rubicon
back-button Vissza
1667. május 13.

Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1667. május 13-án hunyt el Rhédey Ferenc gróf, erdélyi hadvezér és politikus, aki két hónapig Erdély fejedelmi székét is birtokolta.

Az őseit az Aba családig visszavezető Rhédey 1610 körül született Váradon, Rhédey Ferenc váradi főkapitány és Károlyi Kata gyermekeként. A jámbor protestáns és könyvkedvelő nemesúr politikai jelentősége az 1657. évi lengyelországi hadjárat után nőtt meg, amikor II. Rákóczi György (ur. 1648-1660), az északi ország trónjának megszerzése érdekében – a svédek oldalán  – belépett az 1655 óta dúló háborúba. Bár a Porta határozottan megtiltotta számára a háborút, Rákóczi 1657 januárjában mégis átlépte seregével a lengyel határt, melynek Rhédey Ferenc volt az egyik alvezére. A román fejedelemségek és Bogdan Hmelnyickij kozák hetman által is támogatott Rákóczi a hadjárat elején mélyen benyomult Lengyelországba, elfoglalta Varsót is, ám fordult a hadiszerencse, a fejedelmet szövetségesei végül cserben hagyták.

A románok – Rákóczival szemben – engedtek a Porta fenyegetésének, a kozákok hetmanjuk zavaros politizálása miatt váltak megosztottá, a svédek pedig egy dán támadás miatt vonultak vissza. A lengyel hadszíntéren csatát sem vesztő fejedelem 1657 júliusára nehéz helyzetbe került, ezért a békekötés után hazatért, lengyelországi seregét Kemény Jánosra bízva, aki az erdélyi hadsereggel együtt hamarosan tatár fogságba esett. A IV. Mehmeddel (ur. 1648-1687) szemben engedetlen Rákóczi megbüntetése a kudarccal reális veszélynek tűnt, ezért, hogy Erdély elkerülje a csapást, 1657 novemberében a gyulafehérvári országgyűlés lemondatta a kalandor politikát űző fejedelmet és Rhédey Ferencet (ur. 1657-1658) választotta meg helyette.

Rhédey egyáltalán nem vágyott a számos veszélyt magában hordozó fejedelmi címre, de elfogadta a felkérést, ám helyette gyakorlatilag a Bethlen János, Haller Gábor és Barcsay Ákos alkotta tanács kormányzott. Az új fejedelem beiktatása után megindultak az alkudozások a Porta és Gyulafehérvár között, a tárgyalások során a törökök a nyugati határ védelme szempontjából rendkívül fontos Jenő várát követelték a békéért cserében. Rhédey az egyezkedés kimenetelét nem várta meg, mivel maga is Rákóczi György híve volt, 1658 januárjában lemondott, s Biharba, majd Máramarosba vonult vissza. Az év során folytatódott az Erdély erejét végül felemésztő belháború II. Rákóczi György, a „régi” fejedelem és a Porta új jelöltje, Barcsay Ákos között, mely 1660 májusában Szászfenesnél Rákóczi halálát eredményezte.

Barcsaynak 1660 során azonban új riválisa akadt Rákóczi egykori hadvezére, a Krímből hazatérő Kemény János személyében, akit viszont később Apafi Mihályt támogatva semmisítettek meg a törökök, 1662 januárjában, Nagyszőllős mellett. Barcsay azon törekvése, hogy elkerülje Ali temesvári és Szejdi Ahmed budai pasa fegyveres beavatkozását, már 1658-ban kudarcot vallott, a török és tatár seregek, az egyes trónkövetelőket támogatva több, mint három évig dúlták a fejedelemséget, elpusztítva a 17. századi aranykor minden gazdagságát. Rhédey Ferenc volt az egyetlen erdélyi fejedelem, aki túlélte ezt a zűrzavaros időszakot, aminek oka az volt, hogy sohasem áhítozott a hatalomra és jelentéktelen támogatóként a fejedelemség perifériáján élt.

Miután 1662-ben Apafi Mihály (ur. 1662-1690) uralma megszilárdult, Rhédey fejedelmi tanácsosként Gyulafehérvárra került, mely tisztséget 1667-ben bekövetkező haláláig viselte, elsősorban a református egyházak és iskolák támogatása fűződött a nevéhez. I. Lipót magyar király (ur. 1657-1705) még 1659-ben grófi címmel jutalmazta Rhédey Ferencet, melyet egyetlen fia, László örökölt tőle. Érdekesség, hogy Rhédey egyik késői leszármazottja, a 19. század első felében élő Klaudia grófnő révén a mindössze két hónapig regnáló erdélyi fejedelem az angol királyi család egyik távoli ősének tekinthető.