rubicon
back-button Vissza
1704. augusztus 13.

A höchstädti csata

Szerző: Tarján M. Tamás

1704. augusztus 13-án vívták az angol–osztrák erők és a francia-bajor egyesült seregek a höchstädti ütközetet, ahol John Churchill, Marlborough hercege vezetésével, az előbbi szövetség csapatai arattak győzelmet. A höchstädti csata a spanyol örökösödési háború (1701-1714) legfontosabb összecsapása volt, mely nem csak az európai küzdelem, de a Rákóczi-szabadságharc kimenetelét is meghatározta.

Az 1700-as esztendőben elhunyt II. Károly (ur. 1665-1700), a Habsburgok spanyol ágának utolsó királyt, a szövevényes rokoni kapcsolatoknak köszönhetően pedig XIV. Lajos francia király (ur. 1643-1715) és I. Lipót német-római császár (ur. 1657-1705) – és magyar király – egyaránt igényt támasztott az ibériai ország trónjára. Károly eredetileg Fülöpöt, Lajos unokáját jelölte utódjának, Lipót azonban nem fogadta el az elhunyt végrendeletét; idővel a fegyverek vették át a szót, és a kontinentális Európa nagyhatalmai két szövetségi rendszerbe tömörültek. Franciaország elsősorban a császári hatalom növekedésére féltékeny bajor választófejedelemre támaszkodhatott, míg a Habsburgok a Bourbon hódítás ellen küzdő Hollandia és az európai egyensúlyt féltő Nagy-Britannia támogatására számíthattak. A háború első évei kedvezőtlenül alakultak Lipót számára, ugyanis XIV. Lajos, miközben komoly erőkkel támadt Németalföldre, Észak-Itáliában és a német területeken is kelet felé nyomult. Időközben Magyarországon – 1703-ban – Rákóczi Ferenc is kibontotta a kuruc szabadságharc zászlóit, így Bécset szinte minden oldalról ellenség vette körül.

John Churchill, Marlborough hercege – aki egyébként a második világháborús miniszterelnök, Winston Churchill őse volt – 1704 nyarán ugyan észlelte a Bécset fenyegető veszélyt, ám nem tudta megnyerni magának a holland szövetségeseket, mivel azok jobban féltették saját országukat, mint a távoli császárvárost. Marlborough herceg végül úgy indult meg kelet felé, hogy arról nem hogy ellenségei, de sokáig szövetségesei sem tudtak: a tehetséges hadvezér öt hét alatt több mint 400 kilométert tett meg, így 1704 augusztusára már a Duna völgyében termett, holott korábban a Rajna mellett fekvő Breisach váránál hadakozott. A siker titka Marlborough herceg szervezői képessége volt; a vezér a hosszú út során az ellátmány megszerzéséről is személyesen gondoskodott, így a hadsereg fosztogatások nélkül, fegyelmezetten vonult, egészen a Duna partján fekvő városig. Bár a herceg nem tudta megakadályozni, hogy a kelet felé vonuló Tallard marsall és Miksa Emánuel bajor választófejedelem seregei egyesüljenek, a britek – Savoyai Jenő császári hadvezér érkezésének köszönhetően – a höchstädti csata előestéjén mégis kedvező pozícióba kerültek.

Az ütközetet ugyan a Duna-parti város után nevezték el, azt a valóságban kicsit északabbra, Lützingen és Blindheim falvak között vívták meg. A francia-bajor erők enyhe túlerővel érkeztek meg a csata színhelyére – 56 000 emberrel és 90 ágyúval rendelkeztek, míg az angol–osztrák csapatok létszáma 50 000 volt és csupán 60 ágyú – kedvezőtlen felállásuk miatt azonban később mégis ők kerültek hátrányba. Tallard gróf és a választófejedelem ugyanis seregeiket háttal a Dunának sorakoztatták fel, amivel kockáztatták a későbbi visszavonulás esélyét; a csata elején úgy tűnt, ilyen vésztervre nem is lesz szükség, de a brit erők tűzfegyelme miatt előbb a Tallard-féle baloldal, majd – Savoyai Jenő támadását követően – Miksa Emánuel jobbszárnya is hátrálni kezdett. Miután az angol–osztrák erők meg tudták vetni lábukat a két sereget elválasztó Nebel-patak túloldalán, a franciák sorai bomlásnak indultak, és keleti irányban megkezdték a visszavonulást.

Bár úgy tűnt, a csata kiegyenlített veszteségekkel zárul majd, Tallard rossz pozícióválasztása hamarosan nagyon sok francia és bajor katona életébe került; Savoyai Jenő ugyanis időközben áttörte a bajor jobbszárnyat, így maguk a hátráló katonák zárták el az egyetlen menekülési útvonalat. A Bourbon-párti seregben pillanatok alatt kitört a pánik, az elszántan rohamozó ellenség elől sokan a Duna vizében kerestek menedéket, vagy a halálra taposás helyett inkább a fogságot választották. Bár az ütközet során a későbbi győztesek veszteségei is elérték az 5000 főt, a szerencsétlen manőver után a francia-bajor hadak összesen 30 000 embert vesztettek, halottakban és foglyokban; angol kézre került a sereg két francia hadvezére, Tallard marsall és Ferdinand de Marsin is.

A höchstädti fiaskóval kudarcba fulladt XIV. Lajos azon haditerve, hogy Itáliából és német területről előretörő seregei segítségével békére kényszerítse Ausztriát. A hadiszerencse megfordult, a Habsburg-párti szövetségesek hadai átlépték a francia határt, és a Bourbon uralkodó hamarosan saját országának védelmére kényszerült. A höchstädti csata nagyban meghatározta a Rákóczi-szabadságharc kimenetelét is, mivel a Bécset fenyegető veszély elhárítása után Lipót – a kurucok visszaszorítására – mind nagyobb erőt tudott átcsoportosítani Magyarországra. Bár 1704 után úgy tűnt, Höchstädt mellett a spanyol trón sorsa is eldőlt, a történelem szeszélyei végül mégis oda vezettek, hogy a háború után a Bourbon jelölt, V. Fülöp (ur. 1700-1746) tehette fejére az ibériai ország koronáját.