A poltavai csata

Szerző: Tarján M. Tamás

1709. június 27-én vette kezdetét a XII. Károly svéd király (ur. 1697-1718) és Nagy Péter cár (ur. 1682-1725) seregei által vívott poltavai csata, mely másnap az orosz uralkodó döntő győzelmével végződött. Az ütközet döntő módon befolyásolta a nagy északi háború végső kimenetelét, egyúttal Svédország nagyhatalmi pályafutásának végét eredményezte.

Az északi háború még az 1700-as esztendőben tört ki, miután az ifjú orosz cár, Péter, II. (Erős) Ágost lengyel király – és szász választófejedelem – (ur. 1694-1733), valamint IV. Frigyes (ur. 1699-Június), Dánia királya szövetséget kötött Svédország elszigetelésére. Péter már az 1700-as esztendőben támadást indított XII. Károly birodalma ellen, Narvánál azonban katasztrofális vereséget szenvedett – ez az ütközet eredményezte azután a svéd nagyhatalom utolsó felemelkedését. Károly győzelmét követően egy gyors hadjáratban megszállta Koppenhágát,  békére kényszerítette Frigyest, majd Erős Ágost két királysága ellen fordult: 1702–04 között elfoglalta a legfontosabb városokat – például Drezdát, Krakkót, Varsót – és Leszczynski Szaniszló (ur. 1704-1709) személyében saját jelöltjét ültette a lengyel trónra.

XII. Károly Svédországa tehát az 1706-os esztendőre már valamennyi ellenfelén felülkerekedett, ekkor azonban ismét szembe kellett néznie Nagy Péterrel. Oroszország a narvai csata óta eltelt éveket az erőgyűjtésre használta fel, miközben a cár nyugatias reformjai a hadseregfejlesztésre is jótékony hatással voltak. Ingermanland elfoglalása, Szentpétervár 1703-as megalapítása, és az 1706-os, második narvai csatában aratott győzelem az orosz veszély újjáéledését jelezte, ezért Károly 1707-ben úgy döntött, Moszkva elleni hadjáratával döntő csapást mér Péter cárra.

A svéd erők – mintegy 44 000 katona – 1707. december végén keltek át a befagyott Visztulán, és az uralkodó személyes vezetésével nyomultak előre Grodnó, Minszk irányában, 1708 júniusában pedig elfoglalták Szmolenszket. Ahogy a hónapok teltek, Károly seregének ellátmánya mindinkább szegényesebb lett, ezért a király utánpótlás gyűjtésével bízta meg Lewenhaupt tábornokot, ő maga pedig Ukrajna területére vonult, ahol a cár ellen lázadó Iván Mazeppa kozák hetman támogatásában reménykedett. Közben az utánpótlást és hadianyagot szállító sereg is elindult dél felé, Lewenhaupt azonban 1708. szeptember 30-án Lesznaja mellett súlyos vereséget szenvedett az oroszoktól. Bár embereit kimentette a cári csapatok gyűrűjéből, a tábornok az összes élelmiszert, puskaport, és ágyúit is odahagyta, ezzel nehéz helyzetbe hozta az uralkodót.

Károly az év hátralévő részében Ukrajna területén maradt, 1709 tavaszán pedig Poltava ostromába kezdett, ahol június 17-én súlyos sérülést szenvedett. A svédek kimerülten, megfelelő mennyiségű élelmiszer és lőpor nélkül, sebesült hadvezérrel várták Nagy Pétert, aki hadjárata során elpusztította Szicset, megbuktatta Mazeppát, és visszatérítette hűségére a kozákokat is. A cár megelőző hadműveleteinek eredményeként 1709. június 27-én, Poltava mellett 45 000 orosz – és mellettük számos kozák és kalmük – katona állt szemben 17 000 svéd harcossal.

A csata 28-án, a hajnali órákban vette kezdetét, amikor Lewenhaupt és Rehnskiöld tábornokok merész rohamot vezényeltek. A bátor svédek ezzel meglepték Péter hadseregét, és ideiglenesen elfoglalták az orosz sáncokat is. A napfelkelte után beköszöntő forróságban azonban a gyalogsági offenzíva hamarosan kifulladt, a támadó hadtestek visszavonulásra kényszerültek, az orosz gőzhenger pedig működésbe lépett: a cár kartácstűzzel és többszörös túlerejével felmorzsolta a skandináv erőket, miközben Károly ágyúi – lőpor híján – a csata során végig némák maradtak. Az orosz lovasság a szárnyakon hamarosan bekerítő manőverbe fogott, amit a svéd dragonyosok elkeseredett rohamai hasztalan próbáltak meggátolni. A küzdelem délelőtt 11 órára véglegesen eldőlt, a harcot hordágyon figyelő király pedig elrendelte – délnyugati irányban, vagyis az oszmán területek felé – a visszavonulást.

A skandinávok vereségének súlyosságát jelzi, hogy néhány nappal később a vert hadat üldöző kalmük lovasság újabb súlyos csapást mért Lewenhaupt erőire, és bekerítette a menekülőket. A svéd király Moldvába vonult vissza, ahol hamarosan III. Ahmed szultán (ur. 1703-Június) fogságába esett, katonái pedig szétszóródtak Kelet-Európában. A poltavai csatából érkeztek például azok a svédek, akik Rákóczi hadait erősítették a szabadságharc utolsó jelentős csatájában, a vesztes romhányi ütközetben. Károly egészen 1714-ig országa határain kívül maradt, hazatérése után pedig a folytatódó háborúk során hamarosan életét vesztette.

A poltavai megalázó vereség Svédország nagyhatalmi helyzetének alkonyát jelentette, nem is annyira a csata eredménye, mint a hatalmas kontraszt miatt: a svédek korábban is szenvedtek már hasonló fiaskót, de Poltava mellett Nagy Péter Oroszországának fölénye és fejlődése megdöbbentőnek mutatkozott. Bár a nagy északi háborút az 1721-es nystadi béke zárta le, Európában már ekkor világossá vált, hogy a lengyel hanyatlás következtében támadt űrt nem a balti, hanem a keleti nagyhatalom fogja majd kitölteni, mely ráadásul Svédországot is háttérbe szorítja majd.