rubicon
back-button Vissza
1573. május 16.

Valois Henrik meghívása a lengyel trónra

Szerző: Tarján M. Tamás

1573. május 16-án választották lengyel királlyá Valois Henriket, II. Henrik francia király és Medici Katalin legkisebb fiát.

Lengyelországban 1572-ben II. Zsigmond (ur. 1548-1572) halálával kihalt a Jagelló-dinasztia férfiága, ezért a szejm összegyűlt, hogy uralkodót válasszon az ország élére. Jean de Monluc diplomata közbenjárására a Valois-dinasztia jelöltjét, a 22 esztendős Henriket hívták meg a trónra, bízva abban, hogy a francia-oszmán kapcsolatok révén békét teremt majd Lengyelország déli határán, illetve Franciaország támogatásának köszönhetően orvosolni tudja majd a lengyel kincstár adósságproblémáit.

Henrik nyugodt szívvel vállalhatta a felkérést, hiszen esélye sem mutatkozott arra, hogy bátyja, a 23 éves IX. Károly (ur. 1560-1574) mellett valaha is trónörökös lesz. Franciaországban ekkor már 10 esztendeje dúltak a vallásháborúk, melyekben Henrik a katolikus oldalon fegyveresen is részt vett: beavatott volt az 1572. augusztus 23-24-i, Szent Bertalan éji mészárlás tervébe – bár nem vett benne részt – és megválasztása idején éppen La Rochelle-t, egy hugenotta erősséget ostromolt seregeivel. Mivel Lengyelországban jelentős protestáns kisebbség élt, amint hírét vette királlyá választásának, beszüntette a harcot és Párizsba utazott, ahol a lengyel követek esküvel megerősített hitlevelet követeltek tőle, melyben jelentősen korlátozták jogait.

Henrik herceg 1574 januárjában érkezett meg jövőbeli királyságába, ahol február 21-i koronázása előtt még egy szerződés aláírására kötelezték. A Varsóhoz közeli Kamien várában adta ki az Articuliani Henriciani néven ismert törvényeket, melyek Lengyelország összes jövőbeli választott uralkodójára vonatkoztak, meghatározva a politikai rendszert egészen 1764-ig. A kikényszerített cikkelyekben a szejm maximálisan kihasználta helyzeti fölényét a jövőbeli királlyal szemben, mindenben a szejm alá rendelve őt.

A rendi gyűlést kötelező jelleggel kétévente össze kellett hívnia és abból egy 16 tagú tanácsot választva irányíthatta az országot; a szejm engedélye nélkül nem vethetett ki új adókat, nem toborozhatott hadsereget, a gyűlés nélkül nem volt jogosult békekötésre vagy háború indítására sem. Henriknek – és későbbi utódainak – biztosítania kellett a szabad vallásgyakorlást a protestánsok számára, és bármely cikkely megsértése felhatalmazta a nemességet a királyi parancsok megtagadására.

Az 1574. február 21-én megkoronázott – és ezzel cselekvésképtelenné tett –  Henrik uralkodása tehát nem az általa tervezett módon alakult, ráadásul az új király kellemetlenül érezte magát a hazájánál jóval szegényesebb viszonyokat mutató Lengyelországban, mindezt pedig tetézte az egészségtelen klíma és a rossz időjárás. Miután Henriknek hírül hozták, hogy bátyja, IX. Károly váratlanul elhunyt, 1574 júniusában váratlanul útra kelt, szinte megszökött Varsóból, hogy átvegye Franciaország trónját.

A király eltűnése alkotmányos válságot eredményezett Lengyelországban, és bár Henrik fogadkozott, hogy az „ő válla elég erős ahhoz, hogy két ország trónját elbírja”, végül sohasem tért vissza első királyságába. 1575. február 13-án Reimsben III. Henrik (ur. 1574-1589) néven francia királlyá koronázták, a lengyel szejm pedig a május 12-re szabott határidő után ismét interregnumot jelentett be, Jakob Uchanskit nevezve ki másodszor is interrexnek. Henrik Franciaországban még tizenöt esztendeig uralkodott, haláláig viselve a lengyel királyi címet, melyet a Valois-király kalandos négy hónapja után 1576-ben Báthory István erdélyi fejedelem (ur. 1576-1586) szerzett meg.