2017. december 15.

1705. szeptember 12. | A szécsényi országgyűlés megnyitása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Én magam csak úgy jelenek meg a gyűlésen, mint az ország mágnásainak egyike, vagy még inkább, mint a rendek javáért buzgólkodó polgár […] és követem, amit a rendek közös megegyezéssel elhatároznak.”
(II. Rákóczi Ferenc)

1705. szeptember 12-én nyitotta meg II. Rákóczi Ferenc a szécsényi országgyűlést, mely a rendi hagyományok nyomán kísérletet tett a Habsburgok ellen küzdő kurucok államának megformálására. A szécsényi országgyűlés aztán egy hónap alatt létrehozta a szabadságharc Magyarországának legfontosabb politikai és gazdasági szerveit, miközben a társadalmi problémákra – kiváltságok kérdése, vallási ellentétek, múltbeli sérelmek – is próbált megoldást találni.

Miután a – spanyol örökösödési háborúban aratott – höchstädti angol–osztrák győzelem katonai, az I. Lipót (ur. 1657-1705) halála után trónra kerülő I. József (ur. 1705-1711) egyezkedési szándéka pedig politikai téren veszélyeztették a szabadságharc sikerét, Rákóczi úgy látta, célszerű összehívnia egy országgyűlést, hogy az egész országra kiterjedő felkelés égető problémáira végre választ találhassanak. A kurucok vezére ebből a célból hirdette meg az 1705. szeptember 1-jére tervezett diétát, mely kétszeresen is szimbolikus jelentőséggel bírt. Egyfelől, a Rákos mezei gyűlésre „ősi szokás szerint” – amire valójában kevés példa volt – Magyarország valamennyi nemese meghívást kapott, másfelől pedig az országgyűlés egy neves jubileumra esett; 1705-ben volt ugyanis 200 esztendeje, hogy a magyar köznemesség ugyanitt megfogadta, hogy soha többet nem választ külföldi királyt.

Ez a mögöttes tartalom természetesen szerves része volt a Habsburgok ellen folytatott küzdelemnek, ugyanakkor maga Rákóczi sem tudta azt, hogy a hozzá csatlakozó – különböző társadalmi, földrajzi helyzetű és vallású – hívek hogyan képzelik el a jövőt, és a szakításban meddig akarnak elmenni. Ennek megvitatása pedig legalább annyira fontos volt, mint az, hogy két év után végre létrehozzák a kuruc állam legfőbb politikai intézményeit. Hasonlóképp Rákóczi szerepét és jogkörét is tisztázni kellett, főként annak érdekében, hogy mint legitim politikai vezető, később részt vehessen az általános európai béketárgyaláson. A célok és a feladatok tehát adva voltak, az 1705-ös országgyűlés pedig úgy is kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult, hogy – a kedvezőtlen hadi helyzet miatt – a rendek végül nem Pest mellett, hanem a nógrádi Szécsény közelében, a Borjúpást nevet viselő mezőn találkoztak.

A szeptember 12-én megnyíló diétán a köznemesek tömege mellett 6 püspök és 36 főrendi tag is megjelent, akik meglepetéssel konstatálták, hogy Rákóczi csupán külső szemlélője akar maradni a politikai küzdelemnek, és mindent rábíz a rendek akaratára. Az elhatározás helyessége vitatható volt, hiszen a fejedelem ezzel egyfelől elhárította a zsarnokvádat a feje fölül, másfelől viszont a tanácskozások levezetésére kiválasztott Udvari Tanács és a főnemesek küzdelme a későbbiekben sok időt vett el az érdemi vitától. Az ellentét már az ülésrend kapcsán kialakult, de később a trón betöltésének kérdése is hasonló indulatokat korbácsolt. Ebben a küzdelemben Bercsényi Miklós, a fejedelem egyik legbefolyásosabb híve kerekedett felül, így például az ő szándékát tükrözte a megvalósuló egykamarás gyűlés, de az interregnum ügyében kimondott halasztás is.

A királykérdés nem csak azért volt kényes téma, mert a kuruc tábort megosztotta Rákóczi koronázásának terve – mellesleg maga a fejedelem is egy erős dinasztiát akart meghívni a trónra –, hanem azért is, mert a Habsburgok detronizációját még a kurucok legnagyobb szövetségese, XIV. Lajos francia király (ur. 1643-1715) sem támogatta. Az államforma kérdésében tehát sok szempontból „fából vaskarikát” csináltak, hiszen a lengyel mintára megalapított rendi konföderáció elvileg nem zárta ki a Habsburgokkal való megegyezés lehetőségét, a gyakorlatban azonban Rákóczi elzárkózott az érdemi tárgyalásoktól.

A konföderáció ugyanakkor részben hasznosnak bizonyult, mert lehetőséget teremtett a kuruc intézményrendszer kialakítására, egyúttal pedig Rákóczinak is legitimációt adott: a szabadságharc vezetőjét szeptember 17-én vezérlő fejedelemmé választották, egyúttal pedig kezébe adták az államfői jogokat és a kuruc fennhatóság alatt álló összes kincstári birtokot. Rákóczi hatalmának korlátozására nemsokára létrehozták a 24 tagból álló – tanácsadó szereppel bíró – Szenátust, báró Klobusiczky Ferenc irányítása alatt pedig – október elejére – a Besztercebányán székelő Gazdasági Tanács is megszületett.

Az állami szervek megalapítása mellett a legégetőbb probléma a hadi kérdés rendezése volt: a Ráday Pál által szerkesztett Hadi edictum szeptember 28-i megszavazása után törvényben rögzítették, hogy a korábban önkéntesen fegyvert ragadó katonákat kötelező erővel szolgálatban kell tartani a háború végéig. Ez természetesen jogos felháborodást váltott ki a kurucok körében, miközben a fejedelemnek azzal is számolnia kellett, hogy a szabadságharc kezdetén tett ígéretek – például a jobbágyfelszabadítás – mekkora feszültséget generálnak a nemesek körében. A szécsényi országgyűlés hadi szempontból tehát legfeljebb a finanszírozást oldotta meg úgy-ahogy, a Hadi edictum és Bercsényi főgenerálisi kinevezése már inkább látszatintézkedés volt, mint valódi előrelépés.

Másfelől ugyanakkor nem lehet elvitatni a diéta azon érdemét, hogy hosszú viaskodás után az ország nagy részén végre megszüntette a katolikus-protestáns templomvitákat. Rákóczi kezdeményezésére az országgyűlés vármegyéről vármegyére, faluról falura haladva megvizsgálta, hogy az elmúlt évtizedekben hol melyik felekezet templomát orozták el, és igazságot tett a vitás kérdésekben. Törvény született a Caraffa-féle eperjesi vésztörvényszék károsultjainak kárpótlására, ugyanígy a jószágvesztéssel járó ítéleteket is megsemmisítették, amivel a kurucok a felvidéki nemesek körében is szimpátiát szereztek.

Összegezve tehát azt kell mondanunk, hogy az október 2-án, Rákóczi által ratifikált törvények vegyes képet mutattak, hiszen a kuruc állam megszervezése és a társadalmi problémák lecsendesítése terén a fejedelem által összehívott országgyűlés igenis komoly eredményeket tudott felmutatni. A mérleg másik serpenyőjében azonban ott vannak azok a hatalmas hiányosságok, melyek főleg a hadszervezettel álltak kapcsolatban, ezek pedig végül elkerülhetetlen következményekkel jártak.

Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a diétán Rákóczi megfontolt államférfiként viselkedett, hiszen saját terveit és követeléseit kordában tudta tartani a konszenzus érdekében; valójában emiatt mondhatjuk azt, hogy a szécsényi országgyűlés politikai szempontból a szabadságharc tetőpontjának bizonyult. Két évvel később, a feszültebb légkörben, válságosabb időszakban zajló ónodi országgyűlést már nem ez a higgadt politizálás jellemezte.