Sir Isaac Newton születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben imitt-amott egy, a szokottnál laposabb kavicsot vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el tekintetem előtt.”
(Sir Isaac Newton) 

1643. január 4-én született a Gergely-naptár szerint Sir Isaac Newton angol természettudós, a modern tudományosság egyik legjelentősebb előfutára, aki élete során a matematika, a csillagászat és a fizika terén is megalapozta mai ismereteinket. Newton többek között a differenciál- és integrálszámítás felfedezésével, távcsövének megalkotásával és a mozgásra vonatkozó törvényeivel egy új korba repítette az emberiséget, ahol az Univerzum megismerhetővé és leírhatóvá vált. 

Newton Woolsthorpe városában látta meg a napvilágot, három hónappal azután, hogy édesapja elhunyt. A fiatalember 12 évesen, a szülőfalujához közel fekvő Granthamben kezdte meg tanulmányait, ahol kevés figyelmet fordítottak a matematikára és a reáliákra, így rendkívüli tehetsége nagyon hosszú ideig nem mutatkozhatott meg. Ez jelentős szerepet játszott abban, hogy Newton teljesítménye idővel meglehetősen leromlott, így aztán édesanyja 17 esztendős korában hazahívta fiát, és a családi birtok élére akarta állítani. Miután a fiatalember a gazdálkodásban sem lelte több örömét, és egykori tanára, Henry Stokes kitartóan ostromolta édesanyját, 1661-ben Newton beiratkozhatott a Cambridge-i Trinity College-be. 

Newton szerényebb anyagi helyzetben volt, mint iskolatársai, ezért egyetemi tanulmányait instruktora inasaként kezdhette meg, ám a szolgálat terhe mellett is messze túlszárnyalta évfolyamtársait. A fiatalember bámulatos sebességgel sajátította el a Trinity College Arisztotelész munkásságán alapuló tananyagát, és hamar önálló kutatásokba kezdett, melyekben Descartes, Galilei, Kopernikusz és Kepler művei kalauzolták őt. Newton mindössze 22 esztendős volt, amikor felfedezte a binomiális tételt, és megkezdte a differenciál- és integrálszámítás módszereinek kidolgozását, amit kortársával, a német Leibnizcel nagyjából egy időben fejezett be. A két szellemóriás a későbbiekben évtizedeken keresztül vitázott a felfedezés elsőségéről, illetve kettejük eltérő matematikai szemléletéről, mely konfliktus egészen a plágium vádjáig fajult. 

Newton időközben megszerezte diplomáját, 1665-ben azonban Cambridge-ben pestisjárvány tört ki, így a fiatalember ismét hazatért Woolsthorpe-ba, ahol két éves „remetesége” alatt szinte összes jelentős tudományos felfedezését előkészítette. Az optikával és a mozgás törvényszerűségeivel egyszerre foglalkozó tudóst 1667-ben aztán kinevezték a Trinity College oktatójának, miután pedig 1669-ben dolgozatot írt a végtelen sorokról, Isaac Barrow átadta neki professzori állását Európa egyik legpatinásabb egyetemén. 

Newton 1670–72 között főként optikával foglalkozott. A Royal Society előtt 1671-ben bemutatott egy olyan teleszkópot, mely – csiszolt tükreinek köszönhetően – sokkal élesebb képet adott a Galilei-féle lencsés távcsőnél. A tudós sikerén felbuzdulva hamarosan megjelentette A színről című tanulmányát, melynek téziseit az 1704-es Optikában tökéletesítette. 

Newton legjelentősebb felfedezései mégis a fizika területén születtek, melyek kiindulópontja állítólag ahhoz köthető, hogy Woolsthorpe-i birtokán meglátta, amint egy alma a fáról a földre esik (egyesek szerint a gyümölcs a fejére pottyant). A tudós a későbbi életrajzírók által igencsak kiszínezett eset következtében kezdett foglalkozni Kepler és Galilei mozgásra vonatkozó elméleteivel, melyekből kiindulva négy törvényével alapjaiban változtatta meg a Földünkről és a világegyetemről alkotott képünket. 

A gravitáció – vagyis az általános tömegvonzás – megismerésének, illetve a tömeggel, az erővel és a mozgással kapcsolatos törvényeknek köszönhetően a Newton fejére pottyant almától kezdve a bolygók mozgásáig egyszeriben minden megfigyelhetővé és kiszámíthatóvá vált. A tudós 1687-ben, A természetfilozófia matematikai alapelvei című munkájában közölte négy törvényét, melyek – Newton korábbi matematikai felfedezéseit felhasználva – alátámasztották, és kiegészítették Kepler bolygómozgási törvényét, illetőleg döntő megerősítést adtak a heliocentrikus világkép számára. 

Bár életrajzírói többször leírták, hogy Newton „unalmas” pályáját nem lehet összehasonlítani például Galilei vagy Descartes mozgalmas életútjával, az angol zseni sokoldalúságát tekintve semmiben sem maradt el a fent említett a tudósoktól. Az egyébiránt visszahúzódó professzor 1688-ban – a Trinity College képviseletében – mandátumot szerzett az angol parlamentben, majd 1699-ben a londoni pénzverde ellenőre, később pedig igazgatója lett, miközben jelentős szerepet vállalt a Royal Societyben is. Newton előbbi tisztségében komoly érdemeket szerzett a pénzhamisítás visszaszorításában, ugyanis a forgalomba kerülő pénzérméken – elsőként –  peremdíszeket alkalmazott. Anna királynő (ur. 1702-1714) 1705-ben lovaggá ütötte az akkor már Európa-szerte elismert tudóst, aki természettudományos megfigyelései mellett számos más területen is kamatoztatta jó problémamegoldó képességét és hatalmas tudását. 

A tudományos világképünk alapjait lerakó tudós 1727. március 20-án fejezte be felfedezésekben gazdag életét, melyek nyomán a kor embere előtt feltáruló tengernyi tudás egységes keretbe került. Az Európában és Angliában egyaránt általános megbecsülésnek örvendő professzor jelentőségét talán mindennél jobban megmutatja, hogy I. György (ur. 1714-1727) a Westminster-apátságban helyeztette őt végső nyugalomra; Newton volt ugyanis az első brit tudós, akit a brit királyi család ebben a kegyben részesített.