2017. június 24.

1587. április 19. | Drake „megperzseli a spanyol király szakállát” Cádiznál

Szerző: Tarján M. Tamás

„Sokkal jobban aggódnék ebben a helyzetben, ha nem állnál a szolgálatomban; így viszont bízom benne, hogy a dolgok jól alakulnak majd.
(Részlet II. Fülöp Medina Sidonia hercegének küldött április 24-i leveléből)

1587. április 19-én támadta meg Sir Francis Drake maroknyi hajóhada a Cádiz kikötőjében állomásozó spanyol flottát. A merész akció, majd az ibériai partoknál folytatott több hetes portya komoly hasznot hozott a kalóz számára, egyúttal pedig arra kényszerítette II. Fülöp királyt (ur. 1556-1598), hogy egy évvel elhalassza az Anglia ellen tervezett inváziót.

II. Fülöp unokatestvére, I. Sebestyén portugál király (ur. 1557-1578) halálát követően jogara alatt egyesítette az Ibériai-félsziget államait, ez azonban a nyugat-európai hatalmi helyzet gyökeres átalakulásához vezetett. A feszültséget Spanyolország gerjesztette, hiszen az 1579-ben megszülető Utrechti Unió – tehát az 1648-ban elismert Hollandia – elleni küzdelemmel, illetve a vallásháborútól forrongó Franciaország katolikus pártjának erőteljes támogatásával Fülöp gyakorlatilag az Északi-tengertől Gibraltárig terjedő területek egyesítésére törekedett. Az európai hegemóniával bíró Habsburg Birodalom víziója természetesen félelemmel töltötte el Angliát, így I. Erzsébet (ur. 1558-1603) az 1580-as évek folyamán egyre nyíltabban közeledett Spanyolország ellenségeihez, a monarchia szolgálatában álló kalózok pedig mind gyakrabban fosztották ki az amerikai gyarmatokról érkező spanyol kereskedőhajókat.

1585-ben aztán a királynő megkötötte Hollandiával a nonsuchi egyezményt, és Leicester grófja még ebben az évben expedíciót vezetett Németalföldre, ami II. Fülöp számára már elegendő casus bellinek bizonyult. A nagyravágyó spanyol uralkodó, akit törekvéseiben a pápa is támogatott, ekkor már nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a protestáns Anglia rekatolizálását, ennek ürügyén pedig inváziót tervezett a sziget ellen. Miután egy ilyen hadművelet még a portugál flotta felett rendelkező Spanyolországot is komoly erőfeszítésre kényszerítette, a háború első évei a felkészülés jegyében teltek el, vagyis Anglia esélyt kapott a hatalmas terv szabotálására. Erre csak egy módon nyílt lehetőség: úgy, hogy egy vakmerő kapitány maroknyi hajóhadával megpróbál minél nagyobb veszteségeket okozni a szerveződő Armadának.

Erzsébetnek hatalmas szerencséje volt, hiszen Sir Francis Drake-nél aligha találhatott volna alkalmasabb embert erre a feladatra. A férfi, aki korábban a Föld körbehajózása, illetve az 1585-86-os közép-amerikai rablóhadjárat során már megmutatta tengerészi és hadvezéri kvalitásait, természetesen vállalta a feladatot, és 1587. április 2-án négy hadihajóból, illetve 12 teherhajóból álló flottájával elindult Plymouthból Spanyolország felé. A hadművelet valóságos üzleti vállalkozás volt, hiszen a királyné 50%-kal részesedett a kalózok zsákmányából, az ellátmányt biztosító angol üzletemberek pedig ugyancsak jogot formálhattak a haszon egy részére. Erzsébet az utolsó pillanatban meggondolta magát a vakmerő akciót illetően, a királynő üzenetét kézbesítő követ azonban már túl későn érkezett meg Plymouthba; mindez azért bír jelentőséggel, mert Drake két és fél hónapos portyája nem csak a Nagy Armada késlekedésében, de annak kudarcában is döntő szerepet játszott.

A kapitány egyenesen az „oroszlán barlangjához”, az andalúziai Cádiz kikötőjéhez lopakodott, melyet 1587. április 19-én szürkületkor támadtak meg az angol kalózok. Az öbölben ekkor 60 spanyol hadihajó tartózkodott, melyek egy része Pedro de Acuna vezetésével meg is próbálkozott Drake feltartóztatásával, ám a gályák hamarosan visszaszorultak a kikötőbe. Mivel a cádizi erőd ágyúi és az öbölben összetorlódó hajók nem jelentettek komoly veszélyt az angolokra nézve – egyedül a tengerészek partraszállási kísérletét sikerült megakadályozniuk –, a kapitány másfél napon keresztül szinte akadálytalanul lövette II. Fülöp flottájának szíve-javát. Április 21-éig Drake ágyúi összesen 33 – Medina Sidonia flottaparancsnok jelentése szerint 23 – hajót küldtek a tenger mélyére, időközben pedig – a rajtuk lévő bőséges ellátmánnyal együtt – négy másikat a birtokukba kerítettek.

Miután a cádizi portya szerencsésen és komoly nyereséggel zárult, az angolok a portugál partok mentén hajóztak tovább, és számos erődöt – például Lagost, vagy Sagrest – tűz alá vettek. Június 2-án Drake kimerült flottája visszatért a plymouth-i kikötőbe, ám a nyughatatlan kapitány hamarosan újabb vakmerő portyára, az Azori-szigetek kifosztására vitte a kalózokat. A tengerészek vélhetően nem bánták meg a kitérőt, ugyanis Terceira szigetének közelében elfogták az Indiai-óceánról visszatérő Sao Felipét, melynek gyomrában 100 000 font értékű arany, fűszer és selyem rejtőzött. A kalóz ezután már nem kísértette tovább a sorsot, majdnem három hónap után befejezte hadjáratát.

A merész akcióról később úgy emlékeztek meg, hogy Sir Francis Drake „megperzselte a spanyol király szakállát”, ez a hasonlat pedig kiválóan illeszkedik a valós eseményekhez. Fülöp invázióra készülő „győzhetetlen” Armadája három hónap alatt több mint 100 hajót veszített, így az Anglia elleni háború megindítására csak egy év késlekedés után, 1588-ban kerülhetett sor. Ennél is fontosabb volt azonban az elsüllyedt hajók rakományának elpusztítása: az olvasó most bizonyára aranyra, vagy fegyverekre gondol, pedig az igazi veszteség az a több tízezer hordó volt, melyeket – természetesen kiváló fából – az inváziós haderő ellátmányához készítettek. Ezek hiánya súlyos következményekkel járt a Nagy Armada hadműveletei idején, hiszen a helyettük használt korhadt, vagy gyengébb minőségű fahordókban az étel és az ivóvíz igen hamar megromlott. Drake „szakállperzselése” tehát kulcsszerepet játszott II. Fülöp inváziójának csúfos kudarcában, a Sao Felipe elfogásával pedig a kapitány ahhoz is hozzájárult, hogy – a portugál térképek révén – az angolok behatón megismerhessék az Indiai-óceánt.