rubicon
back-button Vissza
1610. május 14.

Merénylet Bourbon Henrik francia király ellen

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ha Isten megőriz, nem nyugszom, míg lesz olyan ember a királyságomban, aki nem tud csirkét tenni a fazékba minden vasárnap!”
(IV. Henrik francia király)

1610. május 14-én gyilkolta meg Francois Ravaillac IV. Henriket (ur. 1594-1610), Franciaország első olyan uralkodóját, aki a Capetingek Bourbon oldalágából származott. A fanatikus katolikus merénylő a párizsi Ferronnerie utcában, egy tőrrel végzett az egyébiránt rendkívül népszerű királlyal.

„Párizs megér egy misét” – a kedves olvasó bizonyára erre a mondatra gondol IV. Henrik neve hallatán, ám a 40 esztendősen, 1594-ben megkoronázott férfi hosszú utat tett meg addig, míg Franciaország királya lehetett. Az uralkodó Navarrából, a kálvinisták déli fellegvárából származott, édesapja Antal király – iure uxoris –, édesanyja pedig III. Johanna királynő (ur. 1555-1572) volt. Henriket eredetileg katolikusnak keresztelték, később azonban protestáns nevelést kapott, és felnőttként az utóbbi párt tagjaként, a hugenották oldalán vett részt a kibontakozó vallásháborúkban. A fiatalember édesanyja halálát követően, 1572-ben szerezte meg a navarrai trónt, ezt követően pedig a harcoló felek úgy akartak békés megegyezésre jutni, hogy tervbe vették Bourbon Henrik és Valois Margit összeházasítását.

Az esküvő később hírhedtté vált, hiszen IX. Károly (ur. 1560-1574) tanácsadói nyomására arra használta fel az ünnepséget, hogy Szent Bertalan éjszakáján őrült mészárlást rendezzen a Párizsba érkezett hugenották között. Az újdonsült férj csak a szerencsének köszönhette megmenekülését, utóbb azonban arra kényszerült, hogy az udvarban éljen, és szabadságát is csak azzal a feltétellel tarthatta meg, ha rekatolizál. Henrik színleg behódolt az uralkodó akaratának, ám 1576-ban megszökött Párizsból, Toursban visszatért a protestáns hitre, majd ismét háborúba lépett a hugenották oldalán.

A következő években aztán a navarrai uralkodó egyre közelebb került a francia trónhoz, ugyanis 1584-ben elhunyt Ferenc, Anjou hercege, a száli törvény értelmében pedig egyetlen Valois nőrokon, vagy nőági leszármazott sem örökölhette meg III. Henrik (ur. 1574-1589) koronáját. A király legközelebbi örököse ezzel – IX. (Szent) Lajos (ur. 1226-1270) leszármazottjaként – Bourbon Henrik lett, miután azonban ő a hugenották oldalán harcolt, trónra emelése meglehetősen problémásnak tűnt. A protestáns dauphin személye viszont elegendő alapot biztosított Guise Henrik herceg számára, hogy a katolikus párt támogatásával bekapcsolódjon a hatalmi harcba, mely így már a „három Henrik háborújává” vált. A Bourbon jelölt a küzdelem során ismét Fortunának köszönhette sikerét, ugyanis III. Henrik előbb meggyilkoltatta a Guise herceget és annak fivérét, Lajos bíborost, majd 1589 augusztusában egy Jacques Clément nevű szerzetes bosszúból vele is végzett.

Bourbon Henrik előtt tehát megnyílt az út a trónhoz, ám a következő években sajátos patthelyzet alakult ki: egyfelől a navarrai uralkodó volt a jogos örökös és az egyetlen befolyásos jelölt, másfelől viszont a II. Fülöp spanyol király (ur. 1556-1598) által segített katolikus liga eredményesen akadályozta meg, hogy az új uralkodó elfoglalja Párizst és megszerezze a koronát. Későbbi minisztere, Sully hercege és szeretője, Gabrielle d'Estrées tanácsára Henrik végül úgy vágta át a „gordiuszi csomót”, hogy áttért a katolikus hitre; jóllehet, ezzel feladta a hugenották és I. Erzsébet angol királynő (ur. 1558-1603) szövetségét, másfelől azonban kihúzta az ellenfél méregfogát, így az 1594-ben, Chartres-ban tartott koronázás után hivatalosan is Franciaország királya lett. Mindazonáltal a protestáns kisebbség a későbbiekben sem veszítette el az uralkodó rokonszenvét, amit kiválóan megmutat, hogy az 1598-ban kiadott nantes-i ediktum nyugodt életet és szabad vallásgyakorlást biztosított a hugenották számára.

Bourbon Henrik 16 évig uralkodott Franciaországban, ez az időszak pedig – mint azt a fenti idézet is megmutatja – elsősorban a békés fejlődés nyomán maradt nevezetes, ami a sok évtizedes vallási viszály után kifejezetten népszerűvé tette a királyt. IV. Henrik 1598-ban, a vervins-i békével lezárta a Spanyolországgal vívott háborút, ezt követően pedig csak egyszer, a Savoyai Hercegség ellen nyúlt fegyverhez, illetve halála előtt azt tervezte, hogy beavatkozik a Német-Római Birodalom belviszályaiba. Henrik elsősorban diplomáciai úton igyekezett biztosítani Franciaország kontinentális erejét: felújította Párizs szövetségét az Oszmán Birodalommal, és számos kereskedelmi privilégiumot szerzett a Portától. A király emellett arra is jelentős energiát fordított, hogy a délkelet-ázsiai térségben felzárkózzon a holland és angol gyarmatosítók mellé, ám az ő kísérleteit még nem koronázta siker.

IV. Henrik eközben belső ellenfeleit is kompromisszumok révén igyekezett megbékíteni, Maximilien de Béthune, Sully hercege segítségével pedig felvirágoztatta Franciaországot. Rendelkezései nyomán hamarosan számos út- és csatornarendszer épült, mocsarakat csapoltak le, új földeket fogtak művelés alá, közben pedig a kézműipar is fellendült. A Bourbon uralkodó trónra lépése után a szellemi élet is virágzásnak indult, amiből talán a vallásháborúk során rengeteget szenvedett Párizs profitált a legtöbbet. A metropolisszá terebélyesedő fővárosban IV. Henrik országlása alatt épült meg a híres Pont Neuf, ekkor emelték a híres Place Royale-t és a Louvre-hoz tartozó Nagy Galériát, mely a későbbiekben rengeteg kézművesnek adott otthont és munkát. A Bourbon uralkodó teljesítményét jelzi, hogy a századforduló művészeti és építészeti stílusa róla kapta a nevét.

Mindennek ellenére IV. Henrik elődjéhez hasonlóan erőszakos halált halt, gyilkosa pedig – akárcsak Jacques Clément – szintén egy fanatikus katolikus hívő volt, igaz, Francois Ravaillac hiába próbált felvételt nyerni a feuillantus és a jezsuita rendbe. Az Angouleme vidékéről származó férfi megszállottan hitt abban, hogy Henriknek katolikus hitre kell térítenie a hugenottákat, állítólagos vízióival pedig 1609–10 során háromszor is megkereste az udvart. Miután a király egyik alkalommal sem volt hajlandó fogadni Ravaillacot, a megszállott férfi arra a következtetésre jutott, hogy IV. Henrik háborút akar indítani a pápa ellen, feltételezését pedig csak erősítette, hogy az uralkodó 1610-ben fegyverrel akart beavatkozni a Német-Római Császárság belviszályaiba.

A fanatikus férfi úgy látta, Istentől rendelt küldetése megvédeni a katolicizmust, ezért 1610. május 14-én merényletet követett el Henrik ellen a párizsi Ferronnerie utcában. Ravaillac több késszúrással végzett a királlyal, majd Montbazon hercegét is megsebesítette, tettéért pedig utóbb szörnyű halállal lakolt: május 27-én felnégyelték a Gréve téren, utóbb pedig családjának is megtiltották, hogy eredeti nevét használja. IV. Henrik halála után második felesége, Medici Mária királyné került Franciaország élére, akit 1617-ben a nagykorúvá váló XIII. Lajos (ur. 1610-1643) követett a hatalomban.