Megkötik az itáliai háborúkat lezáró békét

Szerző: Tarján M. Tamás

1559. április 3-án kötötte meg II. Ferenc francia és II. Fülöp spanyol király Cateau-Cambrésisben azt a békeszerződést, ami lezárta az 1494 óta tartó itáliai háborúskodást.

A Valois-Habsburg dinasztikus vetélkedéssé váló küzdelem kiindulópontja Lodovico Sforza milánói herceg ajánlata volt, aki Velence ellen segítségül Itáliába hívta VIII. Károly francia király seregeit (ur. 1483-1498). A franciák elfoglalták a Nápolyi Királyságot, majd 1499-ben megosztották azt a spanyolokkal, és együtt növelték befolyásukat a Velence elleni harc ürügyén. Közösen léptek be a pápa által alapított  cambrai-i ligába (1521) is, azonban a császári és spanyol trónt egyesítő Habsburgok térnyerése, V. Károly császár (ur. 1519-1556) hatalma hamar szembefordította Franciaországot volt szövetségeseivel. A gyakori oldalváltások miatt eddig is zűrzavaros háború a Habsburgok és Valois-k közti hegemóniáért folytatott küzdelemmé vált, ahol a franciák elsősorban arra törekedtek, hogy kitörjenek az őket körülvevő Habsburg birtokok gyűrűjéből.

Az itáliai háborúk részeként vívták 1525-ben Paviában a lovagkor utolsó csatáját, melyben I. Ferenc francia király (ur. 1515-1547) spanyol fogságba került, és ehhez a küzdelemhez köthető az ún. cognaci liga létrehozása is következő év tavaszán, melyben Franciaország első európai hatalomként a Török Birodalommal is szövetkezett. A szövetség révén I. Szulejmán szultán (ur. 1520-1566) 1526-os, mohácsi győzelmével, Magyarország szétzúzásával gyakorlatilag a cognaci liga egyik ellensége ellen aratott győzelmet, kihasználva az európai szembenállást birodalma növelésére.

A Habsburgok és Valois-k később is Itáliában és Franciaország határán háborúztak egymással, miközben Párizs megpróbálta kijátszani a „török kártyát” a magyar végeken. Miután az 1551-ben kezdődő utolsó háborúban már Anglia is részt vett a spanyolok oldalán, II. Henrik (ur. 1547-1559) jobbnak látta elfogadni 1559-ben a Habsburgok békeajánlatát, melynek értelmében lemondott minden itáliai igényéről, viszont megszerezte Calais-t, az utolsó angol kézen maradt francia várost.

A Cateau-Cambrésisben kötött szerződés megkötésével a Habsburg-dinasztia és Spanyolország hatalma csúcsára ért, hegemón hatalommá vált a kontinensen, Franciaország visszaszorulását ugyanakkor II. Henrik váratlan halála – baleset érte a békekötés utáni lovagi tornán – és a hamarosan kirobbanó vallásháborúk is súlyosbították. Itália, a reneszánsz Európa központja a hat évtizedes harc után lepusztulva és kimerülten állt, jelentősége a kereskedelmi útvonalak áttevődése, az óceáni hajózás kezdete miatt sohasem tért már vissza.

1494-től 1559-ig nyolc itáliai háború zajlott, melyeket az utolsó középkori és az első újkori fegyveres konfliktusoknak tartanak: a lovagkort képviselték még a háború elején a híres spanyol, francia és itáliai zsoldosvezérek (Gaston de Foix, Cordoba tábornok), a szervezett gyalogos harcmodor elterjedése, a kézi lőfegyverek, ágyúk és a fejlettebb diplomácia viszont már a kora újkort jelezték.