rubicon
back-button Vissza
1660. augusztus 27.

Várad török kézre kerül

Szerző: Tarján M. Tamás

1660. augusztus 27-én foglalta el Szejdi Ahmed és Ali pasák egyesült serege a Partium legfontosabb erősségét, Váradot. A korábban erdélyi kézen lévő erődítmény 44 napos ostrom után adta meg magát a törököknek, elestével a fejedelemséghez egykoron hozzákapcsolt Részek közvetlen török uralom alá kerültek.

II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (ur. 1648-1660) 1657 januárjában bekapcsolódott a két évvel korábban kirobbant északi háborúba, hogy – a svédek szövetségeseként – megszerezze magának az anarchiába hullott Lengyelország trónját. A másik oldalon harcoló Habsburgok hamarosan elérték, hogy a Porta visszahívja a fejedelmet, Rákóczi azonban a biztos győzelem tudatában nem engedelmeskedett a szultánnak. Ennek súlyos következményei lettek, ugyanis 1657 nyarán az erdélyi uralkodó magára maradt, és kénytelen volt – vesztesként – hazatérni, a kilátásba helyezett török-tatár büntetőhadjárat pedig megsemmisüléssel fenyegette a Portának hűbéres fejedelemséget. A IV. Mehmed (ur. 1648-1687) bosszújától rettegő erdélyi rendek – a támadás elkerülése érdekében – hamarosan Rhédey Ferencet (ur. 1657-1658) választották meg fejedelmüknek, ő azonban hamarosan lemondott, és ismét Rákóczi került hatalomra.

A fejleményeket látva az oszmánok megindították az első büntetőhadjáratot, mely során Szejdi Ahmed pasa elfoglalta Lippa és Jenő várát; a megfélemlített rendek így újabb fejedelmet választottak, Barcsay Ákos (ur. 1658-1660) személyében, aki busás váltságdíj fejében elérte, hogy a Porta békét kössön Erdéllyel. A további katasztrofális események fő felelőse már Rákóczi György volt, aki előbb Váradon izgatott Barcsay ellen, majd az év végén ostrom alá vette Szebent, az új fejedelem akkori tartózkodási helyét. A küzdelemnek végül Szejdi Ahmed vetett véget, aki 1660 májusában döntő vereséget mért Rákóczira – az uralkodó június 7-én bele is halt sérüléseibe –, ám a pasa a második hadjárat idején már nem hajlott olyan könnyen a békére. A török-tatár hadak ebben az esztendőben kegyetlenül felprédálták Erdélyt, miközben Ahmed pasa és Ali temesvári pasa Várad elfoglalására indultak.

A Körös-parti város a magyar végvárrendszer keleti oldalának egyik legfontosabb láncszeme volt, mely az erdélyi kézben lévő, Debrecentől a Királyhágóig terjedő Partiumot lényegében egyedül felügyelte. Az olasz bástyákkal, hatalmas árokkal és számos ágyúval ellátott vár komoly erődítmény volt, mely azonban az utóbbi idők torzsalkodásai miatt szinte védtelenül maradt. Miután Várad kapitánya, Gyulay Ferenc – katonái nagy részével – a meghalt Rákóczi György temetésére vonult, a falak mögött mindössze 850 védő maradt, akiket Balogh Máté alkapitány, Rácz János, Ibrányi Mihály és az eseményeket megörökítő Szalárdy János történetíró irányítottak.

Bár a hármashatár közelében ott állomásozott Souches császári tábornok hadserege, I. Lipót (ur. 1657-1705) hadvezére még minimális segítséget sem volt hajlandó nyújtani a támogatásért könyörgő városnak. Időközben Ali és Ahmed pasák végigpusztították a hajdúvárosokat, megsarcolták Debrecent, július 14-én pedig körbezárták a váradi erősséget. Bár a törökök – egy Barcsayval íratott levélben – megadásra szólították fel a vár védőit, azok úgy is ellenálltak, hogy soraikban alig akadt tapasztalt katona.

A mintegy 50 000 fős török sereg így megkezdte Várad ostromát: lecsapolták az erősség körüli ostromárkot, tüzérségi erő és aknák révén pedig egy hónap alatt romba döntötték a falak nagy részét. A védősereg színvonalát mutatja, hogy a várbeliek képtelenek voltak az ágyúk használatára és az aknák hatástalanítására, egyedül a közelharcban tűntek ki elszántságukkal. 44 nap után aztán a romos falak között az ellenállás értelmetlenné vált, ezért az Ali pasával kötött alkut követően Baloghék úgy döntöttek, feladják Váradot. Az egyezmény értelmében a város polgárai megmenekültek a fosztogatóktól, a csekély várőrség pedig szabadon elvonulhatott Debrecen irányában.

Várad 1660. augusztus 27-i eleste után a Habsburgokat Európából és Magyarországról egyaránt számos kritika érte, amiért tétlenül nézték egy ilyen jelentős erődítmény elestét. A város 1660 után közvetlen török közigazgatás alá került, és létrejött a váradi vilajet, mely az egész Partiumot kivonta Erdély fennhatósága alól. Az itt székelő pasa hamarosan újabb területeket vont kettős adóztatás alá, miközben Apafi Mihály (ur. 1661-1690) fejedelemsége tehetetlenül, elszigetelten tengette napjait; Várad eleste után a korábban félig független Erdély mozgási szabadsága elveszett, így később erőtlennek bizonyult ahhoz, hogy valóra váltsa Bocskai István országegyesítő álmát.