2018. április 20.

1625. június 10. | Apáczai Csere János születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„… honnan van annyi nagyon rosszul intézett közügy? Onnan, hogy nincs nekünk, magyaroknak egyetlen egy akadémiánk sem, s így nincs hely, ahol tanítsuk és egyben sürgetőleg hangoztassuk az erkölcstant, mely megfékezi a bűnöket: az ökonómiát, mely igazgatja a családok életét; az orvostudományt, mely megőrzi az egészséget; a matematikát, mely városokat, utcákat, templomokat, palotákat és tornyokat emel; végül a filozófiát, mely gyökere minden tudománynak és mesterségnek.”
(Apáczai Csere János)

1625. június 10-én született Apáczai Csere János, Erdély legjelentősebb filozófiai és pedagógiai írója, az újkori magyar oktatási rendszer elméleti megalapozója. Bár a Gyulafehérváron és Kolozsváron tanító tudós kevés időt kapott a sorstól életműve megalkotására, enciklopédiájával és iskolaalapítási terveivel meghatározta a következő generációk oktatásügyi programját.

Apáczai Csere János – mint azt neve is mutatja – Dél-Erdélyben, az Olt folyó partján fekvő Apácán látta meg a napvilágot, egy székely parasztcsalád gyermekeként. Bár sokan úgy vélik, hogy a neves gondolkodó szegény sorból származott, ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy a jó eszű fiatalember oktatását édesapja finanszírozta. Apáczai a szülőfalujában található kálvinista iskolában kezdte meg tanulmányait, majd a kolozsvári református kollégiumba került, 1643-tól pedig filozófiai és teológiai stúdiumokat folytatott Gyulafehérváron. A fiatalember világnézetét kezdetben Porcsalmi András befolyásolta, aki a Kolozsváron uralkodó merev, skolasztikus szemlélet mellett a modern, „enciklopédikus” nézőponttal is megismertette tanítványát.

Apáczai ebben a kollégiumban találkozott először a puritanizmussal, Porcsalmi hatására pedig komoly figyelmet fordított természettudományos ismereteinek gyarapítására, az őt körülvevő világ tanulmányozására, ráadásul ez a filozófia kiváló alapot biztosított a később megismert karteziánus eszme számára. A fiatalember szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a gyulafehérvári kollégiumban számos neves nyugati tudós keze alatt tanulhatott, akik a harmincéves háború borzalmai, illetve nyugat-európai üldöztetésük miatt menekültek a vallási toleranciájáról híres Erdélybe; Apáczai tanárai között volt például Johann Heinrich Bisterfeld, illetve Johann Heinrich Alsted professzor is.

Apáczai Csere János 1647-ben fejezte be tanulmányait Gyulafehérvárott. Marosvásárhelyen már oktatói állást kínáltak számára, a fiatalember azonban Gelei Katona István református püspök támogatásával Nyugat-Európába indult. Apáczai a 17. századi erdélyi diákok döntő többségéhez hasonlóan hollandiai egyetemeket látogatott: peregrinációját Franekerben kezdte meg 1648 nyarán, majd Leydenbe, Utrechtbe, végül a friss alapítású harderwijki egyetemre került. Érdekesség, hogy az alacsony sorból származó fiatalember volt a legelső, aki – az első ember bűnbeeséséről szóló teológiai dolgozatával – Harderwijkben doktori címet szerzett. A hollandiai éveknek köszönhetően Apáczai Csere János teljessé tehette ismereteit: a gazdasági és kulturális szempontból is fénykorába lépő királyság tudományos élete etalonként szolgált Európa számára, igaz, az Angliából érkező puritanizmus, illetve a karteziánus filozófia ellen ekkor még szigorúan felléptek, ezek az eszmék csak a diákság körében terjedhettek.

Az erdélyi fiatalember holland hatásra egy magyar nyelvű enciklopédia készítésébe fogott, mely azzal a céllal íródott, hogy összegyűjtse a hasznos ismereteket a nemzet számára. Az 1653-ban lezárt és 1655-ben, Utrechtben megjelentett Magyar Encyclopaediáról, de Apáczai egész írói és filozófusi munkásságáról elmondhatjuk, hogy nem hozott új tudományos felfedezést, hiszen a férfi fő célja a közvetítés volt. Ez a jellemzés tehát csak látszólag pejoratív, hiszen az erdélyi gondolkodó arra koncentrált, hogy rendszerezze az ismereteket, és előkészítse azok átadását egy olyan oktatási rendszerben, mint amilyet Hollandiában látott; ennek elméleti felépítése és népszerűsítése már Apáczai Csere János múlhatatlan érdeme volt.

Apáczai, aki az egyetemi évek alatt feleségül vette egy jómódú utrechti polgárcsalád leányát, 1653-ban tért vissza szülőföldjére. A világot látott tudós a gyulafehérvári kollégiumban kapott katedrát, ahol székfoglaló beszédében – mely a De studio sapientiae, azaz A bölcsesség tanulásáról címet viselte – az erdélyi és magyarországi oktatás elmaradottságának okait taglalta. Apáczai Csere János egy nagyívű programmal állt elő, mely az alapfokú iskolahálózat kiépítését, a nemzeti nyelven zajló oktatás megteremtését, illetve a karteziánus szemléleten alapuló tudományfilozófia elterjesztését tekintette a legfőbb feladatnak. Apáczai forradalmi nézeteket képviselt Erdélyben, hiszen a művelődésre nem kiváltságként, hanem alapvető szükségletként tekintett, sőt, a nemzeti nagylét elengedhetetlen feltételének tartotta azt. Legalább ilyen fontos volt az is, hogy a gyulafehérvári oktató a tanításban az individuumra, a nebuló képességeire koncentrált, illetőleg azt vallotta, hogy az iskolának nevelő munkát is kell végeznie.

Apáczai az évek során több művében – például az I. Rákóczi Ferenc számára írt Magyar logikátskában – is kifejtette álláspontját, nézeteivel azonban rövid időn belül befolyásos ellenségeket szerzett magának. A konfliktus abból eredt, hogy a tudós programjában komoly hangsúlyt kapott a világi oktatás megteremtésének a szándéka, ami nem csak az erdélyi református egyházban váltott ki tiltakozást, de a puritanizmus elterjedésétől tartó II. Rákóczi Györgyöt (ur. 1648-1660) is nyugtalansággal töltötte el. Apáczai Csere János 1655-ben vitába szállt I. Károly angol király (ur. 1625-1649) egykori udvari papjával, Isaac Basire-ral, és Descartes, illetve Petrus Ramus nézeteinek pártolása miatt elveszítette állását.

Pártfogóinak közbenjárása nyomán Apáczai ezután Kolozsváron kapott újra katedrát, ahol egészen haláláig teológiát, hébert, görögöt és természetbölcseletet tanított, miközben kidolgozta az általa nélkülözhetetlennek tekintett erdélyi egyetem tervét. A neves tudós 1659-ben tárta Barcsay Ákos fejedelem (ur. 1659-1660) elé nagyívű elképzeléseit, aki pártolta Apáczai ötletét, ám a történelmi pillanat nem volt alkalmas egy ilyen vállalkozáshoz: a Porta akaratával dacoló II. Rákóczi György és a megtorlás elkerülése érdekében megválasztott Barcsay között ádáz küzdelem dúlt, melyet a törökök később Erdély kifosztásával „döntöttek el.” Apáczai Csere János már nem érte meg a „tündérkert” pusztulását, ugyanis 1659 utolsó napján tüdőbajban elhunyt; személyében a magyar pedagógiatörténet talán legkiemelkedőbb alakja távozott a világból, akinek nagyszabású terveit és korszakalkotó ideáit generációk követték. Apáczai neve ma is fogalom, a következő nemzedékek nevelésének és oktatásának szimbóluma.