Bethlen Gábort Magyarország fejedelmévé választják

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem jó nekem hatalmas császár ellen oly fejedelemséget felvennem, mely ő hatalmasságának ellene legyen, és abból országostól veszedelmünk következzék: Jobb nekem az én kevesemmel megelégednem, hogy sem mint, az sokért az keveset is épen elveszessem […] Ha én magamat megkoronáztattam volna, soha én nálamnál bolondabb, de nyomorúltabb fejedelem nem lött volna, mert [a Porta] mindjárt az országnak végházait én tőlem megadni kévánta volna, melyet ha nem cselekedném, azontúl avval fenyegetne, hogy ellenem támad az német mellé.
(Részlet Bethlen Gábor 1620. március 23-án írt leveléből) 

1620. január 8-án választotta meg a pozsonyi országgyűlés Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet (1613-1629) Magyarországon is fejedelemmé választotta, miután – a Habsburgok ellen fellázadt csehekkel szövetségben – birtokába kerítette Pozsonyt és vele együtt a Magyar Királyság felföldi országrészének jelentős részét. Bár Bethlen pillanatnyi pozíciójának köszönhetően 1620 során a koronázásra is lehetőséget nyert, később azzal is megelégedett, hogy a II. Ferdinánddal magyar királlyal (1619-1637) kötött nikolsburgi békében biztosította a magyar rendi jogokat és a szabad vallásgyakorlást. 

1618. május 23-án Thurn Mátyás gróf és társai defenesztrálták a I. Mátyás néven osztrák főherceg, cseh király (1611-1619) és német-római császár (1612-1619) nevében tevékenykedő csehországi kormányzókat – vagyis kidobták őket az ablakon –, hamarosan olyan konfliktus kezdődött, mely egész Európát lángba borította. A nemesek tettét alapvetően a félelem motiválta, ugyanis a betegeskedő Mátyás a Stájerországot kormányzó Ferdinánd főherceget szánta örökösének, aki bigott katolikus hírében állt, ez pedig nem sok jót ígért a zömében protestáns hitű csehek számára. A defenesztráció ennek megfelelően hamarosan az egész Cseh Királyságra kiterjedő országos felkeléssé szélesedett. Ennek részeként a csehországi rendek a német fejedelmek által megalapított Protestáns Unió egyik prominens alakját, V. Frigyes pfalzi választófejedelmet (1610-1623) hívták meg Csehország trónjára. I. Mátyás életének utolsó hónapjaiban Felső-, majd Alsó-Ausztria is lángba borult.Heinrich Matthias von Thurn csehországi gróf, a cseh rendi hadsereg vezérére 1619 tavaszán egyenesen Bécs alá vonult seregeivel. Dampierre és Buqoui császári tábornokoknak köszönhetően azonban az új császár, II. Ferdinánd (1619-1637) megtarthatta fővárosát. 

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, akinek legfőbb külpolitikai ambíciója a három részre szakadt Magyarország újraegyesítése volt, ebben a helyzetben furfangos módon látott hozzá tervei megvalósításához, ugyanis először nem hadüzenetet, hanem szövetségi ajánlatot küldött a császár-király számára, ám az önérzetes uralkodó visszautasította a török vazallus állam segítségét. Bethlen felkínálkozása persze nem volt több egyszerű cselnél – hiszen sejteni lehetett Ferdinánd válaszát –, mellyel nem is annyira a Habsburg udvart, hanem a kassai főkapitányt, Dóczy Endrét és Forgách Zsigmond nádort igyekezett meggyőzni jó szándékáról, hiszen így a hozzá hű – nagyrészt protestáns – magyarországi arisztokratákat a gyanú árnyéka nélkül utasíthatta toborzásra. 

Bethlen eközben a Porta irányában is hasonlóan körültekintő módon politizált, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen az 1617-18-as esztendőkben három szultán is trónra lépett Konstantinápolyban; a fejedelem ügyeskedései végül odáig vezettek, hogy Erdély garanciát nyert arra, hogy a törökök nem fogják hátba támadni hűbéresüket. Bethlen Gábornak ennyi épp elegendő volt, így, miután megegyezett a csehekkel, 1619 augusztusában megindult a királyi Magyarország elfoglalására, miközben ottani legfőbb támogatója, I. Rákóczi György későbbi fejedelem (1630-1648) Erdély hűségére térítette Kassát. 

A város bevételét követően a felföldi vármegyék nemessége tömegesen csatlakozott Bethlen Gáborhoz, miközben Dóczy Felső-Magyarország kassai főkapitánya erdélyi fogságba került, II. Ferdinánd másik jelentős támogatója, Homonnai Drugeth György pedig kiszorult az országból. Kassa elfoglalása után a fejedelmi hadak szélsebesen nyomultak előre nyugat felé, így október végére már az országgyűlésnek otthont adó Pozsony városa és vára, vele együtt a Szent Korona is Bethlen Gábor birtokába került. Thurn grófék rövid ideig a cseh trón elfoglalásának a lehetőségét is felvillantották előtte. Amikor aztán az ősz végén a jelentős létszámbeli fölényt élvező protestáns szövetségesek már Bécs ostromára készültek, a kozák segédhadakat gyűjtő Homonnai Drugeth György váratlanul visszatért Lengyelországból, és győzelmet aratott Bethlen felföldi hátországában. 

Az erdélyi utánpótlási vonalait féltő fejedelem erre a hírre azonnal felfüggesztette a császárváros megtámadásának előkészületeit, és seregei egy részét az ellenség kiűzésére küldte. Így érkezett el 1619–20 fordulója, amikor a pozsonyi országgyűlés – a protestáns párt felülkerekedésének eredményeként – egyre inkább hajlott arra, hogy Ferdinánd helyett Bethlen Gábort válassza Magyarország királyává. 

Az országgyűlés és maga Bethlen is ennek érdekében előbb I. Frigyes cseh király követeivel előkészítette és megkötötte a cseh-magyar szövetségről szóló egyezményt. Ezt követően más protestáns sérelmek mellett a templomok ügyéről hoztak döntést. December 7-én átadták a pozsonyi Szent Márton dómot, valamint a szentgyörgyi, bazini és nagyszombati nagytemplomokat  protestánsoknak, lévén, hogy ezekben a városokban ők alkották a többséget. December 15-én a rendek értesítették Forgách Zsigmond nádort, miért nem akarták Ferdinándot magyar királynak. Három nappal később az országgyűlési rendek megállapították a Bethlen koronázási hitlevelének feltételeit, miközben a nádor a Ferdinánd  követeivel való tárgyalásokat tartotta szükségesnek. A rendek, és Bethlen elfogadták a nádor érvelését, mert a követség előterjesztései alapján kedvező békében reménykedtek. 

A kétfős császári küldöttség december 26-án érkezett meg Pozsonyba, amelyhez Lépes Bálint kalocsai érsek is csatlakozott. A királyi biztosok 1620. január 2-i 11 pontos előterjesztése a magyar-cseh szövetség felmondását és Ferdinánd királlyá választását követelte. A rendek többsége elutasította a császári javaslatokat, és január 8-án arról döntött, hogy Bethlen Gábort választja Magyarország fejedelmévé. A koronázásának  január 12-én kellett volna megtörténnie, de ez a nádor ellenkezése és “cselszövényei” miatt meghiúsult. Maga Bethlen is elutasította királlyá koronázását. Ebben közrejátszhatott az is, hogy a Ferdinándhoz hű csoportok felajánlották Bethlennek, hogy Magyarország felföldi részét élethossziglan birtokába veheti egészen a Fátráig, minden hozzátartozó vagyontárgyakkal és jövedelmekkel. Ebben a helyzetben, január 8-án a rendek a fejedelmet  “Felső- és Alsó-Magyarország” kormányzójává (gubernátorává) választották. Ezzel együtt a két fél rövid lejáratú  fegyverszünetben állapodott meg: ez a fegyveres összeütközés megelőzését volt hivatott szolgálni. 

A kapcsolatfelvételnek köszönhetően II. Ferdinánd és Bethlen Gábor közös megegyezéssel 1620. május 31-én  Besztercebányára újabb országgyűlést hirdettek, ahol  a magyarországi rendek mellett fokozatosan megjelentek a német-római császár, a török szultán, a francia, lengyel és cseh király, valamint az osztrák tartományok és Erdély követei is. A protestáns követek megpróbálták megakadályozni, hogy a pozsonyi fegyverszünet meghosszabbítsák és hogy Bethlen külön békét kössön a császárral. A törökök  ugyan látszólag támogatták a szabad királyválasztást, de cserébe újabb magyarország várak,, városok átengedését követelték. II. Ferdinnd viszont egyértelművé tette, hogy a csehek ügye nem a magyar országgyűlés elé tartozik, hanem a német birodalom választó fejedelmeinek döntenek róla. A császári megbízottak augusztus 15-én bejelentették, hogy az országgyűlést II. Ferdinánd nevében feloszlatják, és további döntéseit eleve érvénytelennek nyilvánították. Ily módon a megegyezés lehetősége végleg meghiúsult: a rendek éppen ezért augusztus 25-én Bethlen Gábort közfelkiáltással királlyá választották. Ő azonban hívei egy részének biztatása ellenére sem fogadta el a királlyá koronázást. 

Felmerül a kérdés: mivel magyarázható Bethlen Gábor tartózkodása? Elvben az 1620. év későbbi eseményei, a csehországi rendek novemberben bekövetkező fehérhegyi veresége és  felkelésük összeomlása racionális érveket szolgáltatnának ehhez a döntéshez. Bethlen katonai sikerei, Pozsony elfoglalása és az általános közép-európai hadi helyzet önmagában még nem adott volna okot a Szent Korona visszautasítására. Bethlent azonban nem a harctéri eredmények, hanem a bel- és külpolitikai tényezők, tapasztalatok befolyásolták. 

A trón elfoglalásával Bethlen erdélyi fejedelemségét illetően is hazárdjátékba kezdett volna, ráadásul Magyarországot is komoly veszélynek tette volna ki, hiszen a Porta a Habsburgok felett aratott döntő győzelmet hazánk erőteljesebb alávetésére, az új uralkodó mozgásterének csökkentésére használta volna fel. Miként 1606-ban Bocskai István, úgy 1620-ban Bethlen Gábor is felismerte ezt a fenyegetést, és a hatalom csábításán felülemelkedve nem kért többet a választott királyi címnél, lehetőségeit pedig később úgy kamatoztatta, hogy 1621. december 31-én, a morvaországi Nikolsburgban előnyös békét kötött II. Ferdinánddal – Magyarország javára.