2017. augusztus 17.

1582. február 24. | A Gergely-naptár bevezetése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Így eltávolítjuk és eltöröljük a régi kalendáriumot, és azt kívánjuk, hogy az Egyház összes pátriárkája, prímása, érseke, püspöke, apátja és más vezetője a napi liturgiához és az ünnepek megtartásához a martirológiához igazított új naptárt léptesse hatályba templomában, monostorában, konventjében, parancsnokságában, seregében vagy egyházmegyéjében, és minden más paphoz, klerikushoz, mindkét nemből származó világihoz, egyházihoz és az összes keresztény katonához hasonlóan ezt az egy kalendáriumot használja, mely tíz nap eltávolítása után, 1582 októberében lép életbe.”
(Részlet az Inter gravissimas kezdetű bullából)

1582. február 24-én adta ki XIII. Gergely pápa Inter gravissimas kezdetű bulláját, melyben rendelkezett a ma is használatos, gregorián névvel illetett naptár bevezetéséről

Európában Julius Caesar – pontosabban az általa megbízott Szoszigenész egyiptomi csillagász – Kr. e. 45-ös naptárreformja óta 365 napos évvel számoltak, melyhez minden negyedik esztendőben egy szökőnapot kapcsoltak. Ez azt jelenti, hogy az átlagos évet 365 és ¼ napban határozták meg, ami nagyjából meg is felelt a valóságnak; a valódi napév ettől mindössze 11 perccel tért el, ami egy-egy alkalommal elhanyagolható különbséget adott, évszázadok alatt viszont a késés több napra duzzadt. Az eltolódásnak főként az egyházi ünnepek kapcsán volt jelentősége, hiszen azokat a nevezetes nap- és holdállások nyomán határozták meg, de a 16. századra kialakuló 10 napos eltérés néha már a mezőgazdasági munkákban is zavart okozott.

A naptár korrekciójával és az időszámítás reformjával legelőször III. Pál pápa és az általa összehívott nevezetes tridenti zsinat (1545-63) foglalkozott, V. Pius pedig az által kiadatott Breviáriumon és Missalén keresztül már a holdnaptárban és a szökőévek rendszerében is kieszközölt kisebb változtatásokat. A több évtizeden át húzódó naptárvitában XIII. Gergely pápa pontifikátusa idején született megoldás, aki végül is a kiváló matematikus és csillagász, Cristopher Clavius javaslatát tette magáévá.

Az egyházfő az 1582. február 24-én kiadott Inter gravissimas kezdetű bullában vezette be új naptárát, amit később csak gregorián-, vagy szimplán Gergely-kalendárium néven emlegettek. A pápa – vagyis Clavius – annyiban módosított Szoszigenész rendszerén, hogy a kerek százas évek közül csupán a négyszázzal oszthatókat hagyta meg szökőévnek, így mindig sikerült behozni azt a késést, ami egy évszázad alatt felhalmozódott. A bulla másik fontos rendelkezése a naptár korrekciója volt: XIII. Gergely kalendáriumában 1582. október 4-ét rögtön 15-e követte, így „eltűntek” a Caesar kora óta felhalmozódott felesleges napok.

Felmerül persze a kérdés: mennyiben tekinthetjük tökéletesnek az új naptárat? A 16. századi lehetőségeket figyelembe véve abszolút pozitívan értékelhetjük Gergely pápa reformját, miután pedig a pontos napév a percek mellett „maradék” másodperceket is ad, ennél a kalendáriumnál jobbat a modern kor sem tudott kitalálni. Az eltérés persze idővel újabb korrekciót igényel majd, ám Clavius zsenijét mutatja, hogy a kiigazítás várhatóan a 4800 körül élő emberek feladata lesz

A Gergely-naptár ma már gyakorlatilag kinőtt az európai kultúrkörből, így aztán sokan nem csak arról feledkeztek el, hogy az 1582. évi reform elsősorban a keresztények között számított fontosnak, hanem arról is, hogy elterjedése több évszázados folyamat volt. XIII. Gergely pápa bullája ugyanis éppen egy olyan korban született, amikor Európa az oszmánok térhódítása mellett a kibontakozó reformáció, a kontinensen dúló vallásháborúk miatt is számos részre szakadt. A Gergely-naptár bevezetése tehát lényegében nem tudományos, hanem ideológiai kérdés volt, így az Inter gravissimas bulla azonnali végrehajtására csak Itáliában, Lengyelországban és Portugáliában került sor. Ezeken a területeken 1582. október 4-ét valóban 15-e követte. 1585-ben aztán a Német-Római Birodalom több tartománya is áttért az új kalendáriumra, majd 1587-ben Magyarország, 1610-ben pedig a lutheránus Poroszország is elfogadta a Gergely-naptárat.

A 18. század második felében a nyugati keresztény államok túlnyomó többsége már XIII. Gergely bullája szerint számolta a napok múlását, a 19. században pedig a nemzeti öntudatra ébredő balkáni nemzetek is felzárkóztak Európához. A modern kor hajnalán a Gergely-naptár már nem a kereszténység, hanem a nyugati kultúra, a civilizáltság szimbólumának számított, így aztán 1918-ban – majd egy szovjet forradalmi kísérlet bukása után 1940-ben – Oroszországban is feladták a Julián-naptárat, idővel pedig a világ legtöbb országa bevezette a mára szabvánnyá vált időszámítási rendszert.