2018. április 20.

1640. június 9. | I. Lipót magyar király születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1640. június 9-én született Bécsben I. Lipót magyar király (ur. 1657-1705) és német-római császár, III. Ferdinánd (ur. 1637-1657) második fia, aki majdnem fél évszázadig ült Magyarország trónján.

Lipótot, mint kisebbik fiút, apja eredetileg egyházi pályára szánta, de miután 1654-ben a kijelölt örökös, a megkoronázott IV. Ferdinánd váratlanul elhunyt, ő lett a trón várományosa. Papi nevelése folytán a későbbi uralkodó vakbuzgó katolikus volt, regnálása alatt szemernyi vallási toleranciát sem volt hajlandó mutatni a – főként Magyarországon terjedő – protestantizmus ellen, de egy ízben a zsidókat is kiűzte Bécs városából.

Lipót 17 esztendősen – császárként egy évvel később – szerezte meg a főhatalmat, és fiatalkorához hasonlóan egész uralkodása alatt nagy hatalmú miniszterei – például Auersperg, majd Lobkowitz herceg – és udvari emberei befolyása alatt maradt. Lipót élete során két jelentősebb problémával nézett szembe: egyfelől Franciaország nagyhatalmi törekvéseit próbálta megakadályozni, másfelől az önálló magyar államiság megszüntetésére törekedett. Mivel a nagy ellenfél, XIV. Lajos (ur. 1643-1715) gyakran használta fel a magyarországi elégedetlenkedőket Lipót ellen, a két probléma nagyon gyakran összefüggött egymással.

A király trónra lépése idején javában zajlott az a háború, melyet Erdély fejedelme, II. Rákóczi György (ur. 1648-1660) indított a lengyel trón megszerzéséért. A Habsburg Birodalom ebbe a küzdelembe igen szerencsétlenül avatkozott be, és részben Lipót is hibás volt abban, hogy 1660-ban Várad a török hűbéres Erdélytől közvetlenül a Hódoltsághoz került. Három évvel később aztán Köprülü Ahmed nagyvezír a királyi Magyarország ellen indított háborút, ami 1664. augusztus 1-jén Montecuccoli császári tábornok szentgotthárdi diadalával végződött. Lipót ekkor azonban nem indított ellentámadást – pedig számos arisztokrata, például gróf Zrínyi Miklós is ezt várta volna – hanem megkötötte az oszmánok számára előnyös vasvári békét, mely például az 1663-ban elesett Érsekújvárt is a Török Birodalom birtokában hagyta. Ez a lépés elégedetlenséget szült az ország főnemesei között, és hosszú távon a Wesselényi-féle összeesküvéshez vezetett, amivel megint csak XIV. Lajos járt jól, hiszen a Habsburgok ellen szervezkedő nemesek egészen II. Rákóczi Ferenc koráig tőle várták a sikert.

Lipót összességében véve ezt a helyzetet is hibásan kezelte, hiszen – tévesen – azt gondolta, hogy az 1620-as cseh példához hasonlóan, az összeesküvés felszámolásával, a fő szervezők – például Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc – kivégeztetésével, és az ország jogfosztásával rendet tehet majd. Az 1671 utáni abszolutista kísérlet, Ampringen Gáspár kormányzósága, az erőszakos katolizálás, a császári tábornokok – például Caraffa, Strasoldo – dúlása odáig vezetett, hogy a királyi Magyarország keleti területein felütötte fejét Thököly Imre gróf kuruc mozgalma, mely 1682-re kiszakított az országból egy negyedik darabot is. Az erőszakos kormányzás csődjét aztán az 1681-es soproni országgyűlés összehívása, és Esterházy Pál nádori kinevezése jelezte.

Lipót uralkodásának mélypontja, és egyúttal fordulópontja az 1683-as esztendő volt, amikor a Kara Musztafa nagyvezír által vezetett oszmán seregek ostrom alá vették Bécset. A király Passauba menekült, és onnan figyelte, ahogy a Lotaringiai Károly herceg és Sobieski János lengyel király (ur. 1674-1696) által vezetett keresztény seregek felmentik fővárosát, és ellentámadást indítanak a török ellen. Lipót ezt a pillanatot kedvezőnek ítélte Magyarország felszabadítására, így XI. Ince pápa támogatásával 1684-ben megalapította a Szent Ligát, mely az 1699-es karlócai béke megkötéséig – Bádeni Lajos, Savoyai Jenő és Lotaringiai Károly vezetésével – a Temesi Bánság kivételével az egész országot felszabadította.

Miután Buda 1686-ban ismét keresztény kézre került, a következő évi pozsonyi diétán a rendek – hálájuk jeleként – lemondtak az Aranybulla 31. cikkelyében tartalmazott ellenállási jogról, ezáltal Lipót számára ismét reális közelségbe került a magyar területek beolvasztásának lehetősége. Közben a Habsburg uralkodó XIV. Lajos ellenében is sikereket mutatott fel, hiszen a nyugat-európai koalícióval szövetségben vívott pfalzi örökösödési háború (1689-1697) végén sikerült megakadályoznia, hogy Franciaország tovább terjeszkedjen a Rajna mentén észak felé.

Miközben zajlottak a Magyarországot felszabadító hadműveletek, Lipót nagy erőt fordított arra, hogy a török kiűzése után egy centralizált birodalmat teremthessen meg: ismét fokozott erőszakkal látott neki a protestantizmus visszaszorításának, miközben a Neoacquistica Commissio, vagyis Újszerzeményi Bizottság révén arról is gondoskodott, hogy a felszabaduló ország új nagybirtokosai az ő hívei lehessenek. A Bizottság azért alakult, hogy a Hódoltság területén egykor földdel bíró családok kérelmeit – a meglévő adománylevelek alapján – elbírálja, ami természetesen rengeteg visszaéléssel és csalással zajlott.

A központosítást szolgálta az Erdélyre vonatkozó, 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum is, mely a keleti fejedelemség számára a magyarországitól eltérő – sok esetben kedvezőbb – politikai és vallási szabályozást vezetett be, illetve elrendelte, hogy az országrész külön tartományként tagolódjon be a Habsburg Birodalomba. Lipót célja ezzel az intézkedéssel – valamint a Határőrvidék megalapításával és a szerb Vajdaság ígéretével – az Örökös Tartományokhoz képest sokkal nagyobb területű Magyar Királyság szétdarabolása volt, a könnyebb központosítás érdekében.

Lipót régi-új kormányzási módszere bujdosó mozgalom, az 1697-es hegyaljai felkelés, majd a II. Rákóczi Ferenc által 1703-ban indított kuruc szabadságharc képében ismét meghozta negatív eredményét, amit ráadásul tetézett a kirobbanó spanyol örökösödési háború is. Miután az utolsó spanyolországi Habsburg, II. Károly (ur. 1665-1700) utód nélkül fejezte be életét, a királlyal egyaránt rokonságban álló Lipót és XIV. Lajos között azonnal kitört a rivalizálás a megüresedő trónért. Károly végrendelete Lajos unokáját, Fülöpöt – a későbbi V. Fülöp spanyol királyt – jelölte meg örökösként, akivel szemben a császár-király kisebbik fiát, Károly főherceget – a későbbi III. Károly magyar királyt – akarta hatalomra juttatni, ezért 1701-ben újabb francia-Habsburg háború robbant ki. I. Lipót a spanyol és kuruc küzdelem végkifejletét már nem érte meg – bár az európai háborúban aratott sorsdöntő Höchstädt melletti 1704-es győzelmet még igen – 1705. május 5-én, 47 évnyi uralkodás után ugyanis Bécsben elhunyt.