rubicon
back-button Vissza
1714. augusztus 7.

A ganguti tengeri ütközet

Szerző: Tarján M. Tamás

1714. augusztus 7-én, a Finnország délnyugati partvidékén található Hanko-félszigetnél vívta Nagy Péter cár (ur. 1682-1725) és Nils Ehrenskiöld svéd ellentengernagy hajóhada a ganguti tengeri csatát, mely elsöprő orosz győzelemmel végződött.

Miután 1709 nyarán XII. Károly svéd király (ur. 1697-1718) döntő vereséget szenvedett az oroszoktól a poltavai csatában, a nagy északi háborúban éles fordulat következett be: a skandinávok, akik 1700 óta majdnem minden ellenfelüket térdre kényszerítették, és Kelet-Európa túlnyomó részét ellenőrzésük alá vonták, fokozatosan visszaszorultak saját területeikre. II. (Erős) Ágost szász választófejedelem és lengyel király (ur. 1694-1733), valamint IV. Frigyes dán uralkodó (ur. 1699-Június) még 1709-ben visszalépett a háborúba, Nagy Péter cár pedig a következő esztendőben ellentámadásba lendült a Baltikum térségében. 1710-ben az orosz hadak elfoglalták Rigát és ostrommal bevették Viborgot, majd 1713–14 fordulóján – a Pälkäne és Storkyro mellett aratott győzelmek eredményeként – egész Finnországot megszállták. XII. Károly ebben az időben az Oszmán Birodalomban keresett menedéket, 1713-ban pedig – egy évre – a szultán fogságába került, így sem az északi orosz hadjáratok idején, sem az 1714. augusztus 7-én vívott sorsdöntő ganguti csatában nem tudta megakadályozni birodalma vereségét.

A balti-tengeri svéd hegemóniát megrendítő összecsapást orosz részről több éves felkészülés előzte meg, melynek legfőbb célja az volt, hogy a kelet-európai birodalom – Nagy Péter szavaival élve –„ablakot nyisson” Európára. Mint ismeretes, a nagy északi háború elején a cári seregek Ingermanland elfoglalásával kijutottak a tengerhez, majd Szentpétervár megalapításával (1703) hídfőállást építettek ki a térségben. Péter a rohamosan terjeszkedő város környékén hamarosan tengerészeti iskolát és több hajógyárat létesített, a fekete-tengeri Azov elvesztése pedig szintén a balti flottának kedvezett, hiszen az orosz tengeri haderő súlypontja ezáltal a Balti-tengerre helyeződött át. Az északi hajóhad bámulatos fejlődéséről többek között az 54 ágyúval felszerelt Poltava, a Szent Katalin, a Narva és az Ingermanland csatasorba állítása tanúskodott, de az is intő jel lehetett a svédek számára, hogy 1712–13 fordulóján a cári gályák már egy kisebb győzelmet arattak a Finn-öbölben.

Miután az orosz seregek megszállták Finnországot, az addig féltve őrzött flotta bevetése is szükségessé vált, hiszen a svéd „anyaország” ellen készülődő szárazföldi hadak utánpótlását kizárólag tengeri útvonalon lehetett biztosítani. Ennek eredményeként a cár 1714 májusában a Finn-öbölben vonta össze armadáját, majd a hadihajók egy részével Reval – a mai Tallinn – kikötőjébe vonult vissza, Fjodor Matvejevics Aprakszin admirálist pedig arra utasította, hogy gályáival egészen Turkuig nyomuljon előre. Aprakszin 1714 júliusában indult meg nyugat felé, a stratégiai szempontból kiemelkedő jelentőséggel bíró Hanko-félszigetnél azonban Gustaf Wattrang svéd admirális az oroszok útját állta. Az augusztus 7-én megvívott ütközetet később e félsziget után nevezték el ganguti csatának, a Hanko név ugyanis cirill átírásban vonult be a történelemkönyvekbe.

Az összecsapást több napos taktikai küzdelem előzte meg, ugyanis a félsziget két oldalán mindkét hajóhad elsőrendű védelmi pozíciót tudott kialakítani magának. Wattrang flottája nagyobb tűzerőt képviselt, Aprakszin viszont kisebb és mozgékonyabb gályákkal rendelkezett; a fennálló különbségeket Nagy Péter talán kiegyenlíthette volna, a cár azonban nem akarta teljes haderejét kockára tenni, ezért július 31-én csupán egy hajóval érkezett meg a Hanko-félszigethez. Péter javaslatára az oroszok először azzal próbálkoztak, hogy a földnyelv egy keskenyebb szakaszán átvontatták hajóikat a túloldalra, ám a kísérlet során már a második gálya javíthatatlan sérüléseket szenvedett, így a cár hamarosan letett tervéről. Ennek ellenére Wattrang nem érezte biztonságban a hátát, ezért augusztus 4-én – egy pram típusú hadihajóval, hat gályával és négy kisebb csónakkal – a Hanko-félsziget nyugati partvidékére küldte Ehrenskiöld ellentengernagyot, hogy akadályozza meg a további kísérleteket.

Ezzel egy időben Wattrang támadásra szánta el magát, Péter hajóinak egy része azonban a nyílt tengerre vonult vissza; ennek láttán a svéd flotta is eltávolodott a partvonaltól, amit a cári erők maradéka augusztus 7-én arra használt fel, hogy – a kora reggeli köd segítségével – az ellenség háta mögött kerülte meg a félszigetet. Ez a manőver halálos veszedelembe sodorta Ehrenskiöld egységeit, hiszen az ellentengernagy augusztus 7-én délután váratlanul sokszoros – egyes becslések szerint tizenötszörös – orosz túlerővel találta magát szemben. Ehrenskiöld a part menti szigetek között húzódó keskeny csatornákban megkísérelte visszaverni a cári hajókat, ám a Hanko-félsziget nyugati partjainál vívott csatában megsemmisítő vereséget szenvedett. A svéd parancsnok kötelékének összes hajója elsüllyedt, vagy orosz kézre került, zászlóshajójának fedélzetén pedig maga Ehrenskiöld is a támadók fogságába esett.

Nagy Péter merész manőverének köszönhetően az oroszok elsöprő – a poltavai diadalhoz hasonlítható – győzelmet arattak, aminek eredményeként megrendült az évszázados balti-tengeri svéd hegemónia. A ganguti sikert az oroszok a hat évvel későbbi grengami tengeri ütközet, majd a skandináv királyság nagyhatalmi státusának végét jelentő 1721-es nystadi béke révén aknázták ki, aminek következtében a Nagy Péter által megálmodott ablak idővel egy Nyugat-Európát is nyugtalanító ajtóvá szélesedett.