közbenjárására a gyermekek sorsa hamarosan kedvező fordulatot vett. Mária még az 1536-os esztendőben visszakapta udvartartását, egy évvel később keresztanyja lett születő féltestvérének, Edwardnak, 1544-ben pedig – VIII. Henrik utolsó feleségének, Catherine Parrnak köszönhetően – az öröklési rendbe is visszakerült, Erzsébettel együtt. Bár fontos szereppel bírt a londoni udvarban, a legidősebb Tudor-leány buzgó katolikus hite miatt a későbbiekben is állandó konfliktusban élt édesapjával, miután pedig 1547-ben a szintén protestáns VI. Edward (ur. 1547-1553) került a trónra, Mária visszavonult vidéki birtokaira.

Mint ismeretes, hatéves országlása után az ifjú király betegségben – feltehetően tuberkulózisban – elhunyt, aminek eredményeként VIII. Henrik legidősebb leánya előtt megnyílt az út a hatalom felé. Az 1544. évi örökösödési törvény szerint a korona Máriát illette meg, ugyanakkor VI. Edward gyámja, Northumberland lordja igyekezett hangulatot kelteni Londonban a katolikus hercegnő ellen, és fia, Guilford Dudley feleségét, Lady Jane Greyt akarta a trónra ültetni, aki VII. Henrik (ur. 1485-1509) dédunokája volt. A királyi tanács 1553. július 10-én el is ismerte a 15 esztendős leány uralmát (ur. 1553), ám a közvélemény döntő többsége Mária pártján állt, ez pedig a londoni erőviszonyokra is döntő hatást gyakorolt. Miután Northumberland lordja elhagyta a fővárost, hogy csapataival lesújtson a Kelet-Angliában sereget gyűjtő Máriára, a királyi tanács bitorlónak nyilvánította őt, és kilenc nap után eltávolította Lady Jane Greyt a trónról. A korábbi régens hada napokon belül szétszéledt, ő maga pedig VIII. Henrik leányának fogságába esett, aki augusztus 3-án ünneplő tömegektől övezve vonult be London városába. A sikertelen hatalomátvételi kísérlet után Northumberland lordjára halál várt, fiát és menyét a Towerba zárták, a trónra lépő új királynő azonban végső soron könyörületesen bánt az „összeesküvőkkel”, hiszen ellenkező esetben a királyi tanács egészével le kellett volna számolnia, ami veszélyeztette volna uralma stabilitását.

Jóllehet, Mária körültekintően kezelte ezt a konfliktust, néhány hónapon belül mégis sikerült maga ellen haragítania alattvalóit. A közvélemény pálfordulásában a királynő buzgó katolikus hite mellett a Habsburg Fülöppel – V. Károly német-római császár fiával – kötött házassági megállapodás játszotta a főszerepet, melynek hatására ifj. Sir Thomas Wyatt vezetésével 1553–54 telén felkelés tört ki Kentben. Mária vérbe fojtotta a lázadást – és a megtorlások során Lady Jane Greyt, illetőleg Guilford Dudleyt is meggyilkoltatta –, majd 1554 júliusában egybekelt Fülöppel, akinek hatalmas londoni udvartartása legalább akkora feszültséget okozott, mint Róma ismét növekvő befolyása; a spanyolok iránt érzett gyűlölet összekapcsolódott a katolikus egyház elutasításával, ezáltal a vallási indíttatású ellentét sokak szemében hazafias üggyé nemesült.

Mária még az 1554-es esztendőben megerősíttette a parlamenttel az Anglia feletti pápai főséget, a következő esztendőben pedig – a hazatérő Reginald Pole bíboros irányításával – megkezdődött az egyházi bíróságok visszaállítása és a protestánsok kegyetlen üldözése. A következő három esztendő alatt több ezren szenvedtek kínhalált, köztük a korábbi canterbury-i érsek, Thomas Cranmer is, akit – részben talán a bosszúvágytól hajtva, melyet édesanyja, Aragóniai Katalin megpróbáltatásai miatt érzett – a királynő 1556 márciusában küldött máglyára. E szörnyűségekkel egy időben Mária magánéletében súlyos csapásokat szenvedett el: bár 1555 nyarán azt hitte, áldott állapotba került, hamarosan csalódnia kellett, miután pedig V. Károly lemondott koronáiról, és felosztotta birodalmát két fia között, férje is elhagyta Angliát, hogy – II. Fülöp (ur. 1556-1598) néven – elfoglalja Spanyolország trónját.

A királynő – akit rendkívül megviselt Fülöp távolléte – az ibériai birodalom oldalán hamarosan csatlakozott a Franciaország elleni háborúhoz, mely a szövetségesek hibái nyomán az utolsó kontinentális angol birtok, Calais elvesztésével zárult. Mária e kudarcok, a rossz időjárás okozta éhínség, népe általános ellenszenve, állandó magánya és gyermektelensége miatt uralkodása utolsó hónapjaira súlyos depresszióba süllyedt, legyengült szervezete pedig végül áldozatul esett a szigetországban pusztító influenzajárványnak. A királynő 1558 novemberében fejezte be életét.

John Foxe protestáns történetíró és az 1563-ban megjelentett Mártírok könyve nyomán a „véres” jelzővel felruházott uralkodónő országlásával kapcsolatban ezen események rögzültek a köztudatban, ezt a képet azonban az igazságosság érdekében mindenképpen árnyalni kell. Túl azon, hogy érdemes lenne megvizsgálni, a családi életében lezajló drámai események miként torzították Mária jellemét, arról sem szabad megfeledkezni, hogy az I. Erzsébet (ur. 1558-1603) korabeli Anglia virágzását megalapozó intézkedések egy része az idősebbik Tudor-leány idején született meg. Az első királynő nevéhez kötődik többek között a gazdaság átszervezése, a hajózási törvények újjáalkotása, a hadsereg reformja és a földrajzi felfedezések ösztönzése, mely intézkedések később elindították a szigetországot a világhatalommá válás útján.