Svéd győzelem a harminc éves háborúban

Szerző: Tarján M. Tamás

„A háború nem folyó, vagy tó, hanem óceán, melynek mélysége csupa gonoszságot rejt.” (II. Gusztáv Adolf svéd király)

1631. szeptember 17-én aratott győzelmet Breitenfeld mellett II. Gusztáv Adolf király svéd király (ur. 1611-1632) serege a Tilly gróf vezette német-római birodalmi hadak felett. A harmincéves háború svéd szakaszának első jelentős ütközetében a protestáns uralkodó lényegében megsemmisítette a katolikusok legütőképesebb hadseregét, egyúttal pedig megalapozta a skandináv királyság nagyhatalmi pozícióját.

1618-ban, a második prágai defenesztrációt követően általános európai háború robbant ki – a harmincéves háború –, melyet látszólag a katolikus-protestáns ellentét okán vívtak, a valódi tét azonban a Német-Római Birodalom széttagoltsága vagy – Habsburg uralom alatti – központosítása volt. A küzdelem első évtizedében a császári dinasztia előbb a csehek, majd a németek, később pedig az 1625-ben hadba lépő dánok felett is győzedelmeskedni tudott, II. Ferdinánd (ur. 1619-1637) azonban a sikerek folytán túlzottan elbízta magát, és 1629-ben visszavonta az 1555-ös augsburgi vallásbékét.

Ez a lépés – valamint a protestáns német fejedelmek segélykérése és a franciák diplomáciai mesterkedése – azonban azt eredményezte, hogy a balti hegemóniáról ábrándozó II. Gusztáv Adolf 1630-ban hadat üzent Bécsnek, a svédek pedig még abban az évben partra szálltak Pomerániában. Csekély lakossága ellenére Svédország a 17. századi Európa egyik legjelentősebb katonai hatalma volt, mely ráadásul a modernizáció terén is megelőzte kortársait; a svéd tüzérség és lovasság legendás fegyelme és tűzereje a kibontakozó küzdelemben később számos alkalommal döntötte el, vagy fordította meg egy-egy ütközet sorsát. Egyébiránt, Breitenfeld mellett is ez történt.

Bár Ferdinánd és a Katolikus Liga fővezére, Johannes Tzerklaes, Tilly grófja már 1630-ban hírt kapott II. Gusztáv Adolf partraszállásáról, a katolikus oldal annak nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, másfelől pedig a császári haderő ekkoriban Itáliában volt lekötve. Tilly csak az 1631-es esztendőben indult meg a svéd király ellen, aki addigra már számos protestáns fejedelmet tudhatott maga mellett, miután pedig Ferdinánd hadai felprédálták a lutheránus Magdeburgot, szövetségeseinek száma még tovább növekedett. Bár a hadjárat a svédek tervei szerint alakult, az első összecsapások vegyes eredménnyel zárultak, ugyanis Odera-Frankfurt mellett a skandinávok, Werbennél pedig Tilly seregei győzedelmeskedtek. A harmincéves háború két tehetséges hadvezére aztán 1631. szeptember 17-én, a szászországi Breitenfeld mellett ismét szembekerült egymással, az ott megvívott ütközet pedig hosszú időre a háború sorsát is meghatározta.

A breitenfeldi csata előtt Gusztáv Adolf mintegy 40 000, Tilly pedig 30 000 katonával rendelkezett, az erőviszonyok azonban mégis kiegyenlítettek voltak, mert a svédekkel korábban egyesült szász segédcsapatok java része újoncokból állt. A két hadvezér seregét ugyanakkor más-más előnyök és hátrányok jellemezték – a birodalmi seregben a gyalogság, a svédek oldalán a lovasság képviselt nagyobb harci értéket; a katolikusok nagyobb űrméretű, a protestánsok pedig pontosabb ágyúkat vetettek be –, így aztán a valódi kérdés az volt, hogy Tilly és Gusztáv Adolf milyen taktikával tudja majd kiküszöbölni a másik fölényét.

Az ütközet szeptember 17-én, a déli órákban kezdődött meg, amikor – kétórás tűzpárbajt követően – a katolikus hadvezér kiadta a parancsot a svéd balszárnyon harcoló szászok elleni lovasrohamra. Az ütközet első felében Tilly elképzelései valósultak meg, ugyanis, bár a skandinávok visszaverték Pappenheim grófot, Fürstenbergnek nem csak a szász lovasságot, de I. János György választófejedelem (ur. 1611-1656) gyalogságát is sikerült megfutamítania. Miután a svéd balszárny csonka maradt, Tilly úgy döntött, beviszi a döntő csapást, és általános rohamot vezényelt a megrendült protestáns állások ellen.

Az a tény, hogy a császári hadvezér támadása végül éppen saját maga számára bizonyult végzetesnek, két okkal magyarázható: egyrészt, Horn tábornok – a második vonal segítségével – mesteri módon szervezte újra a protestáns balszárnyat, másfelől pedig a katolikus erők túlságosan lassan vonultak fel. A svédek – Gusztáv Adolf kiképzési módszerei nyomán – a gyors tüzelés mesterei voltak, így Tilly serege már azelőtt kivérzett, hogy akár csak megpróbálhatta volna áttörni az ellenséges vonalakat. A csata esélyei ezzel egy pillanat alatt megfordultak, a szárnyakon megindított svéd lovasroham pedig – melyet maga a király vezetett – végleg összezavarta a katolikusokat.

Tilly ágyúi hamarosan Gusztáv Adolf katonáinak kezére kerültek, a két tűz közé szorult, megtizedelt császári hadsereg jelentős része pedig hamarosan egy bekerítő hadművelet áldozata lett. A breitenfeldi mezőről a csata végén csupán a fővezér és Pappenheim lovassága tudott elmenekülni; Tilly katonái közül hétezren maradtak a harcmezőn, és kilencezren kerültek fogságba, vagyis a Habsburgok legütőképesebb hadserege gyakorlatilag teljesen megsemmisült.

A vereség komoly következményekkel járt II. Ferdinándra nézve, hiszen a svédek előrenyomulásával szemben – megfelelő haderő híján – teljesen tehetetlen volt. Tilly a kudarc után egészen Bajorországig vonult vissza, hogy a katolikus fejedelemségben újabb ütőképes haderőt szervezhessen, közben azonban Gusztáv Adolf és szövetségesei elfoglalták a német területek jelentős részét. Bár a Katolikus Liga helyzete válságosra fordult, és a Habsburgok utóbb még számos súlyos vereséget szenvedtek, a szerencse később mégis az ő oldalukra állt. Az 1632 novemberében vívott lützeni csatában ugyanis Gusztáv Adolf halálos sebet kapott, így a svédek elvesztették legnagyobb stratégájukat, a kiskorú Krisztina királynő (ur. 1632-1654) trónra lépése után pedig a Vasák jóval kevesebb figyelmet fordítottak a németországi eseményekre. A breitenfeldi győzelem ugyanakkor mégis megalapozta Svédország közép-európai befolyását, és – 1721-ig – a nagyhatalmak közé emelte a skandináv királyságot.