2017. november 23.

1603. július 17. | Székely Mózes erdélyi fejedelem halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Személyében oly vitéz ember volt, hogy az Nagy Sándor hadában is az válogatott vitézeknek számok közzé lehetett volna.”
(Bethlen Gábor későbbi erdélyi fejedelem Székely Mózesről)

1603. július 17-én, a Radu Serban havasalföldi vajda ellen vívott brassói csatában vesztette életét Székely Mózes erdélyi fejedelem. A török hűbéres állam egyetlen székely származású uralkodója csupán néhány hónapig irányíthatta Erdélyt, ugyanis a tizenötéves háború keltette zűrzavar számos elődjéhez – például Báthory Andráshoz, vagy Vitéz Mihályhoz – hasonlóan őt is a halálba ragadta.

Mint ismeretes, Erdély az ifjú Báthory Zsigmond (ur. 1588-1594/1594-1598/1598-1599/1601-1602) fejedelem vezetésével a Habsburgok oldalán kapcsolódott be a tizenötéves háborúba. A választás helyességét az 1595. évi hadi események – például Bocskai István és Vitéz Mihály havasalföldi vajda (erdélyi fejedelemként ur. 1599-1600) gyurgyevói diadala – látszólag igazolták, Fortuna azonban hamarosan cserbenhagyta Báthoryékat: 1596 farsangján a szabadság ígéretével hadra fogott székelyek fellázadtak a fejedelem ellen, és ennél is súlyosabb problémát okozott, hogy a Habsburg-erdélyi koalíció vereséget szenvedett a szultántól a mezőkeresztesi csatában.

A kudarc félelemmel töltötte el Báthory Zsigmondot, ezért 1597 tavaszán úgy döntött, lemond trónjáról, amely elhatározását decemberben már Rudolf király (ur. 1576-1608), Bocskai és Alfonso Carillo gyóntatóatya együttes igyekezete sem bírta megváltoztatni. Öt hónappal később, 1598 áprilisában Báthory a korábban János Zsigmondnak (választott királyként ur. 1540-1570) és Jagelló Izabella királynénak is felajánlott Oppeln és Ratibor hercegségekért cserében elhagyta Erdélyt, és a kormányzást hivatalosan feleségére, Habsburg Mária Krisztiernára bízta, ám elhatározása nem tartott sokáig.

1598. augusztus 20-án Báthory Zsigmond visszatért Kolozsvárra, válságos helyzetét látva azonban rövid időn belül ismét elbizonytalanodott. A fejedelem 1599 márciusában fivérére, Báthory András bíborosra (ur. 1599) bízta székét, amely döntésével gyakorlatilag Lengyelország érdekszférájába helyezte Erdélyt. A klerikus a hatalomátvétellel komoly veszélyt vállalt magára, ugyanis Giorgio Basta császári generális mellett Bocskai István is sereget gyűjtött, Vitéz Mihály vajda azonban mindkettejüknél gyorsabbnak bizonyult: 1599 októberében, Sellenberknél döntő vereséget mért Báthory Andrásra, akit a fellázadt székelyek hamarosan meggyilkoltak. A havasalföldi uralkodó ezután Basta szándéka ellenére magának tartotta meg az Erdélyi Fejedelemséget, országlása azonban a miriszlói csatavesztéssel, 1600 szeptemberében véget is ért.

Mihály legyőzése után – Rudolf nevében – a császári generális ragadta magához a kormányzást, ám 1601 februárjában Báthory Zsigmond – ezúttal már török-tatár segítséggel – váratlanul harmadszor is visszatért Erdélybe. A zűrzavaros helyzetet kiválóan jellemzi, hogy néhány hónappal később, Goroszlónál Basta és a császári udvarban időközben kegyelmet nyert Vitéz Mihály közös erővel győzedelmeskedett Báthory felett, aki az országot sújtó katasztrófáktól megrendülve negyedszer is lemondott. A „törökös” párt hívei ennek ellenére fegyverrel várták a bevonuló császáriakat, a Székely Mózes vezette sereg azonban 1602 júliusában vereséget szenvedett Tövisnél. Ennyi szenvedés és pusztítás után került a fejedelmi szék közelébe Erdély egyetlen székely uralkodója.

Székely Mózes (ur. 1603) a fejedelemség egyik legjelentősebb történetírója, Szamosközy István szerint 1553 körül, Udvarhelyen látta meg a napvilágot egy székely lófő család gyermekeként. Édesapja minden bizonnyal a „János deák” néven is ismeretes Literáti Székely János volt, aki kezdetben jegyzőként, majd a sófalvi sókamara intézőjeként jelentős vagyonra tett szert. Vélhetően a fiatal Székely Mózes is sókereskedőként kezdte meg pályafutását, heves vérmérséklete azonban az 1570-es évek közepén Báthory István fejedelem (ur. 1571-1586) katonái közé vitte őt. A férfi a források szerint több alkalommal is kitűnt hősiességével a Bekes Gáspár trónkövetelő elleni 1575. évi háborúban: Radnótnál állítólag kardjával a foga között úszott át az ellenséghez, az Erdély sorsáról döntő kerelőszentpáli csatában pedig már az udvari lovasság és testőrség vezéreként vállalt oroszlánrészt a győzelemben.

Vitézségének köszönhetően Székely Mózes csodálatos gyorsasággal emelkedett a katonai ranglétrán, és egy évvel Bekes legyőzése után Erdély határain kívülre is elkísérte a lengyel királlyá választott Báthory Istvánt. A székely férfi utóbb a fellázadó Gdansk alatt, majd a IV. (Rettegett) Iván orosz cár (ur. 1533-1584) ellen vívott háború során is tanúbizonyságot tett kivételes bátorságáról, így 1583-ra Báthory adományai révén már „Erdély nagyságosai” közé léphetett. Székely Mózes hazatérve tekintélyes birtokokra tett szert, címert kapott, Kornis Annával kötött házasságával pedig előkelő családba került; utóbb királybíróvá, sőt, Udvarhelyszék kapitányává is kinevezték, és a fejedelmi udvar állandó vendége lett. A nemesúr eközben szinte az összes erdélyi hadjáratban szerepet vállalt, így 1591-ben Moldvában harcolt, Báthory Zsigmond csatlakozása után pedig a tizenötéves háború színterein vitézkedett, és az esztendők során újabb adományokban részesült.

Az ingatag fejedelem 1598. évi lemondásával kezdődő zűrzavaros években Székely Mózes hosszú ideig távol tartotta magát a politizálástól, és ide-oda csapódott a „törökös” és a Habsburg-barát párt között. Kezdetben Báthory Andrást támogatta –  az uralkodó alvezéreként részt vett a sellenberki csatában –, majd a következő év során Vitéz Mihály táborában bukkant fel, és harcolt a nagyravágyó vajda moldvai hadjáratában. Miután Báthory Zsigmond harmadszor is visszatért Erdélybe, Székely Mózes ismét oldalt váltott, ám ekkor már végleg elkötelezte magát a „törökös” párt mellett. A goroszlói vereség és Báthory negyedik lemondása ellenére a székely katona 1602-ben sereget szervezett Basta kiűzésére, mely Tövisnél vereséget szenvedett.

E kudarcot követően vette kezdetét Székely Mózes rövid politikusi pályafutása, ugyanis a tövisi csata után ő vállalta a „törökös” párt vezetését. A hadvezér támogatóival az oszmán hódoltság területére, Temesvárra vonult, ahol kapcsolatba lépett Jemiscsi Haszán nagyvezírrel, és 1602–03 telén a kinevező okiratot és a fejedelmi jelvényéket is megkapta. Székely 1603 márciusában tekintélyes török segédhaddal távozott Temesvárról, és Lugos, illetve Karánsebes elfoglalása után betört Erdélybe.

A rendkívül népszerűtlen Basta generális a következő hetekben folyamatos visszavonulásra kényszerült a támadókkal szemben, így az április 15-én hivatalosan is megválasztott új fejedelem tíznapos ostrom után, május 9-én bevonulhatott Gyulafehérvárra. 1603 júniusára Székely Mózes szinte egész Erdélyt uralma alá hajtotta, ám elődeinek tragikus sorsát ő sem kerülhette el. A csíki és háromszéki székelyeket hamarosan sikerült a törökbarát fejedelem ellen hangolni, Basta buzdítására pedig a Habsburg-párti Radu Serban havasalföldi vajda (ur. 1602-1610/1611) is támadásra készült.

Az uralkodó ellenségei megelőzése érdekében Brassó környékére vonult, és ott egy szekértábort épített, ám ezzel valójában kétszeresen is hibát követett el: egyfelől azért, mert az erdélyi sereg elhelyezkedéséből eredően komoly stratégiai hátrányba került, másfelől pedig azért, mert Székely Mózes haderejének töredékével szállt szembe a 17 000 katonával felvonuló Raduval. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az 1603. július 17-én vívott brassói csatában a havasalföldi vajda döntő győzelmet aratott a fejedelem felett. Az ütközetben maga Székely Mózes is elesett, a kivérzett ország pedig tehetetlenül várta Basta visszatérését, aki Bocskai István felkelésének kirobbanásáig ismét uralma alá hajtotta a rengeteget szenvedett Erdélyt.