Bethlen Gábor és Brandenburgi Katalin esküvője

Szerző: Tarján M. Tamás

1626. március 2-án, Kassán tartották Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (ur. 1613-1629) és második felesége, a mindössze 22 esztendős Brandenburgi Katalin (ur. 1629-1630) esküvőjét.

A házasodó felek közti korkülönbséget kiválóan mutatja, hogy Katalin még kisgyermek volt, amikor Bethlen 1605-ben feleségül vette Károlyi Zsuzsannát, akivel 17 esztendeig élt együtt. Miután az asszony 1622-ben befejezte életét, Bethlen Gábor igyekezett új házasságot kötni, választását azonban elsősorban nem a jelöltek szépsége, hanem Erdély diplomáciai érdeke befolyásolta. A fejedelem éppen 1622-ben kötötte meg II. Ferdinánddal (ur. 1619-1637) a nikolsburgi békét, mely lényegében azon felismerését tükrözte, hogy a Habsburgok ellenében egymaga nem rendelkezik kellő erővel Magyarország újraegyesítéséhez, és a török iga lerázása nélkül ez a lépés amúgy is komoly veszélyeket rejtene magában.

Ennek tudatában Bethlen 1624-ben követeket küldött Bécsbe, hogy megkérje a Brandenburgi Katalinnál hét esztendővel fiatalabb – tehát ekkor 13 éves – Renáta Cecília főhercegnő kezét, a császári udvarban azonban kikosarazták őt, és nem támogatták azt az ötletet sem, hogy a fejedelem II. Ferdinánd kormányzójaként irányítsa Magyarországot. Miközben Bethlen Gábor megpróbált egyezségre jutni a Habsburgokkal, a harmincéves háborúban új fordulat következett be, nevezetesen IV. Keresztély dán király (ur. 1588-1648) – Brandenburgi Katalin nővérének férje – hadat üzent Ferdinándnak. A protestáns államok hamarosan Bethlent is rávették, hogy csatlakozzon a Habsburg-ellenes szövetséghez, a megegyezés részeként pedig feleségül vehette György Vilmos brandenburgi választófejedelem (ur. 1619-1640) húgát, Katalint. E házasság más megfontolásból is komoly jelentőséggel bírt, ugyanis a kiszemelt menyasszony két nővére korábban a svéd, illetve a dán királlyal kötött házasságot.

A 21 esztendős menyasszony 1626. március 1-jén találkozott először leendő férjével, a 45 éves fejedelemmel, akivel kezdetben valószínűleg igen nehezen kommunikált, mivel Bethlen sem franciául, sem németül nem beszélt, Katalin pedig nem értett magyarul. Másnap, március 2-án aztán megtartották a fejedelmi pár fényes kassai esküvőjét, majd a szépséges feleség és őszülő ura hazatértek Erdélybe. Az itteni rendek Brandenburgi Katalint komoly előítélettel fogadták, hiszen személyében a komoly, visszahúzódó Károlyi Zsuzsanna után egy olyan asszony érkezett az udvarhoz, aki korából adódóan igencsak szerette a pompát és a mulatságokat.

Katalint német származása miatt is bizalmatlanság övezte, de szépsége és fiatalsága sem jelentett neki előnyt, ugyanis a körülötte forgolódó udvaroncokról és országnagyokról – főleg a jóképű Csáky István grófról – hamar elhíresztelték, hogy szerelmi kapcsolatot folytatnak az asszonnyal. Mindezt tetézte, hogy Bethlen Gábor szemmel láthatóan beleszeretett gyönyörű feleségébe, hiszen fényűző ajándékokkal halmozta el, két hónappal az esküvő után, 1626 májusában pedig őt nevezte ki örökösének. Mondanunk sem kell, hogy az erdélyi rendek igencsak rosszallóan fogadták Bethlen döntését, hiszen a fiatalasszony szemmel láthatóan nem értett az uralkodáshoz, a kegyencek közül kiemelkedő Csáky gróf pedig idővel egyre nagyobb és nyilvánvalóbb befolyást gyakorolt felette.

Mindennek dacára Bethlen Gábor 1629 novemberében bekövetkező halála után Brandenburgi Katalin – egyetlen nőként Erdély történetében – elfoglalhatta a fejedelmi széket, igaz, férje végakaratának megfelelően sógora, Bethlen István (ur. 1630) kormányzóként „segítette” őt az ország irányításában. Itt azért indokolt az idézőjel, mert az erdélyi nemesek és udvaroncok döntő többségéhez hasonlóan Bethlen sem kedvelte sógornőjét, így 1629 novemberétől mindent megtett annak érdekében, hogy eltávolítsa őt a hatalomból. Ennek okát elsősorban mégsem Bethlen becsvágyában kell keresnünk, hanem abban, hogy Brandenburgi Katalin fejedelemsége alatt Csáky István – aki egyébiránt csak bolondította a fiatal özvegyet – riasztóan nagy befolyásra tett szert: a jóképű gróf 1630 során megszerezte a 7 királyi vármegye feletti uralmat, rávette Katalint a katolikus hitre való áttérésre, és igyekezett őt rábeszélni arra is, hogy közeledjen a Habsburgokhoz.

Bár kétségtelenül igaz, hogy a fejedelemasszony 10 hónapos országlása alatt semmi rosszat nem tett, befolyásolhatósága ijesztő jövőképet festett, a kockázatot pedig senki nem akarta vállalni: Bethlen István kormányzó tehát a rendek támogatásával az országgyűlésen kijátszotta a politikában járatlan asszonyt, megfosztotta őt politikai mozgásterétől és vagyonától, majd 1630 szeptemberében lemondatta Katalint. Bethlen ezzel egy időben I. Rákóczi Györgyöt (ur. 1630-1648) akarta a fejedelmi székbe juttatni, ám miután látta, hogy egyedül is képes megbuktatni sógornőjét, már magának szánta a főhatalmat, így 1630 őszén – ezúttal már a két jelölt között – újabb konfliktushelyzet alakult ki. Brandenburgi Katalin, aki szívből gyűlölte Bethlen Istvánt, a férfi korábbi aknamunkáját ekkor úgy „hálálta meg”, hogy a fejedelemválasztás során szavazatát Rákóczira adta, és később az ő számára küldött athnamét olvasta fel. A fiatal özvegy valószínűleg nem is tudta, milyen nagy jelentőséggel bírt az a döntés, melyet bosszúból hozott.

A megalázott, kisemmizett és Csáky István által rútul cserbenhagyott asszony ezután hamarosan elhagyta Erdélyt, és előbb a királyi Magyarországon, majd Bécsben élt. Itt ismerkedett meg Ferenc szász-lauenburgi herceggel, akivel 1639-től haláláig boldog házasságban élt.