rubicon
back-button Vissza
1604. május 28.

Brandenburgi Katalin születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1604. május 28-án született Brandenburgi Katalin, Bethlen Gábor második felesége, az egyetlen nő, aki Erdély fejedelmi tisztségét viselte.

Katalin a kelet-poroszországi Königsbergben született, ő volt János Zsigmond brandenburgi választófejedelem és Anna porosz hercegnő negyedik gyermeke. Bethlen Gábor a vele kötött házassággal előkelő társasághoz csatlakozott, ugyanis Katalin egyik nővére II. Gusztáv Adolf svéd király (ur. 1611-1632), a másik pedig IV. Keresztély dán király (ur. 1588-1648) felesége lett. A brandenburgi hercegnőt 22 esztendős korában, 1626-ban házasították össze az akkor 44 esztendős Bethlen Gábor fejedelemmel. Frigyüknek főleg diplomáciai szerepe volt, a menyasszony ugyanis Bethlen szövetségesének, Károly Albert választófejedelemnek a nővére volt. Az 1626. március 1-jén tartott esküvő ugyanakkor furcsa képet mutatott, miután az oltárnál egy lassan őszülő férfi és egy fiatal nő találkozott, akik ráadásul csak tolmáccsal értették meg egymást. Brandenburgi Katalin csak franciául és németül tudott, Bethlen pedig nem értett ezeken a nyelveken.

A fiatal feleséget az erdélyi nemesség már az első perctől bizalmatlanul nézte: egyfelől azzal vádolták, hogy férje mellett szeretőt tart, másfelől pedig úgy látták, Katalin szépségét a hatalom megszerzésére használja fel. Ezenfelül német származása is gyanúra adott okot abból a szempontból, hogy esetleg rokonszenvezik a Habsburgokkal. Bethlen Gábor vélhetően szerelemre lobbant fiatal felesége iránt, mert igen költséges, keleties udvari életet teremtett számára, miközben elhalmozta ékszerekkel és ajándékokkal.

Minden adományt felülmúlt azonban a fejedelem 1626. májusi rendelkezése, amikor a gyulafehérvári országgyűlésen Katalint jelölte ki örökösének – igaz, Károlyi Zsuzsannától született gyermekei ekkor már nem éltek. Az erdélyi nemesek ezt a gyors döntést a fejedelem a vak szenvedélyének tulajdonították, miközben azt látták, hogy felesége – számukra – gyanús barátságot ápol számos főnemessel, például Listius Ferenc várnaggyal, Keglevich Miklós báróval, és későbbi állítólagos szeretőjével, Csáky István gróffal. Nem tudni, hogy a pletykák mennyiben feleltek meg az valóságnak, mindenesetre tény, hogy miután 1629 novemberében Bethlen Gábor meghalt, és Katalin lépett a helyébe, Csáky döntő befolyást szerzett mellette.

A fejedelemasszony hatalma természetesen nem volt korlátlan, mivel Bethlen István kormányzóval és egy 12 tagú tanáccsal egyetértésben kellett kormányoznia, de intézkedései időről időre nyugtalanságot keltettek. Katalinról hamar bebizonyosodott, hogy nem ért a politikához, ellenben zűrzavart okozott azzal, hogy Erdély és a maga életét Csáky István óhajai szerint akarta alakítani. A katolikus, Habsburgokkal rokonszenvező gróf hamarosan rábírta a szerelmes özvegyet a katolizálásra – ezt Bethlen Gábor végrendelete tiltotta – miközben saját maga számára megszerezte a hét királyi vármegye feletti irányítást.

A felháborodás miatt a fejedelemasszony hamarosan visszavonta sérelmezett döntéseit, de mindenki tisztában volt azzal, hogy Brandenburgi Katalin szíve valójában a királyi Magyarország felé húz. Mivel ez a helyzet félelemmel töltötte el a rendeket, Katalin politikai tudatlanságát a maguk javára használták fel. Bethlen István vezetésével az 1629-30-as országgyűléseken mind több jogot vontak meg tőle, mígnem 1630. szeptember 28-án – egykori áttérésére, pazarló életmódjára, és felelőtlen költekezésére hivatkozva – egyszerűen lemondatták Bethlen Gábor özvegyét.

Brandenburgi Katalin visszavonulása után egyfelől Bethlen István, másfelől a magyarországi Rákóczi György merült fel lehetséges fejedelemjelöltként. A Porta érdektelenséget mutatott a kérdésben, és mindkét jelölt nevére elküldte a szultáni fermánt, így a fejedelemasszonyra hárult a döntés. Katalin az általa gyűlölt Bethlen István helyett Rákóczit választotta, paradox módon ekkor hozta meg uralkodásának legjobb döntését. Az özvegy fejedelemasszony 1631-ben elhagyta Erdélyt, és Magyarországra, majd Bécsbe utazott. 1633-ban végleg áttért a katolikus hitre, majd hozzáment az elszegényedett Ferenc Albert szász választóhoz, akivel 1644-ben bekövetkező haláláig boldogan élt.

Katalin szerencsétlen időpontban került Erdélybe, hiszen fiatal nőként és németként az első perctől bizalmatlanul kezelték őt. Politikai tehetsége nem volt, a körülötte forgolódó nemesek – köztük maga Csáky is – kihasználták, politikai bábként mozgatták a tapasztalatlan uralkodónőt. Katalint később erkölcstelen és tékozló nőnek festették le, ez a negatív kép azonban számos szempontból kritikára szorul.